Vukics Ferenc: A Petroyüan kiütheti a Petrodollárt
–
Háború van, és sokan a járvány okozta válságot és a háborút is azzal hozták összefüggésbe, hogy a világgazdaság súlyos pénzügyi bajairól akarják a figyelmet elterelni. Ukrajnában Zelenszkijre ma már hősként tekintenek, pedig fél évvel ezelőtt még azt kérték rajta számon, hogy egyetlen kampányígéretét sem tartotta be és az ország gazdasága romokban van.
A „háborúval való ijesztgetés” hónapjaiban tárgyalták a Pentagon költségvetését, és minden orosz csapatmozgással újabb tízmilliárdokkal emelkedett az összeg. A háború kirobbanása óta minden ország eszeveszett „utófegyverkezést” hajt végre, amely hirtelen óriási piacokat nyit meg az USA hadipara előtt. A németek a GDP 2,2-ra emelik a védelmi költségvetésüket, a lengyelek ezt még egy százalékkal megfejelik, és olyan, korábban mérsékelt fegyverkezést folytató országok is, mint Japán, Svédország, vagy Finnország őrült költekezésbe kezdett.
A megrekedni látszó dollár hirtelen megint nagyot erősödött.
A II. világháború háború végére az USA maradt az egyetlen működőképes nagy gazdaság, és a dollár volt az egyetlen, a nemzetközi kereskedelem lebonyolítására és a tartalékszerepre alkalmas deviza, ráadásul a világban felhalmozott aranytartalékok kétharmada is az USA tulajdonában volt. A rendszer gyakorlatilag dolláralapú lett.
Az európai gazdasági talpraállás olyan sikeres volt, hogy már 1958-ra a nyugat-európai országok valutái is konvertibilisek lettek. 1964-re ez történt a japán jennel is. Ezek a gazdaságok úgy megerősödtek, hogy immár nekik lett exporttöbbletük Amerikával szemben, így dollártartalékaik szépen hízásnak indultak. 25 év alatt a két legyőzött korábbi ellenség, Japán és Németország nagyobb, nyugati részének gazdasága úgy megnőtt, hogy az USA után közvetlenül a második, illetve harmadik legnagyobb gazdaságává nőtték ki magukat.
1965-től azonban az USA kormánya egyre nagyobb költekezésbe kezdett (részben a vietnami háború miatt), ezért a Fed is engedett a nyomásnak, és lazított, hogy finanszírozható legyen a hiány. Megindult a dollárnyomtatás, felpörgött az amerikai infláció, a kötött árfolyamok miatt viszont túlértékeltté vált a dollár, ami a amerikai kereskedelmi mérleg hiányát növelte a megerősödött gazdaságú európai országokkal és Japánnal szemben. Ezen országok jegybankjánál így egyre csak gyűlt a dollár, a világban lévő dollártartalékok összege immár meghaladta az amerikai aranytartalék mértékét.
1971-ben már olyan nyomás nehezedett a nyugatnémet márka erősödésének irányába, hogy a német Bundesbank kénytelen volt elengedni az árfolyamot. A többi európai jegybank sejtette, hogy ők sem tehetnek majd másképp, vagyis a dollár leértékelése elkerülhetetlen lesz, ezért egymás után szaladtak a Fedhez aranyra váltani tartalékaikat. Franciaország a nyár folyamán többi mint egymilliárd dollárt váltott be, majd Hollandia jelentkezett be egy kisebb összeggel, végül augusztus 11-én Nagy-Britannia jelezte, hogy teljes, 3 milliárd dolláros tartalékát aranyra váltaná.
Ez már teljesíthetetlen kérésnek bizonyult: az USA elnöke, Richard Nixon augusztus közepén kénytelen volt felfüggeszteni a dollár aranyra válthatóságát. 1971 augusztusában, bő negyedszázaddal a Bretton Woods-i valutarendszer bevezetése után. Ekkor fogyott ki a már akkor is jelentősen manipulált aranyfedezet a dollár mögül. Így lett elképesztően fontos szereplő a „petrodollár”.
A dollár ma egy olyan fizetőeszköz, amely globális tartalékvalutaként is szolgál, ez azonban nem jelentheti, hogy az elszálló amerikai hiány és adósság kezelésében fegyverként, a gazdasági háborúban pedig büntető eszközként kellene használni – írta 2019 végén elemzésében az OECD volt vezető közgazdásza, Michael Ivanovitch, aki szerint jelenleg a dollár kulcsvaluta szerepéből az euróövezet és Japán profitál a legjobban.
