Vukics Ferenc: Amerika felszerelte a tálibokat, és újabb háborúba taszíthatja a térséget
Az Egyesült Államok Afganisztánból való katasztrofális kivonulását követően a tálibok a közösségi médiában egyre-másra jelentetik meg azokat a felvételeket, ahol a harcosaik a legmodernebb amerikai felszerelésben pompáznak, a legmodernebb helikopterekkel repülnek, és azt is, ahogy átfestik a zsákmányolt harcjárműveken a felségjelzéseket. Az amerikai és az európai médiában a „szakértők” most arról próbálják az újságírókat meggyőzni, hogy nem probléma ennek az óriási mennyiségű modern harcanyagnak az elvesztése, mivel a tálibok úgysem tudják majd használni a számukra ismeretlen technológiát.
Erről az a komikus jelenetsor jutott eszembe, amikor a kilencvenes évek elején Franciaországban járva vendéglátóink szabályos módszertani foglalkozást akartak nekünk tartani az angol WC használatából. Hiába mondtuk nekik, hogy nálunk is pont ugyanilyeneket használunk, nem nagyon hittek nekünk. Csak akkor nyugodtak meg, amikor az alagsorban hónapok óta rosszul működő másik WC-t a velem lakó magyar útitársam kb. két perc alatt megjavította.
A tálibok pózolását az új eszközökkel az amerikaiak egyszerű propagandafogásnak tartják. A The Washington Postnak nyilatkozva a „szakértők” megjegyezték, hogy bár a tálibok új fegyverarzenálja komoly szimbolikus jelentést hordoz, de a modern technika nagy részét a Talibán valószínűleg soha sem fogja tudni használni, mert tagjai nincsenek felkészítve az eszközök kezelésére, és a hozzá tartozó logisztikát sem fogják majd tudni szakszerűen működtetni.
Joseph Dempsey, a londoni Nemzetközi Stratégiai Tanulmányok Intézetének kutatási elemzője azt mondta, hogy a Talibánnak a technológiai összetettség miatt nagyon nagy problémát fog okozni, hogy az amerikai repülőgépeket, helikoptereket karbantartsa vagy üzemeltesse.
A múlt héten Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó elismerte, hogy az USA -nak nincs „világos képe” arról, hogy a hiányzó 83 milliárd dolláros katonai leltárból mennyi is lehet valóságban az ellenség kezében.
Az Amerikai Egyesült Államok által az afgán hadseregnek adott felszerelés többsége a tálibok kezébe került, egy része megmaradt az helyi hadurak kezében, egy része pedig nagy valószínűséggel az Iszlám Állam és egyéb szélsőséges csoportok kezébe került.
Azt is mondhatjuk, hogy a jelenlegi káosz kiváló alkalom az iszlám szélsőséges szervezeteknek arra, hogy fejlett technológiájú fegyverekhez jussanak. Ez súlyos esetben azt is jelentheti, hogy lassan egyetlen nyugati reptér sem lesz biztonságban a megszerzett, kézből indítható légvédelmi rakéták vagy a felhalmozott robbanóanyag miatt.
A tálibok több mint 200 repülőgépet és helikoptert (négy C-130-as szállítógépet (darabja 75 millió dollár), 23 db. A-29 Super Tucano turbócsavaros repülőgépet (darabja 30 millió dollár), 45 UH-60 típusú Black Hawk helikoptert (darabja 6 millió dollár) és 50 darab MD 530 többcélú katonai helikoptert (darabja 3 millió dollár), 3 db. Mi-35-ös harci helikoptert, 82 db. Mi-8/17-es helikoptert, 7 db. ScanEagle drónt) zsákmányoltak. Ez körülbelül a tízszerese annak, amit a Forbes eddig közölt. 2003 és 2016 között az USA 42 000 „könnyű taktikai járművet” (például Ford Ranger pickupokat), 9 000 „közepes taktikai járművet” (MRAP-ek, M1117-es, M113-as harcjárművek) és több mint 22 000 Humve -t vásárolt az afgán biztonsági erőknek. Az USA legalább 300 ezer lőfegyvert adományozott az afgán hadseregnek, köztük M24-es mesterlövész puskákat, M18-as rohamfegyvereket, páncéltörő rakétákat, automata gránátvetőket, kézi légvédelmi rakétákat. Közel 150 harckocsi (T-72) is a szélsőségesek kezébe került. Ezzel a mennyiségű fegyverzettel hazánk pillanatok alatt erősebb lenne, mint a térség összes országa.
