Vukics Ferenc – A háború utáni Magyarország – Miklósfa – önéletrajz
2023.06.01.
ÖNÉLETRAJZ
Vukics Ferenc vagyok. 1973. április 18.-án születtem a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Jászberényben. Jelenleg Szentendrén élek. Nős vagyok, három fiam van. Szüleimmel egy kis tanyán laktunk Jászágó közelében. Később a Zala- és Somogy megye határán fekvő Pat községbe költöztünk. Az iskolába kerülés előtt autodidakta módon tanultam meg a szóképi olvasást. Nyolc éves koromtól fogva a megmaradt szabadidőmet olvasással töltöttem. Nagyon korán kezdett érdekelni a történelem, az irodalom, a filozófia, a szociológia, a pszichológia.
1984-ben beválogattak a ZTE nagykapornaki sportkollégiumába. Ekkor vált a sport életem elválaszthatatlan részévé. Középiskolai tanulmányaimat a Zalaegerszegi Honvéd Kollégium (1987-1991) növendékeként végeztem. Tizennégy éves korom óta vagyok katona. Középiskolásként – tanáraimmal együtt – részt vettem a az 1988-as, 1989-es év budapesti eseményein. Ekkor jelentek meg az első írásaim.
A katonai főiskola elkezdése után 1991-ben kezdtem katonai hagyományőrzéssel foglalkozni a Visegrádi Szent György Lovagrend tagjaként. Ötször lettem a hadsereg bajnoka, tagja voltam a hadsereg–válogatottnak.
1991-ben László Gyula biztatására kezdtem el a magyar népi küzdelmi játékok, harci táncok, küzdelmi vetélkedők, harceljárások, harci eszközhasználat gyűjtését, annak érdekében, hogy egy magyar hagyományokra épülő testnevelési módszer és harcművészeti irányzat alapjait le tudjuk fektetni. 1992-ben barátaimmal amatőr színtársulatot alapítottunk Szentendrén. Részt vettem a Visegrádi Palotajátékok, az Esztergomi Várhegy Regéi, a Fehérvári Királyi Napok, a Kurultaj, a Magyarok Országos Gyűlése rendezvények elindításában.
1996-ban Szentendrén elindítottam az első Baranta közösséget. 2005-ben a Baranta önálló harcművészeti irányzat lett. Mintegy háromezer bemutatót, népszerűsítő előadást tartottam. Azóta hét országban, majd száz településen, mintegy kétezer fiatal foglalkozik a magyar hagyományokon alapuló stílussal.
A kezdeményezésemre 2008-ban megalakult a Magyarok Szövetsége Mozgalom, amely a Baranta közösségalkotási eredményeire támaszkodva 640 településen hozott létre új közösséget. Közösségvezetési problémák, eljárások, oktatási módszerek, edzésmódszerek, civilizációs problémák, harcvezetési eljárások kutatásával és oktatásával foglalkozom.
Kossuth Lajos Katonai Főiskola, Tiszthelyettes Iskola Szentendre (1991–1992)
Kossuth Lajos Katonai Főiskola, mérnök-tanár Szentendre (1992–1996)
Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, katonai vezető Budapest (2002–2005)
Hadtudományi Doktori Iskola (ZMNE), Budapest (2007– 2010)
Doktorjelölt (ZMNE), Budapest 2011–
Nemzeti Közszolgálati Egyetem, egyetemi adjunktus
Országos Baranta Szövetség, elnök
Magyarországi Harcművészetek Össz-Szövetsége, elnökségi tag
OBSZ Vezetőképző Intézet, igazgató
Zrínyi HMHSE, elnök
Magyar Kultúra Lovagja (2006);
Rendíthetetlen kitüntető cím (2008);
Cum Deo pro Patria pro Libertate díj (2009);
Comments