„A világgazdaság működéséhez elengedhetetlen a világpénz. Ezt a szerepet jelenleg az amerikai dollár tölti be. Más szóval azt is mondhatnánk, hogy az Egyesült Államok a világ bankára” – írta két évvel ezelőtt a CNBC honlapján megjelent elemzésében Ivanovitch. A közgazdász azt állította, hogy a világ bankáraként az USA évi 500 milliárd dollárral járul hozzá ahhoz a növekedéshez, ami a globális kereslethez, a termeléshez és a foglalkoztatás növekedéséhez kötődik. „Ez az összeg pedig az ország kereskedelmi mérlegét rontja” – véli Ivanovitch, aki szerint a dolláron alapuló nemzetközi monetáris rendszer legnagyobb kedvezményezettje az euróövezet, valamint Japán.
Ennek ellenére az európai vezetők folyamatosan Amerika „túlzott privilégiumáról” beszélnek. Ahogy a hatvanas évek francia pénzügyminisztere – a későbbi államelnök –, Valery Giscard d’Estaing megfogalmazta, a kiváltság lényege, hogy az Egyesült Államok saját pénzében fizetheti a nemzetközi kereskedelemben felhalmozott hiányát és adósságát. Az európaiak persze mélyen hallgatnak az érem másik oldaláról, nevezetesen arról, hogy az amerikaiak 10,6 billió dolláros nettó külföldi adóssága a világgazdaság növekedését is finanszírozza – írja az OECD volt vezető közgazdásza. Valószínűleg úgy gondolják, hogy az Egyesült Államoknak nem kell törődnie növekvő adósságával, hiszen kezében van a kulcsvaluta.
Ivanovitch szerint
sajnálatos, hogy a Fed a dollár világpénz mivoltát a növekvő adósságból fakadó problémák eltakarására használja.
Ez a hozzáállás sok politikusnak tetszik, hiszen akkor nem kell számolni a deficittel.
Az elmúlt években folyamatosan két, három százalékponttal csökkent a világban a dollárban tartott tartalékok aránya.
A közgazdász akkor úgy gondolta, hogy egyelőre nem kell tartani attól, hogy a dollárt megfosztják kulcsvaluta szerepétől, hiszen egyetlen törvényes fizetőeszköz sem tudja azokat az előnyöket nyújtani – általános és mindenütt elfogadott fizető –, valamint tartalékképző képesség – mint ami a dollárnak sajátja.
Most az ukrajnai válság kapcsán különösen fontosnak tűnik Ivanovitch azon figyelmeztetése, hogy
bár a dollár olyan nemzeti fizetőeszköz, amely globális tartalékvalutaként is szolgál, de ez nem jelentheti azt, hogy az elszálló amerikai hiány és adósság kezelésében fegyverként, a gazdasági háborúban pedig büntető eszközként kellene használni.
„Az első esetben romlik értékmegőrző képessége, a második pedig felgyorsíthatja az alternatív elszámolási rendszerek keresését, és elősegítheti a helyi valuták használatát. Bármely eset is következne be, annak jelentősége meghaladná a szűkebb értelemben vett gazdasági megfontolásokat, hiszen az már az Egyesült Államok nemzetbiztonságát és a világgazdasági rendet is veszélyeztetné.”
Már akkor aggodalomra okot adó adatok jelentek meg Amerika nemzetközi befektetési helyzetével kapcsolatosan. Évente kétezer milliárd dollárral növekedtek az ország külföldi kötelezettségei. A hitelezők kezében lévő pénzeszközökről van szó.
„Ez esetben feltehetjük a kérdést: mi történik, ha ezek a hitelezők egyben olyan stratégiai versenytársak, amelyeket Washington el akar szigetelni? A helyzet abszurd: az Egyesült Államok dollár ezermilliárdokhoz juttatja stratégiai vetélytársait, amelyek aztán bejutnak az amerikai piacra, és gyengíthetik hosszú távú stratégiai érdekeit, illetve szövetségeit” – mondta a közgazdász.
„A dollár, valamint a dollárra alapozott nemzetközi monetáris rendszer fegyverként való használata egy újabb eszköz arra, hogy ellensúlyozzák Amerika túlzott privilégiumait, különös tekintettel Washington hibás gazdaságpolitikájára, amely figyelmen kívül hagyta az évtizedek óta folyamatosan emelkedő kereskedelmi deficitet. Mindez azonban szétverheti Amerika szövetségi rendszerét, kiemelten a transzatlanti viszonylatban.”
A dollár az ukrán válsággal és az azt követő szankciók sorozatával ingoványra tévedt. Bár jelenleg csak az amerikai tőzsdemutatók az egyedüliek, amelyek képesek voltak növekedést felmutatni, mégis az amerikai döntéshozók bölcsen tennék, ha alaposan megfontolnák a jövőbeli dollárfegyverkezést...
A dollárdominanciát érő újabb csapásként
Szaúd-Arábia állítólag azt fontolgatja, hogy kínai olajeladásainak legalább egy részét jüanban árazza. A Wall Street Journal szerint ez a lépés „megrendítené az USA-dollár dominanciáját a globális kőolajpiacon, és a világ legnagyobb nyersolajexportőre újabb elmozdulást mutatna Ázsia felé”.