Az, hogy a teljes arzenálra nem tudták a kezüket rátenni, az nem az amerikaiaknak köszönhető, hanem annak, hogy az Afganisztánból menekülő kormánykatonák nagy számban használták a repülőgépeket, helikoptereket és a harcjárműveket arra, hogy elhagyják az országot és Üzbegisztánba, Tádzsikisztánba meneküljenek. Ezeket az eszközöket az érintett országok lefoglalták.
A „szakértők” szerint a technika működtetése már az afgán kormányerőknek is nagy nehézséget okozott, és úgy látják, hogy amerikai támogatás nélkül, az üzemeltetés még az általuk kiképzett és átállt katonákkal is megoldhatatlan feladat elé fogja állítani majd a szélsőséges iszlamistákat.
Az igaz, hogy a tálibok többsége iskolázatlan és képzetlen, de a vezető elit kiváló iskolákban tanult, kiváló kiképzést kapott (néha az USA-ban), beszélnek angolul, németül, franciául, oroszul és kínaiul.
„Isteni áldásnak tekintjük a modern technikát, például az internetet” – mondta tíz évvel ezelőtt Zabihulla Mudzsahid, a tálibok akkori szóvivője. A volt amerikai elnöknek nem lehet, de táliboknak több mint egy évtizede van saját Facebook és Twitter oldala.
„Tudjuk, hogy a Twitter igen népszerű hálózat Nyugaton, és hallatni akarjuk a hangunkat” – magyarázta még akkor a szóvivő. – A nyugatiak velünk kapcsolatban csak a megszállók hangját hallják, mostantól megismerhetik a valós tényeket.”Az összeomlás előtt az Afghan Air Force 7000 főt számlált és ebből 450 volt az USA-ban kiképzést kapott pilóta. Döntő többségük átállt, és közülük csak a korábban komoly reklámot kapó női pilótákat nem fogja majd használni az új hatalom. Pakisztán gyakorlatilag a saját „proxi” erejeként használta a tálibokat. Hiába az állítólagos nyugati szövetség, a tálibok a pakisztániak segítségével szervezték újra magukat. A határ túloldalán voltak a kiképző bázisaik és a toborzó központjaik. Az Indiával vetélkedő állam, úgy látszik, régóta háttéralkut kötött Kínával és ennek az alkunak a következménye a gyors kínai, orosz közeledés is az új hatalom felé. Az amerikai jelenlét alatt az országban korszerű technológiákkal megtízszerezték az ópiumtermelést. Ennek a bevételei s a Perzsa-öböl országainak pénzügyi támogatása pedig lehetővé teszik majd, hogy iraki, jordániai, iráni vagy ukrán pilóták, mérnökök megfelelő szakértelmet nyújtsanak afgán társaiknak. A szélsőséges iszlamisták pedig a modern felszerelések mellett egy támogató államot is kaphatnak, aki elrejti őket a világ szeme elől.
