top of page

Vukics Ferenc: Az élet sötét oldala az Ukrán Idegenlégióban





„Szólítsd, mint méla borjúszáj a szorgalmas szegényeket rágd a szívükbe – nem muszáj hősnek lenni, ha nem lehet.”

József Attila: Szállj költemény…


A Vice Newsnak nyilatkoztak azok az Ukrán Idegenlégióba beállt önkéntesek, akik néhány nappal ezelőtt úgy döntöttek, hogy otthagyják a háborút. Az orosz-ukrán háború valóságáról mindkét fél alapos „félretájékoztatása” miatt nem sokat tudnak az európaiak. Az ukránok azzal csalogatják az önkénteseket, hogy ha valaki a XXI. század hőse akar lenni, annak hozzájuk kell csatlakozni. Megy is boldog és boldogtalan „háborúzni”.

Az izraeli biztonsági szakértők arra figyelmeztették az európai közvéleményt, hogy olyan mértékben elszoktak a háborútól, hogy sem a vezetők és sem a közvélemény nincs arra felkészülve, hogy hogyan is kellene egy háborús helyzetet kezelni.

Hasonló idealizmus figyelhető meg az emberekben, mint az első világháború elején, amikor a fiatalok dalolva mentek a világégésbe.

Azok sem jártak sokkal jobban, akik már voltak háborús konfliktusokban, mert az ukrajnai harcok intenzitása jóval nagyobb, mint a korábbi konfliktusoké.

Az önkéntesek arról számoltak be, hogy Ukrajnában többet kell kibírni három nap alatt, mint hónapokon keresztül Afganisztánban.

A Vice News írásának egy rövidített változatát a magyar média is közölte, de a beszámolók „érzékenyebb” részeire nem tért ki, mert azok túl „érzékletesen” mutatják be a háború szörnyűségét. Nem értek egyet ezzel a szemlélettel. Az embereknek tudniuk kell, hogy mit kockáztatnak, ha Ukrajnába mennek harcolni, és ha hagyják országukat belesodródni ebbe a konfliktusba.

A nyugati média „hőskölteményei” félrevezetik a videójátékokon felnőtt nemzedékeket, a „békefenntartó feladatokon elkényelmesedett” egykori katonák pedig a helyszínen döbbennek rá arra, hogy katonai pályafutásuk alatt még semmit sem tapasztaltak meg a nagyapjukat, dédapjukat egykor körülvevő emberi pokolból.

Vannak, akik nem akarnak harcolni, hanem egyszerűen csak segíteni akarnak, de ha nem elég óvatosak, gyorsan bajba kerülnek. Két brit önkéntes, akik felcsernek jelentkeztek az ukrán haderőbe, azt állította két héttel ezelőtt, hogy az ukránok „csapdába csalták őket”.


Az önkéntesek a Telegraphnak nyilatkozva elmondták,  ők maguk harcolni nem akartak, egészségügyi személyzetnek jelentkeztek az önkéntesek közé, mégis fegyvert adtak a kezükbe, és Kijev védelmére vezényelték őket egy, mindössze 48 órás kiképzést követően.
Az 50 éves Carl Walsh, aki korábban felcserként szolgált a brit hadseregben, tizenhét éves pályafutása alatt megfordult Boszniában, Koszovóban és Irakban. Ukrajnába is azért ment, hogy a korábbi harctéri orvosi tapasztalataival segítse az ukránokat. Egy másik brit, Ollie Funnell korábban nem látott háborút, de másfél évtizeden át dolgozott mentősként, és úgy vélte, hasznát vehetik a tudásának Ukrajnában is. A két férfi még indulás előtt felvette a kapcsolatot a londoni ukrán nagykövetséggel, ahol biztosították őket arról, hogy nem kell fegyvert fogniuk, csak egészségügyi feladataik lesznek Ukrajnában.
Amikor a lengyel-ukrán határt átlépve jelentkeztek a helyi hatóságoknál, egy Lemberg melletti településre vitték őket, a nemzetközi alakulatoknak szállást adó katonai bázisra. Itt, Walsh elmondása szerint, el akarták venni tőlük az útleveleiket, és alá akartak íratni velük egy egyéves önkéntes szerződést, amely még arra sem tért ki, hogy haláluk esetén kit értesítsenek, így akár az is előfordulhatott volna, hogy hozzátartozóik meg sem tudják, mi történt velük a harctéren.
„Elküldtek bennünket a körbezárt Kijevbe, ágyútölteléknek kellettünk volna oda” – méltatlankodott Funnell, aki fizetés nélküli szabadságot kért munkahelyén, hogy Ukrajnába utazhasson. Mint mesélte: egy volt brit katonának köszönhetik, hogy életben vannak. A korábbi tiszt figyelmeztette őket arra, hogy ha az ukrán fővárosba mennek, ott a biztos halál vár rájuk. Ezután döntöttek úgy, hogy inkább hazamennek. Ők szerencsésnek mondhatták magukat.

Az ukrajnai frontvonalról készült videofelvételeken a legtöbbször amerikai önkéntesek tűntek fel, és a Guardian megállapítása szerint ez arra utal, hogy az ukrán hadsereg mellett harcoló nemzetközi légió tagjai is egyre aktívabban veszik ki részüket a harcokból.

Oroszország körülbelül 600 „külföldi zsoldost” likvidált az Ukrajnában indult „különleges katonai műveletek” elmúlt két hete során – jelentette be az orosz védelmi minisztérium két nappal ezelőtt.

Az Ukrán Idegenlégió tagjai közül a legtöbb elesett katona amerikai vagy brit állampolgár volt.

Az orosz haderő már az Ukrajna ellen indított nyílt támadás elején kinyilvánította, hogy célzottan támadni fogják azokat az önkénteseket, akik azzal a szándékkal utaznak Ukrajnába, hogy „oroszokat öljenek”.

A Kijev megsegítésére érkező nyugati zsoldosokat a nemzetközi humanitárius jog alapján nem fogja megilletni a hadifogolystátus – figyelmeztetett korábban Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője. Közölte, hogy a tárcához bekérették Horvátország katonai attaséját, akivel közölték: Moszkvának tudomása van róla, hogy az elmúlt héten mintegy kétszáz horvát zsoldos csatlakozott egy ukrán nacionalista zászlóaljhoz Ukrajna délkeleti részén. „A legjobb, ami a zsoldosokra várhat elfogásuk esetén, az a büntetőjogi felelősségre vonás lehet” – mondta a vezérőrnagy, aki azt tanácsolta, hogy „hétszer is gondolja meg”, aki Ukrajnába akar utazni, hogy ott az oroszok ellen harcoljon.

A Business Insider arról írt, hogy németek százai titkosított csevegőcsoportokban értekeznek arról, hogy beállnának önkéntes katonának. Civil önkéntesek mellett a német hadsereg, a Bundeswehr tartalékosai, továbbá műszaki szakemberek is azt tervezik, hogy belépnek az ukrán „idegenlégióba”. Egyes leszerelt katonák már meg is érkeztek a háborús övezetbe – erősítette meg a Focus Online.

A német kormány nem fogja megakadályozni, hogy állampolgárai Ukrajnába utazzanak harcolni, és a német igazságszolgáltatás részéről sem kell következményektől tartaniuk számolt be Nancy Faeser német belügyminiszter szóvivőjére hivatkozva a Tagesspiegel. Lettország belügyminisztere szintén azt ígérte, hogy mentesülnek az igazságszolgáltatás alól azok a lett állampolgárok, akik önként csatlakoznak az ukrán fegyveres erőkhöz.

A külföldi fegyveresek a legnagyobb veszteséget akkor szenvedték el, amikor március 13-án, a hajnali órákban Oroszország lebombázta a Yavoriv kiképzőbázist, ahol az önkéntesek kiképzése folyt. Az orosz cirkálórakéták hulláma a nyugat-ukrajnai kiképzőbázisra stratégiai jelentőségű támadás volt a nyugatról érkezett önkéntesek ellen. A katonai bázis mindössze 10 km-re található a lengyel határtól, és az elmúlt évtizedekben számos gyakorlatnak adott otthont a katonai NATO és az ukrán erők együttműködése során. Az Ukrajna elleni orosz invázió február 24-i kezdete óta a közelmúltban több ezer külföldi újoncnak is otthont adott.


Adam volt az egyik ilyen újonc ott volt a rakétatámadás napján. A lengyel asztalos, aki biztonsági okokból csak a keresztnevét adta meg, még csak néhány napja tartózkodott Ukrajnában, amikor vasárnap hajnali 4 körül rakéták felrobbanására ébredt. Sátrából kilépve egy óriási mészárlás szemtanúja volt. A közvetlen közelében rohant el egy katona, akit súlyosan megnyomorított egy robbanás.
„Az arca kiégett. Le volt szakadva mindkét keze. Úgy járt, mint egy zombi” – mondta Adam. „Segítséget hívtam, de mit tehet az ember ilyenkor? Nem tehetsz érte semmit, tudod, hogy már meghalt, és hogy csak az adrenalintól fut.”
Adam vasárnap Krakkóban mesélte el történetét az újságíróknak. Elmondása szerint csak most, a lengyel határ átlépése után volt képes átgondolkodni azt, hogy mi is történt vele valójában. Két hét egységparancsnoki szolgálat után biztonságban visszatért hazájába, és a hazatérő Idegenlégió önkénteseinek első hulláma közé tartozva első kézből tett tanúbizonyságot a frontvonal borzalmairól.

Míg a nyugati sajtó a háborús övezetbe merészkedő külföldieket „ünnepli” és „hőskölteményeket” gyárt a tetteikről, a harcokban résztvevők személyes vallomásairól viszonylag kevés szó esik. Adam és más idegenlégiósok megrázó történeteket meséltek el a halálról és a pusztulásról, amelyeket az Ukrajnában töltött rövid idő alatt tapasztaltak. Mindannyian súlyos traumákat vittek haza, miközben rávilágítottak a helyszínen zajló események brutális és kaotikus természetére.

„Sokkal több dolognak voltam kitéve az első három napomban [Ukrajnában], mint az egész afganisztáni küldetésem alatt” – mondta a 35 éves férfi, aki 2012-ben hat hónapig szolgált az azóta kiürített országban. „Ha most, [valaki] azt mondja nekem, hogy küldetésre megy Afganisztánba, én azt mondanám neki: 'Miért akarsz mindenáron nyaralni?'

A Javoriv elleni órákon át tartó orosz támadásban 35 ukrán és 180 „külföldi zsoldos” halt meg. A külföldi újoncok száma jelentősen megcsappant, amikor a robbanást követően az ukrán tisztek lehetőséget adtak nekik arra, hogy visszaforduljanak és elhagyják az országot.

„Sok kalandkereső volt közöttük. Sokan mondták, hogy a hadseregben szolgáltak, vagy jelenleg is katonák, de szerintem ott is csak egy csomó hazug volt” – mondta Adam. „De mi mégis nagyon boldogok voltunk, hogy ez történt velünk, mielőtt Kijevbe értünk. Ez volt a legjobb 'válogatás' az emberek között, amit el lehetett képzelni.”

Egy másik külföldi újonc, aki túlélte a bombázást aznap, Hieu Le volt. A kaliforniai Bay Area-ból származó vietnami-amerikai tésztalevest árult a kolumbiai Medellínben egészen három héttel ezelőttig, amikor is Volodimir Zelenszkij ukrán elnök indulatos beszéde miatt Ukrajnába utazott. Le, egy halk szavú, 30 éves, Adam körülbelül 20 fős alakulatának katonája volt. Ő is 2012-ben volt egy kilenc hónapos misszión Afganisztánban, és több mint három évig kémelhárító ügynökként dolgozott az országban, mielőtt 2020-ban, amikor a COVID-19 járvány kitört, Medellínbe utazott.

„Még a katonai tapasztalattal rendelkezőknek is fel kell ismerniük, hogy a közelmúltban nem volt olyan háború, amelyet így vívtak volna meg" – mondta Le. „Mi a különbség az amerikai hadseregben és az összes többi NATO-hadseregben lévő szolgálathoz képest? Az, hogy ott a katonák el vannak kényeztetve. Ha háborúról van szó, mindenki úgy gondolkodik, hogy van légi támogatásuk, MEDEVAC-juk, logisztikájuk, mindenféle felderítésük és támogatásuk. Nálunk Ukrajnában semmi ilyesmi nem volt.”

Mind Adam, mind Le is leírta a városi hadviselést kísérő szorongást, amit Le az „erdőben” folytatott harccal azonosított. A férfiak bázisa, amely Adam becslése szerint több mint ezer külföldi katonának – grúzoknak, amerikaiaknak, briteknek, kelet-európaiaknak és még dél-amerikaiaknak – otthont adott, Kijevben volt egy meg nem nevezett helyen. Ez a bázis semmilyen menedéket sem kínált az állandó ágyúzás és a légicsapások elviselése ellen.

„Aki tud valamit a háborúról, az tudja, hogy a városi [hadviselés] alapvetően maga a pokol – mondta Le. – Minden irányból ellenség vesz körül – amennyi ellenség, annyi páncélos. Nem tudsz úgy sétálni az utcán, hogy ellenséges páncélosba ne ütköznél.”

Nehéz pontos adatokat találni, de március elején az ukrán védelmi minisztérium becslése szerint 20 000 ember jelentkezett önkéntesen a külföldi haderőhöz. Korábban több lap is arról számolt be, hogy olyan szerződéseket adtak át külföldi újoncoknak, amelyek korlátozzák őket a légió elhagyásában, de Le azt mondja, hogy „az ukránok minden esélyt megadtak a távozásra”.

Le dicsérte a „lenyűgöző” ukrán ellenállást, és mindazt, amit az Idegenlégió rövid időn belül elért, de az amerikai azt is elmondta, hogy az Idegenlégióban nincs rendesen kialakított struktúra és szervezett vezetés. Le szerint ez az állapot felesleges áldozatokat eredményezett, ami könnyen orvosolható lenne, ha minden egységbe beépítenének egy ukrán tisztet.

Gyakoriak voltak a fegyelmezetlenségből adódó problémák és konfliktusok. Azok az amerikaiak és britek, akik azt vallották, hogy egykor különleges erők tagjai voltak, sokszor vitába keveredtek „bajtársaikkal”.

Ezek az „elégedetlenkedők” rendszeresen megfenyegették és megtámadták a légióstársaikat az ott töltött idő alatt. Mind ő, mind Adam úgy gondolták, hogy ennek a rendszeres kábítószerfogyasztás az oka.

A laktanyában meg nem erősített beszámolók keringtek mások kifosztásról, sőt a küldetések során ezek a „katonák” leginkább csak a kóbor kutyák lelövéséig jutottak.

Ahogy teltek a napok, Le szorongása nőtt, mivel folyamatosan éber próbált maradni. Tartott az ellenséges támadásoktól, miközben kételkedni kezdett a biztonságában még saját emberei körében is.

Azt mondta, hogy ők az önkéntesek kisebbségét képviselik. A többiek többnyire pszichopaták és bűnözők, akiket nem az vonzott Ukrajnába, hogy segítsenek az országnak, hanem azért, hogy „szabad engedélyük legyen embereket ölni és másokat megalázni”.

„Sok ember nem akart bevetésre menni ezekkel a srácokkal, mert egyszerűen megbízhatatlanok voltak” – mondta. „Sokkal nagyobb a kockázata annak, hogy golyót kapjak a hátba néhány bűnözővel a hátamban, mint ami vállalható lenne.”

Egy másik amerikai katona, akivel Le Varsóba utazott, és akit az egyik katonatársa fizikailag bántalmazott, megerősítette, hogy azért távozott, mert félt a saját katonái között, de nem volt hajlandó teljes interjút adni.

Amikor az egyik elesett társuk testét megpróbálták hátra vinni, a hullamerevség miatt el kellett törniük a lábát és a karját, hogy beférjen a kocsiba. „Ezek az autók nagyon kicsik itt Európában. Nagyon borzasztó volt, soha nem felejtem el."

Le számára azonban nem kizárólag ezen okok miatt mondta le két héttel később az ukrajnai „kiküldetést”. Március 18-án egy nyugat-kijevi erdőben járőrözve Adam egysége egy grúz katona holttestére bukkant a laktanyából, akit rakétatűz ölt meg. Mivel Adam és Le nem akarták elhagyni, segítettek merev, élettelen holttestét 8 km-re vastag erdőn át a legközelebbi útig vinni. Ott Le átkutatta az egyenruháját személyi igazolvány után, egy darab kartonpapírra felírta a nevét, adatait és halálának dátumát, mielőtt beemelte volna egy várakozó járműbe.

Leírta azt a szomorúságot, amelyet akkor érzett, amikor a többi grúz katona elbúcsúztatta társát. Ez a halállal kapcsolatos élmény túlságosan traumatikusnak bizonyult ahhoz, hogy elviselje az ismétlést. Le néhány nappal később elhagyta az országot. Az amerikai szerint „egy ideig nem is vette nem vette észre, hogy milyen nagy hatással volt rá az eset”.


„Tudod, ez egy komor pillanat. És ez túl sok volt számomra. Soha többé nem akartam ilyet átélni. Ez volt… – mondta, és megállt. – Teljesen szívszorító volt.”

Ádám, akinek ez volt a második találkozása a halállal egy héten belül, jellegzetesen jókedvűen emlékszik vissza az esetre. Azt mondja, ez a problémákkal való megküzdési stratégiája.

„Ez az én reakcióm arra, ami ott történt. Ez az én stresszkezelésem. Ezt magamért teszem – mondta Adam. – Ha állandóan sírni fogok emiatt, akkor mi értelme van?”

Adam, aki részben a laktanyában uralkodó feszültségek miatt távozott, nem zárja ki, hogy visszatérjen Ukrajnába. Jelenleg azért lobbizik, hogy pénzt gyűjtsön távcsövekre, hő- és éjjellátó berendezésekre. A véleménye szerint ezek a felszerelések „jelentősen megváltoztatják a játékszabályokat” a kijevi városi hadviselésben.

Le most azzal tölti az idejét, hogy Európában utazik, hogy feldolgozza mindazt, amit tapasztalt, mielőtt visszatér Kolumbiába, hogy tésztaleves árusításával folytathassa életét. Azt mondja, lelkileg hasonló érzésekre készül, mint amikor visszatért Afganisztánból.

Óva int a katonai tapasztalattal nem rendelkezőket, hogy Ukrajnába menjenek, „mivel valószínűleg az első légicsapás után meglépnek”. Közösségi oldalain, amelyekben tapasztalatait részletezi, Le-t kritizálták – részben a katonák részéről –, amiért két hét után elhagyta az országot.

Le többször megismétli, hogy ez a kritika a tudatlanságból származik.


„Igyekszem nem túl személyesnek venni, mert nem tudják… valójában nem tudják, hogy ez egy teljesen más típusú konfliktus” – mondta. „Az egyetlen dolog, amit igazán el kell mondanom azoknak a srácoknak, hogy nekik is lehetőségük van ezt a harcot befejezni. De nem teszik meg.”

„Nem bírom ezeket a képeket kiverni a fejemből. A legváratlanabb helyzetekben törnek rám, élesen és részletesen, a legártalmatlanabb dolgok hatására – elég egy ajtó csapódása, a roston sült disznó illata. Tegnap az éjszaka első felében meglepően jól aludtam, de amikor hajnalban őrült mennydörgéssel és villámlással kitört a vihar, felébredtem, és egy pillanatra azt hittem, hogy még mindig Vietnámban vagyok, a monszun közepén, őrségben. A következő támadás során biztos, hogy eltalálnak, és meg fogok halni” – olvasható Ronald J. Comer – A lélek betegségei című könyvének vonatkozó fejezetében.

A vietnámi háborúban szolgáló Davis beszámolójából jól „kihallani” azt a bizonytalanságot és kiszámíthatatlanságot is, amely a poszttraumás stressz zavar tüneteivel küzdő emberek életét körüllengi. Ekkor van lehetőségük arra az egykori „harcosoknak” végiggondolni, hogy „muszáj-e hősnek lenni, ha nem lehet”.



 

Forrás:










932 megtekintés

Comentários


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page