A „petrodollár” kulcsfontosságú támaszként szolgál az amerikai dollár számára. A globális olajeladások többsége dollárban történik. Ez állandó keresletet biztosít a zöldhasú iránt. Minden országnak dollárra van szüksége az olajvásárláshoz. Ez segít támogatni az Egyesült Államok kormányának hitelfelvételi és kiadási politikáját és fedezni az évente jelentkező hatalmas deficitet.
Amíg a világnak dollárra van szüksége az olajért, a Federal Reserve továbbra is dollárt nyomtathat az adósság pénzzé tételével.
Ilyenkor persze nagy kérdés, hogy ebben a fene nagy „természetes” erőforrásokat erőltető világban, ahol a kőolaj-kereskedelem egy jelentős része értelmetlenné válna, mi is fog történni a dollárral. Főleg olyankor, amikor pl. az elektromos autók akkumulátoraihoz szükséges nyersanyagok fölött Kína és Oroszország diszponál.
Szaúd-Arábia 1974 óta kizárólag dollárért árul olajat a Nixon-kormányzattal kötött megállapodás értelmében. Ha a szaúdiak elfordulnak a dollártól és jüanért adják el az olajat, az rossz hír lenne a dollárdominanciára nézve. És jó hír a kínai valutával kapcsolatban. A WSJ szerint Kína a szaúdi olajexport több mint 25%-át vásárolja fel. Ha jüanban árazzák az olajat, akkor ezek az eladások javítanák a kínai valuta helyzetét. A szaúdiak azt is fontolgatják, hogy a jüanban denominált határidős ügyleteket, úgynevezett petroyuan-t is bevonják az Aramco néven ismert Saudi Arabian Oil Co. árazási modelljébe.
Kína és Szaúd-Arábia hat éve beszél jüan alapú olajszerződésekről. Szaúd-Arábia csalódottsága az Egyesült Államokkal szemben azonban láthatóan felgyorsította ezeket a tárgyalásokat. A WSJ szerint a szaúdi kormány egyre elégedetlenebb az Egyesült Államok több évtizedes biztonsági kötelezettség-vállalásával. A szaúdiak szerint az USA semmit sem tesz a királyság védelmében és ostorozza a Biden-kormányzatot az iráni nukleáris megállapodással kapcsolatban.
A kínaiak jüan alapú olajszerződéseket kötöttek már 2018-ban is. Ezek az ügyletek eddig szerény sikereket fel tudtak mutatni, de nem csorbították meg a dollár dominanciáját. Ha Szaúd-Arábia jüanban kezd üzletelni, az kiüthetné a dollárt mostani helyzetéből. És ez áldás lenne Kínának. A kínaiak szívesen korlátoznák a dollárral szembeni kitettségüket.
Mondanunk sem kell, hogy az amerikai tisztviselők nem örülnek ennek a fejleménynek.
Egy magas rangú amerikai tisztviselő „nagyon ingatagnak és agresszívnek” és „nem túl valószínűnek” nevezte azt az ötletet, hogy a szaúdiak jüanban adnának el olajat Kínának.
A lépést „agresszívnek” nevezni ironikus, tekintve, hogy az Egyesült Államok évtizedek óta fegyverként használta a dollárt. Az olaj jüanban történő eladása bizonyos kockázatokkal járna a szaúdi gazdaságra nézve is. A szaúdi riál a dollárhoz van kötve. Mohamed herceg segítői állítólag figyelmeztették őt a kiszámíthatatlan gazdasági károkra, ha az ország sietve elkezdene több millió hordó olajat jüanért eladni.
Ettől függetlenül nem meglepő, hogy a kínaiak és a szaúdiak felpörgették a tárgyalásokat az elmúlt hetekben. Az oroszok elleni szankciók hatására pedig a dollár fegyverré tétele teljes mértékben láthatóvá vált.
Miután Oroszország megtámadta Ukrajnát, az Egyesült Államok néhány orosz bankot, köztük a központi bankot is kiiktatta a SWIFT fizetési rendszerből. A SWIFT a Society for Worldwide Interbank Financial Telecommunication rövidítése. A rendszer lehetővé teszi a pénzügyi intézmények számára, hogy biztonságos, szabványos környezetben küldjenek és fogadjanak információkat a pénzügyi tranzakciókról. Mivel a dollár a világ tartalékvalutájaként szolgál, a SWIFT megkönnyíti a nemzetközi dollárrendszert.
Ha az orosz rubel, a kínai yüan és az indiai rúpia között kialakul egy kölcsönös előnyökön nyugvó fizetési rendszer, akkor abból egy még nagyobb háború lesz…
Forrás:
