top of page

Vukics Ferenc: Az újságírókat megveszik, ugye…





Érdekes érzés fog el a magyar és a külföldi híreket olvasva és hallgatva. A bizonyosság abban, hogy ha elég szorgalmasan dolgozunk, akkor pillanatok alatt rájöhetünk, hogy a környezetünknek tálalt információk döntő része csak „zavar” (a jel a valódi tartalom).

A „fősodratú” média által előállított „zavar” valójában jól meghatározható érdekek mentén megalkotott termék. A módszertana feltérképezhető és a megrendelő is gyorsan azonosítható.

Külön érdekesség, hogy ez a zavar milyen jól hasznosítja azokat az embereket, akik abban a hitben ringatják magukat, hogy „ellenállásukkal” leleplezik a hivatalos forrásokon keresztül érkező hazugságokat. Jól lehetett ezt látni a koronavírus elleni vakcinákkal kapcsolatos „hírháborúban”, ahol az ellenérdekelt gyógyszergyártók szivárogtatták ki azokat az információkat, készítették el azokat a híreket, amelyeken keresztül az „oltásszkeptikusok” a piaci ellenfeleiket támadhatták.

Az újságírók többsége ma valójában csak alkalmazott, aki a piaci igényeknek megfelelően állít elő „hírtermékeket”. A piacot pedig a nagyvállalatok, az irányításuk alatt álló kormányok és az operatív munkát végző titkosszolgálatok uralják.

2014 szeptemberében jelent meg Udo Ulfkotte-nek a németországi és nemzetközi média visszásságait leleplező dokumentumkötete, Gekaufte Journalisten (Megvásárolt újságírók) címmel.

A könyv több mint 2 millió példányban kelt el, és heteken át első helyen állt a Spiegel és az amazon.de bestseller listáján. Udo Ulfkotte huszonöt éven keresztül foglalkozott újságírással és ebből tizenhetet a Frankfurter Allgemeine Zeitungnál (FAZ) töltött. Mintegy 3400 cikket írt a vezető német konzervatív napilapnak, amelynek többek között a külpolitikai szerkesztője, illetve haditudósítója is volt. Helmut Kohl kancellársága idején a német kormány politikai tanácsadója volt.

Könyvében azt állította, hogy a német újságírók munkája politikai irányítás alatt áll, és a nyugati titkosszolgálatok mozgatják a nyugatbarát médiát. Ulfkotte szerint egyenesen a hírszerző ügynökségek írják a cikkek egy részét a német médiában.

A Russia Todaynek beszélt arról is, hogy megbánta, hogy korábban a titkosszolgálatok parancsára Oroszország ellen uszított.

A FAZ egykori újságírója magyarországi látogatásakor elmondta, hogy egy új, folytatásos könyvön dolgozik, amely még több tényt és bizonyítékot tartalmaz az újságírók és a titkosszolgálatok közötti együttműködésről.

Röviddel ezután, 2017 elején, 56 évesen szívrohamban váratlanul meghalt.

Az elmúlt évtizedek gyakran emlegetett toposza volt, hogy a média önálló hatalmi tényező. Akkor sokan hittek abban, hogy a törvényhozás, a bírói hatalom és a végrehajtó hatalom mellett tényleg a média válik a demokrácia egyik fontos „minőségellenőrző” elemévé. Az emberek elvárták és elvárják, hogy ha elméletben megvan a lehetőség arra, hogy tájékoztassák őket a nagyvilág híreiről, akkor erre a gyakorlatban is kerüljön sor. Miközben az átlagemberek azon ujjongtak, hogy megjelent az információhoz való jog fogalma, addig a piaci szereplők mindent megtettek és előkészítettek azért, hogy ez a negyedik hatalmi ág még véletlenül se töltse be a szerepét és egy „társadalmi torzóként” csak az ő céljaikat támogassa. A fogyasztói társadalomban pedig a „fogyasztói embertípus”, az „ideális fogyasztó” megteremtése az elsődleges.

Kopp Mária írta 2006-ban:


A verseny, a valóban soha nem látott gazdasági fejlődés eredményeképpen olyan társadalmak jöttek létre, amelyek csak nagyon korlátozottan felelnek meg az emberi személyiség, az önálló, környezetét alakító, kreatív alkotó ember fejlődésének, sőt, a »fogyasztói« embertípus szinte nagyipari előállításának kedveznek.

Modern paradoxon, hogy az érett személyiség nem ideális fogyasztó, az ideális fogyasztó a kapcsolataitól, céljaitól megfosztott, magányosan szorongó ember.

A fogyasztói társadalom ideálja az infantilis személyiség, akinek jellemzői: bizalmatlanság, sőt ellenségesség, unalom, öncélú izgalomkeresés, erőszak, agresszivitás, mint szorongásoldás. Az az ember, akinek nincsenek hosszú távú céljai, aki nem bízik senkiben, és a kapcsolatokat is fogyasztási cikknek tekinti, a legkönnyebben manipulálható, befolyásolható.”