Ne felejtsük el, hogy Afganisztán lakóit nem egészen pontos afgánnak hívni, mert az afgánok (pastuk) csak egy népcsoport az ország nyelvileg és vallásilag nagyon eltérő és sok különböző etnikuma közül. Az ország legnagyobb népcsoportja tényleg az afgán (42%). A pastu törzsek a Hindukustól egészen az Indusig a terület többségi népcsoportjának számítanak, a Durand-vonal néven is ismert afgán-pakisztáni határ 1893 óta vágja ketté a pastuk ősi területeit. Ezért is lehet, hogy a szomszédos Pakisztánban jóval több afgán él (35 millió), mint a magukról az afgánokról elnevezett országban (13,5 millió). A brit gyarmati terjeszkedés a Durand-vonallal egy korábbi sikeres szikh hódítás területi nyereségeit formalizálta, de a mesterségesen kialakított határt Afganisztán hivatalosan ma sem ismeri el. A tálibok túlnyomórészt pastuk, ideológiájukban pedig az extrém vallási konzervativizmus a nacionalizmus felhangjaival keveredik. Érdekesség, hogy a pastuk magukat a tíz elveszett izraeli törzs egyikének tartják.
Bár a pastuk Afganisztán legnagyobb etnikumát alkotják, a lakosok által beszélt leggyakoribb nyelv ennek ellenére valószínűleg mégse az afgánok pastu nyelve, hanem a több etnikumhoz is kapcsolható dari, ami az Iránban beszélt perzsa nyelv keleti változata. A tádzsikok és a hazarák többségének is például a dari az anyanyelve. E két népcsoportot az különbözteti meg, hogy míg a hazarák Irán államvallásával megegyezően síiták, addig a tádzsikok szunnik. A feltehetően mongol származásra visszavezethető hazarák egyébként a lakosság 9 százalékát teszik ki.
Az afganisztáni népszámlálás ugyan nem különbözteti meg részletesebben a dari anyanyelvű szunnikat – ezért is képezik 27 százalékos arányukkal a tádzsikok az ország második legnagyobb etnikumát –, de a hegyvidékeken élő nomád törzseiknek valójában saját identitástudatuk és külön megnevezésük is van: ők az ajmákok.
Ugyan az afganisztáni városokat vegyesen lakják a különböző etnikumú emberek, a nagyobb városok közül Kabul, Herát, Mazar-i-Sarif tádzsik többségű, míg Kandahár és Kunduz inkább pastu.
Az ország harmadik legnagyobb nyelvi csoportja az üzbég (9%), akik az ország északi részét lakják, de más török nyelveket beszélő népek – a türkmén (2,5%) és sokkal kisebb mértékben a kirgiz – is hozzájárulnak az ország etnikai sokszínűségéhez. Az ország déli sivatagos részén beludzsok, és jóval kisebb számban a dél-indiai dravida nyelvekkel rokon nyelvet beszélő brahuik is élnek.
Három további népcsoport tagjaival Kabultól keletre és északkeletre találkozhatunk. A pasajok és nurisztániak különböző kisebb indoiráni nyelveket beszélnek. A nurisztániakat csak a 19. század végén és erőszakkal iszlamizálták, a pasajok pedig gyakran pastunak tartják magukat, és saját nyelvükön kívül a pastut is jól beszélik. A harmadik csoport nem nyelvhez, hanem inkább valláshoz köthető. Afganisztán, Pakisztán és Tádzsikisztán határai találkozásának vidékein iszmaili síiták laknak. Az iszmailizmus a síita iszlám második legnagyobb irányzata a tizenkettesek után, például ez Irán államvallása. A nagyjából 15 millió iszmaili jelenlegi spirituális vezetője a jótékonysági és kulturális projektjeiről híres, mások szerint azonban ellentmondásosnak titulált IV. Aga Khán.
Az Afganisztánban lakó népcsoportokban (hasonlóan Irakhoz) megszülethet a gondolat, hogy ezt a mesterségesen létrehozott, fenntarthatatlan államalakulatot felosszák, ez pedig újabb súlyos, kiszélesedő konfliktushoz vezethet.
Mindaz, ami most abban az országban és a térségben történik és történni fog, az továbbra is vitathatatlanul a nyugati szövetségesek felelőssége marad. Örökre.
Forrás:
