top of page

Vukics Ferenc: A nagy nemzetközi lopótök



Sokan úgy gondolják, hogy a korrupció, a szürke és a feketegazdaság valami olyan dolog, amely a „társadalmilag és gazdaságilag kevésbé fejlett országok” jellemzője és ami ellen csak a fejlett országok fejlett demokráciái és az azokat képviselő vezetők küzdenek hitelesen.

Ennek az állításnak azonban nincs köze a valósághoz.

A fejlett országokra tekintve a korrupció csak azért tűnik kevésbé fontos problémának, mert ezekben az országokban ezeknek a folyamatoknak jóval nagyobb hagyományai, jobban kidolgozott módszertana, kommunikációs gyakorlata és nem utolsó sorban jobban kiépített hálózata van, mint tapasztalatlan, még csak oligarcha szinteken létező társaiknak.


Néhány korábbi cikkben már taglaltam Prof. Dr. Andreas Nölke (a frankfurti Goethe Egyetem Társadalomtudományi Karának egykori dékánja) nézeteit azzal kapcsolatban, hogy senki sem szólhatja meg hazánkat azért, mert a „függő gazdaságból” és a „függő politikából” való kilépés érdekében megpróbál egyfajta „nemzeti gazdaságot” építeni. Ez a próbálkozás végtelen mennyiségű külföldi ellenállással találkozik, mert egy kicsiny tízmilliós piac egy részének kiesése is több ezer milliárdos profit elvesztését jelenti, emellett az „önállósodási kísérlet” rossz példát mutathat néhány más, jóval nagyobb lélekszámmal és gazdasági potenciállal rendelkező országnak.

A volt dékánnal egyet értő Erik Reiner német közgazdász szerint a fejlődő gazdaságoknak kezdetben szükségük lenne némi védelemre, hogy külföldi befolyásoktól mentesen kineveljék saját versenyképes a nemzeti vállalataikat. Ezt pedig nem tudják másképpen megcselekedni, mint ahogy azt a nyugati országok is tették a korábbi évszázadokban. Adófizetői pénzekkel tömték tele ezeket a cégeket, majd amikor már elég nagyok lettek, akkor az ilyen jellegű megoldásokat megtiltották a később jelentkező versenytársaknak. Természetesen mindezt a „szabad piac” és a „szabad verseny” védelmében cselekedték.

„Néha kereskedelmi védelemre is szükség lenne. Szükség volna egy ténylegesen liberális szellemi tulajdonjogi rendszerre. Mivel a fejlett országok nem engedik a vámokat, a szellemi tulajdonjogok adásvételét pedig erősen korlátozzák, bizonyos értelemben igyekeznek távol tartani azt a létrát a felzárkózó országoktól, amelyen keresztül adófizetői pénzből magasba juttatták a saját nagyvállalataikat. A ma felzárkózó országoknak nem engedik meg azokat a támogató vámokat, amelyekre mondjuk a nyugati országok építettek a múltjukban.


Évtizedeken át az USA volt a világ leginkább protekcionista országa, de Németország és Japán is extrém módon protekcionista volt. És most ezek az országok nem engedik másoknak, hogy hasonló felzárkózási utat kövessenek. Ha elmegyünk Kínába és Indiába, akkor azt látjuk, hogy az állam nagyon szorosan együttműködik a helyi cégekkel. Ma ezek a leggyorsabban fejlődő gazdaságok.”

Ezek a cégóriások természetesen nemcsak azzal zárják ki a versenytársakat, hogy az eredendően alkalmazott módszertant betiltotta az utána következőkkel szemben, hanem úgy is, hogy valójában maga sem mondott le arról, hogy a demokratikus intézményeket megkerülve továbbra is kifossza az állami kasszákat és elképesztő mennyiségű, adófizetők által előteremtett pénzt tegyen a magáévá.

A módszer lényege a következő: az adott pénzeszközöket és gazdasági folyamatokat ki kell vonni a demokratikus intézmények hatásköre alól. Ennek fejletlenebb formája az, amikor valamely háborús övezetbe érkeznek a „támogatások”, vagy egy ellenőrizhetetlen háborús folyamatba öntik a pénzt. Itt aztán nehéz lesz az anyaországi szervezeteknek ellenőrzést folytatni. A pénz útja követhetetlenné válik.