A nagyvállalatok, a közszereplők, a politikusok igyekeznek minél nagyobb médiafelületre szert tenni annak érdekében (különösen az ezredforduló óta), hogy népszerűsítsék termékeiket, megismertethessék elképzeléseiket, tetteiket, programjukat a nyilvánossággal. Ennek az lett a következménye, hogy a médiacégek a nagyvállalatok kezébe kerültek, és az újságírás az ő érdekeiket tartotta szem előtt. Valójában a legyártott hírek a legtöbb esetben „teleshop” szintűek lettek. A rendszer számára mindegy, hogy grillsütőt, vagy világnézetet akar eladni.

Az elmúlt évtizedekben a tömegkommunikációs eszközök viharos sebességgel terjedtek el a világban. Kiderült, hogy ezek az eszközök kiválóan alkalmasnak bizonyulnak az emberek befolyásolására, véleményformálására és szórakoztatása. Ez újabb veszélyforrásokat szabadít rá a demokráciára. Úgy is fogalmazhatunk, hogy nem mindegy, hogy ezek az eszközök „lebilincselik” vagy „bilincsbe verik” a tömegeket.

A modern szociológia megállapítása, miszerint a fogyasztói társadalomban megszünteti a közösségeket és elhozta az egyszemélyes csoportkultúrák korát, még alkalmasabbá tette a társadalmat arra, hogy a hatalom birtokosai az oszd meg és uralkodj” (Divide et impera – Divide and rule policy) elvét alkalmazzák. Az elv az ókori rómaiaktól származik, akik mielőtt megtámadtak egy országot, annak vezetőit, lakosságát egymás ellen uszították. Miután az ország legyengült a testvérharcokban, egyszerűen megszállták azt. Így az uszítók végül azt állíthatták magukról, hogy végre ők hozzák el a békét (Pax Romana). Meg kell érteni mindenkinek, hogy az „oszd meg és uralkodj elv” nem politika, hanem egy harceljárás vagy hadicsel.

A teljesen ellenőrzött média (a közösségi főleg) a vélemény-buborékok (filter bubble) létrehozásával osztotta meg végleg a modern társadalmat. A negyedik hatalmi ágat sikeresen ellenünk fordították. Ahelyett, hogy a média a társadalom önvédő mechanizmusait támogatná, a demokrácia felszámolásán dolgozó gazdasági érdekcsoportok elvárása szerint olyan „digitális terekbe” terelik az embereket, ahol csak „hasonszőrűekkel” érintkezik. Ezek a vélemény-buborékok valójában „szellemi gettóként” üzemelnek.

Ha elérik, hogy végül már nincs semmiféle szándék bennünk arra, hogy a másik fél álláspontját megismerjük, képtelenek leszünk egymással megvitatni a közügyeket.

Képtelenek leszünk szerveződni, védekezni és érdeket érvényesíteni. A legtöbb ember nagyon gyorsan eljut abba az állapotba, hogy a világnézetébe nem illeszkedő információkat semmibe vegye, távol tartsa. Ezek a „gettók” kizárják a vita lehetőségét, a más csoportokkal való kommunikációt, és elősegítik a párhuzamos univerzumok kialakulását.

A közösségi médiát működtető óriásvállalatok csak a profit növelésében érdekeltek. Mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél több időt töltsünk a felületeiken, ezért futószalagon kínálják az instant élményeket. Egy burkot vonnak körénk, hogy csak nagy ritkán találkozhassunk a sajátunktól eltérő véleménnyel, így otthonosan érezzük magunkat az általuk létrehozott börtönben. Ez a jelenség kihat információszerzési szokásainkra is.

A véleményközösség „akolmelege” a biztonság illúzióját adja, elkényelmesít és végső soron önmagunkat becsapásával jár. Lubickolunk a saját álláspontjaink megerősítésében, miközben kizárjuk a nekünk kényelmetlen információkat. Már csak kis idő kell ahhoz, hogy az emberek többsége végleg elfelejtse, hogy hogyan kell érvelni.

Ez azért nagyon veszélyes jelenség a demokráciára, mert ha nem lesz semmi közös pont a vélemény-csoportok között, akkor rövid időn belül társadalmi kataklizma várható. Nem kell, hogy a csoportok egymásnak essenek, elég ha nincs elég belső kohézió, és az első komolyabb krízisek hatásai is képesek lesznek arra, hogy felszámolják a korábban ismert világot. Ha nem tudjuk reálisan megvitatni a közügyeinket, mert nem is jut el hozzánk a másik fél véleménye, akkor az álláspontok közeledése lehetetlen.

A világok eltávolodásának következtében egyre durvábbá válnak vitáink. Eljön a jogfosztással, erőszakkal, likvidálással, a lámpavassal való fenyegetés. Eljön a hősök, a hősi eszmények nimbuszának megtépázása, leértékelése (deheroizálás) a „mások (személy vagy csoport) „morális veszélyként” való beállítása (démonizálás).

Ez persze gyakran jár együtt a bűnbak-kereséssel, és azzal, hogy másokat hibáztatunk a saját problémáink miatt. A démonizálás valójában egy negatív meggyőzési stratégia. Elegendő a nagy tömegek által befogadható magyarázatot találni a problémára (pl. „az oltatlanok veszélyeztetnek bennünket”), és a valóságos bizonyítékok helyett elegendő azt különböző propaganda-technikákkal, a vádak végtelen ismétlése segítségével életben tartani. A folyamatnak ellenálló személyeket és csoportokat végül megfosztják emberi mivoltuktól (dehumanizálás).

A „profi” újságírók manapság arról panaszkodnak a legtöbbet, hogy a digitális világban bárki lehet újságíró. Önjelölt újságírók milliói vetették rá magukat a digitális tér nyújtotta lehetőségekre, és megakadályozzák a „valódi újságírókat”, hogy teljesítsék hivatásuk küldetését. A „profik” szerint az „önjelölt újságírók” tevékenysége azért veszélyes, mert nem rendelkeznek újságírói kompetenciával, illetékességgel. Pedig hovatovább már csak az amatőrök rendelkeznek a korábban megalkotott kompetenciamodell elemeivel. A fizetett „véleményvezéreknek” már nincs szükségük a klasszikus újságírás korábbi kellékeire. A „profiknak” válogatni kell tudniuk a hírek között, ugyanis azok egy részét készen kapják. Még inkább megdöbbentő, amikor azt látjuk, hogy a hazai ellenzék már annyira nincs „bekötve” a saját uraihoz, hogy a legtöbb esetben ezen a „távirányított” médián keresztül mondják el nekik, hogy mit is csináljanak. Nincsenek közösségeik, nincsenek ötleteik. Teljesen talajukat vesztették.

A fizetett újságíróknak nincs szükségük a bizonyítékok gyűjtésének régi jó hagyományára sem. Elég csak a kész hír, a másik lap hírének a közlése. A hitelességet nem kell dokumentumokkal, interjúkkal, helyszíni tudósításokkal alátámasztani. Nem zavarja őket a körkörös érvelés (circulus vitiosus), vagy körben forgó érvelés (petitio principii) logikai hibája. Cikkek ezreit lehet olvasni, ahol bizonyítanak a még nem bizonyított segítségével. Ezeknél az írásoknál a prekoncepciós közeget működtető újságírók a bizonyítani kívánt állítás igazságát már eleve feltételezték.

A narratívákat erősítgető kommunikációs szakembereknek már a nyelvezet és történetmesélés terén sem kell túl magas lécet átugraniuk. A „gazdatestet” a stilisztika nem érdekli, csak a hatásfok.

A formális logika, a deduktív és a kritikus gondolkodás sem időszerű már a megvásárolt „információs holt lelkeknél”. A kontextus és az esetleges kapcsolódási pontok keresése pedig még elősegíthetné az olvasóközönség fejlődését, ezért különösképpen kerülendő.

Na, a matematikára pedig tényleg nincs szüksége a modern újságírónak. Holott a hírek szerkesztőinek az alapvető műveletek elvégzésére is alkalmasnak kellene lenniük. Ezek nélkül nincs kritikus gondolkodás, csak az elénk rakott adatok puszta elfogadása. Az összefüggések feltárásához vagy a csúsztatások leleplezéséhez szükség lehet számadatok kritikus feldolgozására.

A dízájn és a technológia még csak megy valahogy, de csak ezek ismerete senkit sem tesz valódi újságíróvá. Az eltörlés kultúrájában nincs szükség a kultúra ismeretére és a küldetéstudatra sem.

A sajtószabadság is egy furcsa eposza a kiüresedő modern kori demokráciáknak. Mi, „amatőr újságírók” úgy vagyunk a sajtószabadsággal, mint a levegővel: csak akkor tűnik fel, hogy egyáltalán létezik, amikor hiányzik. A „profik” számára csak az egyenszólamok kiszolgálása maradt. Nem kritizálhat, nem fejlődhet, a tények hatására nem változtathatja meg a véleményét. Ilyen értelemben nincsen sajtószabadság sehol a „profi” világban, hiszen a sajtószabadság pontosan addig tart, ameddig az adott média politikai értékeit a tulajdonos, az őt pénzelők, a háttérben állók érdekei ezt megengedik.

Mi, az amatőrök pedig megmaradhatunk embernek.



Forrás:

 

Kapcsolódó írások:



465 megtekintés

Comentarios


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page