top of page

Vukics Ferenc: Florida nem vezeti be a kötelező oltást az egészségügyi dolgozóknál sem...







Méghozzá azért nem, mert tudománytalan a fertőzés okozta immunitás tagadása.

Két napja tájékoztattuk a Kedves Olvasót, hogy az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága (SCOTUS) a 6-3. számú határozatában hatályon kívül helyezte a Biden-adminisztrációnak a munkavállalók kötelező oltásáról szóló határozatát. A döntés értelmében a 100 főnél nagyobb vállalkozások dolgozóit sem lehet oltásra kötelezni; de az egészségügyi dolgozók kötelező oltását jogszerűnek találta a határozat.

Az döntés értelmében a dolgozókat arra sem lehet kötelezni, hogy hetente teszteljenek, és munkavégzés közben maszkot viseljenek.

A bíróság konzervatív többsége szerint az kormány túllépte a hatáskörét azzal, hogy a Munkahelyi Biztonsági és Egészségügyi Hivatal (OSHA) vakcinázási és tesztelési szabályát rá akarta kényszeríteni a legalább 100 alkalmazottat foglalkoztató amerikai vállalkozásokra. A bíróság ugyanakkor lehetővé tette egy külön szabály előterjesztését, amely előírja az új koronavírus elleni oltás beadását a „Medicare” vagy „Medicaid” ellátásban dolgozó egészségügyi intézmények dolgozói számára.



Több állam komoly kétségének adott hangot, amiatt, hogy mennyire jogszerű az egészségügyi dolgozókat megcélzó döntés. Florida mindig is élen járt a Covid-diktatúrával való szembeszegülésben.

„Florida nemet mond Joe Biden „egészségügyi csendőrségére” – közölte Ron DeSantis floridai kormányzó. DeSantis szerint a vészhelyzeti vakcinák „nem olyan dolgok, amiket egy kormánynak kellene ráerőltetnie az emberekre”.

(Az USA államaiban csak a modern genetikai oltások érhetőek el, a hagyományos fehérje alapú alegység- vagy elölt vírus alapú oltások nem).

„Florida nem fogja betartatni a Biden-kormányzat egészségügyi dolgozókra vonatkozó kötelező oltási politikáját, amelyet az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága is megerősített” – közölte csütörtökön a kormányzói hivatal szóvivője. „Florida állam nem fog szolgálni a Biden-kormányzat orvosi rendőrségeként” – mondta Christina Pushaw, Ron DeSantis kormányzó sajtótitkára az USA TODAY Network-Florida-nak küldött e-mailben.

„A be nem oltott egészségügyi dolgozók elbocsátása, akik közül sokan fertőzés által biztosított immunitást élveznek, etikátlan és tudománytalan."


DeSantis szerint a döntés a betegeket is károsítja, „mivel a kaliforniai és más államok kórházai most már beoltott, COVID-fertőzött egészségügyi dolgozókat dolgoztatnak a betegek ellátására a munkaerőhiány miatt – amit az oltási kényszerek tovább súlyosbítottak. Hogyan biztosít ez bárkinek biztonságot?

DeSantis megismételte, hogy ellenzi az úgynevezett kényszeroltást".

„Floridában azt mondtuk, hogy senkinek sem szabad kötelezővé tenni ezeket a vakcinákat” – jelentette ki. „Ez a te döntésed. Ez egy privát döntés. Ezt nem a kormánynak kellene erőltetnie.”

A kormányzói hivatal üdvözölte a Legfelsőbb Bíróság külön döntését, amely megsemmisítette a Biden-adminisztráció szabályát, amely szerint a 100-nál több munkavállalót foglalkoztató nagy magáncégek megkövetelik a COVID-19 elleni védőoltást.

A Florida Health Care Association, az állam legnagyobb idősotthoni iparági csoportja aggodalmának adott hangot az oltási követelményeknek a személyzetre gyakorolt hatása miatt.

"Mindig is arra biztattuk tagjainkat, hogy továbbra is dolgozzanak azon, hogy minél több lakost és személyzetet beoltsanak" - mondta egy e-mailben Kristen Knapp, a Floridai Egészségügyi Egyesület szóvivője. „A tartós gondozás azonban történelmi munkaerő-válságot él át.”

„Rendkívül aggódunk amiatt, hogy a bíróság döntése, amely lehetővé teszi a kötelező oltási eljárás folytatását, ami miatt az idősek otthonaiban még több alkalmazottat veszítünk majd. Már most is jelentős létszámhiánnyal küzdünk, amely befolyásolja az ellátáshoz való hozzáférést"tette hozzá.

A politikusok szerint a floridai törvények minden dolgozót meg fognak védeni attól, hogy felmondással fenyegessék őket, ha nem akarják beoltatni magukat a kísérleti vakcinákkal.

A 22 milliós lakosságú államban több ezer kutatóorvos állt ki a fertőzés okozta immunitás hatásossága mellett.

Megvallom őszintén, hogy most már egyre inkább megnyugtató, hogy ugyanezen állításomért a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) egyik munkatársa egy telefonbeszélgetés során „tudatlan baromnak” nevezett.

Eddig már 340 tanulmány teljes szerzői gárdája (5200 kutató) és 46 000 orvos (akik aláírták az ezzel kapcsolatos aláírásgyűjtést) legalább annyira idióta, mint mi.

Jó egy ilyen csapathoz tartozni.



 

Források:








489 megtekintés
legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page