Természetesen minden résztvevő ország delegálta a maga nagyvállalatait (vagy a vállalat érdekszférájába tartozó NGO-t) ezekbe az övezetekbe, ahol jogi eszközökkel lekövethetetlen tevékenységet folytatnak. Erőszakkal neveztetnek ki kormányzati tisztviselőket, újságírókat, hadurakat fizetnek le, és a támogatások megcsapolása mellett pedig kifosztják az adott ország erőforrásait is. Ezt „ragadozó kapitalizmusnak” is lehetne nevezni. A kifosztás nemcsak törvénytelen eljárás, de megfosztja az adott ország lakosságát attól az esélytől, hogy a meglévő erőforrásokból felépítse ennek a jövőnek a gazdasági szerkezetét, amikor ezek az erőforrások már kifogyóban lesznek.

A manapság nagyon divatos Afganisztán helyett jöjjön egy szíriai példa. Az Egyesült Államok ugyanis nemcsak Afganisztánban alkalmazta azt a módszert, hogy elképesztő mennyiségű harcanyaggal látta el az „ellenségeit”, hanem a szír polgárháború során sem sajnálta erre a pénzt. Az USA katonai vezetői 2013 után két kiképzési programot is indítottak a szíriai ellenzéki erők megerősítésének céljából. Az első ilyen program 2014-ben kezdődött azzal a céllal, hogy 15 ezer felkelő törökországi kiképzésével és felszerelésével egy ütőképes ellenzéki fegyveres erőt állítsanak ki az Iszlám Állammal és a szír kormányerőkkel szembeni harcra három éven belül. Ez a kísérlet azonban gyakorlatilag másfél éven belül csúfos kudarcba fulladt, miután 500 millió amerikai dollár elköltését követően is csupán 54 embert sikerült kiképezni. A frissen kiképzett lázadók azonban elég hamar elárulták a támogatóikat. A fegyveres csoport tagjai, amint beléptek Szíria területére, azonnal megadták magukat az al-Kaida helyi szárnyának, az an (al)-Nuszra Frontnak.

A Pentagon kiképzési programjával párhuzamosan 2013-tól a CIA-nak is futott egy több mint 1 milliárd dolláros titkos kiképzési és felfegyverzési programja Törökországban és Jordániában (Timber Sycamore kódnéven). A 2015-ös orosz katonai intervenció azonban alaposan megtépázta az amerikai hírszerzés által támogatott szíriai ellenzéki erőket, ráadásul, jelentések szerint, a CIA által biztosított fegyverek egy része az an-Núszra Front kezére jutott. Négy év után, a titkos program eredményeit és kudarcait is figyelembe véve, Mike Pompeo 2017 augusztusában, akkor még a CIA igazgatójaként, végül a kiképzési és felfegyverzési program leállítását javasolta Donald Trump amerikai elnöknek. A programokra költött pénz jelentős részét persze azóta sem találják.

Afganisztánban, Irakban, Szíriában, Jemenben, Líbiában, Ukrajnában elég az adott helyszíneken milliárd dollárokat elnyelő amerikai vagy európai cégek valódi tulajdonosi hátterét megpiszkálni és máris „kilövési listára” kerülhet az ember. Egy ügyeskedő magyar kisvállalkozónak bizonyára leesne az álla, ha szembesülhetne azzal a ténnyel hogy az ő „kreatívnak” tartott adóelkerülési politikája mennyire is egysíkú a nagy cégek eljárásaihoz képest.

A Brown Egyetem kutatása szerint a húsz éves afgán akció 978 milliárd dollárjába, 2400 katona életébe és 20 660 sebesültjébe került az amerikai adófizetőknek. A majd ezer milliárd dollár csak egy része követhető pontosan az elszámolásokban (pedig itt kimutatható a túlszámlázás). 88,32 milliárd dollárt költöttek az afgán nemzeti hadsereg felállítására, 36 milliárd dollár ment a kormányzati rendszer kiépítésére, 143,27 milliárd dollárt fordítottak újjáépítésre, 8 milliárdot az ópiumtermelés felszámolására. A Sigar adatújságíró portál összesítése szerint a pénz egy része egyszerűen elveszett a különböző csalások, a kétes eredetű szerződések és a tálib szabotázsok eredményeképp.

Természetesen az anyaországban is megvannak a jól körülhatárolható eljárások a pénzek eltüntetésére. Ezek a módszerek döntő többségben ott is valamiféle „titkosított”, a normál demokratikus intézmények befolyása alól „kiszervezett” felületeken zajlanak. A hadseregek háborús tartalékai, a veszélyhelyzeti készletek kialakítása és a világjárvány kapcsán létrejött üzletek is ide tartoznak. Emlékezzünk csak az EU által megkötött vakcinaszerződések körül kirobbanó botrányra!

Még márciusban irányította az ilyen jellegű ügyletekre a figyelmet az az ügy, amikor egy Baltimore-i gyógyszeripari alvállalkozó összekevert bizonyos összetevőket a Johnson & Johnson és az AstraZeneca vakcinákból. Az üzemben dolgozók véletlenül összekeverték az összetevőket és 15 millió adag Johnson & Johnson vakcinát szennyeztek be. Az üzemet az Emergent BioSolutions üzemeltette.

Érdekes a kérdés, hogy ha az AstraZeneca oltóanyagát még nem engedélyezték az USA-ban, akkor miért is gyártják ott ilyen nagy mennyiségben, és hogy vajon miért is ugyanaz a cég gyártja a két vakcinát?

Az szövetségi hivatalnokok megállapították, hogy emberi mulasztás okozta a hibát. Ezek szerint az USA-ban nincs elég gyártóhely, és ami van, ott is olyan szakembergárda dolgozik, amely képes ekkorát hibázni. A két cég vektorvakcinája biológiailag különbözik egymástól és az összetevői nem cserélhetőek fel. A keveredés okozta hiba alaposan késleltette a Johnson & Johnson vakcina kiszállítását, miközben az FDA, vagy az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal, amely az Egyesült Államok Egészségügyi és Humán Szolgáltatások (HHS) Intézetében működő állami szerv megkezdte a történtek kivizsgálását.

Az alvállalkozókról közben furcsa ügyek derültek ki.

Az Emergent BioSolutions-ről kiderült, hogy különösen agresszív lobbytevékenységet folytatott a szövetségi szerződésekért, különösen a kormány „Sürgősségi Egészségügyi Készletével” kapcsolatban. Az USA sürgősségi orvosi tartalékát egy maroknyi biotechnológiai cég igényei és pénzügyi érdekei szerint töltik fel. Ezek a cégek olyan termékekre specializálódtak, amelyek a bioterror-fenyegetettséget, nem pedig a fertőző betegségeket kezelik. Közülük is kiemelkedik a vakcinákat összekeverő cég. Miközben nagyban zajlott a világjárvány, az USA kormánya 628 millió dollárt fizetett a cégnek, hogy a lépfene elleni vakcinákból sok milliós készletet halmozzon fel.

Ez azt is jelenti, hogy a lépfene elleni szer gyártása ugyanott van, ahol a Covid-19 elleni oltóanyagot is gyártják.

Az elmúlt évtized nagy részében az amerikai vezetés az ilyen jellegű költségvetésének felét a cég lépfeneoltására fordította, így jóval kevesebb pénze maradt a világjárvány leküzdéséhez szükséges oltóanyag megvásárlására. Akkor lehet, hogy a lépfene jelenti a nagyobb fenyegetést?

”Biztonsági okokból” természetesen titokban tartják a szerződésekkel, a gyártással, a tárolással, a leltározásokkal és a minőség-ellenőrzéssel kapcsolatos összes információt. A cég hatalmas profitot könyvelhet el az USA vészhelyzeti készlete fölötti jogok birtoklásával. Az éppen nem túl hasznos anyagok egy ideig hegyekben állnak a titkos raktárakban (a raktározásért is jó pénzt kapnak), majd amikor az adott tétel szavatossága lejár (ennek határidejét is a cég állapítja meg), a megsemmisítésért és az újragyártásért is rengeteg profitot zsebelnek be. Az is előfordulhat, hogy nem is volt valós termelés, mert az elmúlt hónapokban a koronavírus elleni vakcinák gyártása miatt a cégnek meg kellett négyszereznie az alkalmazottak számát.

Így néz ki egy tökéletes üzlet egy fejlett országban.

Európában ezeknek a folyamatoknak van egy sokkal fejlettebb eleme, ami nem más, mint maga az uniós támogatási politika. Ennek kedvezményezettjei nálunk is elsősorban a nagy német cégek, akik azokat a pénzeket, amelyeket nem sikerül a német államból kipréselniük, megkaphatják a többi országtól úgy, hogy valójában zsebre teszik a felzárkóztatást szolgáló pénzeknek a 80-90 %-át.

Természetesen ezek a cégek érdekeltek az EU és az adott országok olyan jellegű átalakításában, amely tovább csökkenti a demokratikus intézmények szerepét és a nemzetállamok hatáskörét, mert így még gátlástalanabb módon folytathatják irányított protekcionizmusukat.

Amikor Václav Klauss-t, a volt cseh elnököt (miniszterelnök és pénzügyminiszter is volt egykor) megkérdezték, hogy mi a véleménye a kohéziós alapok szerepéről és a források megvonásával történő fenyegetőzésekről, akkor a következőt válaszolta:


„Nekem régen az volt a feladatom, hogy radikálisan átalakítsam a cseh gazdasági rendszert. A fő jelszavaink ekkor a liberalizáció, a dereguláció, a privatizáció és a támogatási politikák leállítása voltak. Ezek közül az utolsót mindenki elfelejtette. Az én országomban, ahol miniszterelnök és pénzügyminiszter voltam, gyakorlatilag mindenféle támogatást megszüntettünk. De ahogy beléptünk az unióba, ismét visszatérünk a támogatások világába. Mi még mindenféle állami támogatást a kommunista típusú tervgazdaság fő tragédiájának tartottunk. Ezért a támogatások, azaz a költségvetési transzferek megszüntetése volt a legelső feladatunk 1989 után. De épp ide térünk vissza az unióval. Ezért én mindenféle uniós támogatást megszüntetnék, Csehországnak nincs szüksége ezekre. A támogatások államok feletti korrupciót generálnak. A régi államokban, Magyarországon, Csehországban és Olaszországban legalább létezett egy demokratikus kontroll, ami az unióban most már egyáltalán nincs meg. Elég az arrogáns és agresszív szerepet játszó Európai Központi Bankra gondolni.”


A nemzetállamok kifosztása megállíthatatlanul folyik. De vajon hova is áramlik ez a rengeteg pénz?

A nagy nemzetközi lopótök már nem akar kisszerű akciókat lebonyolítani. A kapitalizmus egyik fontos szabályát betartva, a létrejövő profit egy részét visszaforgatják. Ebből a pénzből finanszírozzák a demokratikus intézmények felszámolását. Ebből veszik meg a politikusokat, újságírókat, a „független” civil szervezeteket, ebből támogatják a társadalom átalakításában résztvevő médiumokat és influenszereket.

Nemrégiben, egy beszélgetés során felfigyeltem egy hölgyre, aki a NAV-ból átment egy fegyveres szervezetbe dolgozni. Érdeklődve kérdeztem, hogy mi vette rá erre a nem mindennapi váltásra. Elmondta, hogy emberileg nehéz volt abban a közegben dolgozni, mert a kollégái végtelenül irigyek voltak az egyéni vállalkozók sikereire, és mindent megtettek annak érdekében, hogy megnehezítsék az életüket, miközben fogalmuk sem volt arról, hogy az adott személy ezeket az eredményeket mennyi munkával érte el. Ők csak a saját fizetésük és az adóbevallások tartalma közötti különbségeket látták.

Elképesztő.

Az emberek a vélt (nemcsak a valós) siker miatt is képesek gyűlölni embertársukat, miközben megbocsátó tudatlansággal szemlélik önmaguk és gyermekeik teljes kifosztását.

 

Forrás:

  • Mark Mazzetti – Adam Goldman – Michael S. Schmidt: Behind the Sudden Death of a $1 Billion Secret C.I.A. War in Syria, [online], 2017. 08. 02. Forrás: nytimes.com [2019. 11. 23.]

  • Spencer Ackerman et al.: Syria missile strikes: US launches first direct military action against Assad, [online], 2017. 04. 07. Forrás: theguardian.com [2019. 11. 21.]

  • Helene Cooper – Thomas Gibbons-Neff – Ben Hubbard: U.S., Britain and France Strike Syria over Suspected Chemical Weapons, [online], 2018. 04. 13. Forrás: nytimes.com [2019. 11. 27.]

  • Alex Wa r d: How Obama’s “red line” fiasco led to Trump bombing Syria, [online], 2018. 04. 15. Forrás: vox.com [2019. 11. 27.]

  • Julian Borger – Patrick Wintour – Kareem Shaheen: US military to maintain open-ended presence in Syria, Tiller-son says, [online], 2018. 01. 17. Forrás: theguardian.com [2019. 11. 23.]

  • John Haltiwanger: Trump now plans to keep US troops in Syria until Iran gets out, which means America may never leave, [online], 2018. 09. 24. Forrás: businessinsider.com [2019. 11. 23.]



362 megtekintés

Comentarios


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page