Vukics Ferenc: Ki érdemel Nobel-békedíjat Ukrajnában?
–
Nem hagy nyugodni az a gondolat, hogy a jelenleg zajló konfliktusban minden szereplő a háború eszkalálódásában és időbeli elhúzódásában érdekelt. Régebben egy nagyon egyszerű matematika mentén próbálták a háborúzó feleket rávenni arra, hogy fejezzék be a vérontást: fegyverembargót vezettek be a harcoló felekkel szemben. Nemcsak a fegyverszállításokat tiltották meg, de minden olyan technológia, alapanyag szállítását is, amely támogathatta volna a háborús erőfeszítéseket. Afganisztán, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Miayanmar, Dél-Szudán, Irak, Irán, Jemen, Észak-Korea, Kína, Kongó, Közép-Afrikai Köztársaság, Libanon, Líbia, Oroszország, Örményország, Szíria, Szomália, Szudán, Venezuela, Zimbabwe és a terrorista szervezetek vannak rajta ezen a listán. Ciprus néhány hónappal ezelőtt került ki az embargók hatálya alól.
A korábbi ENSZ- és EU-határozatok kigondolói arra a tapasztalatra építettek, hogy ha a harcoló felek kifogynak a fegyverekből, lőszerekből, alapanyagokból, akkor csökken a háború intenzitása és hamarabb lehet fegyverszünetre kényszeríteni a „vérgőzös mámorban úszó” szereplőket.
Minden ország behatárolható erőforrásokkal rendelkezik. Ha nem engedjük, hogy külső szereplők támogassák a háborús erőfeszítéseket, akkor a béke hamarabb jöhet el, kevesebb lesz a pusztítás, az „ágyútölteléknek” szánt lakosság egy része megmenekülhet.
Ha olyan külső szereplők, akik jóval nagyobb gazdasági és technológiai potenciállal rendelkeznek, „vég nélkül”, „korlátlan ideig” támogatják a harcoló feleket, akkor megakadályozzák azok „háborús kimerülését”. A pénz, paripa, fegyver elfogyásával az erőszak lecsillapodik, az adott országok társadalmi nyomás alá kerülnek.
Ukrajna esetében sokan úgy gondolják, hogy Oroszország erőforrásokban való gazdagsága miatt az orosz-ukrán konfliktus nyugati támogatások nélkül csak egy „aránytalan anyagháború” lenne, ezért nem számítanak a korábbi tapasztalatok. Hiába azonban a „moralizáló” hozzáállás, a háború külső táplálása végtelenné teszi a katonai és a civil áldozatok számát.
Ezen matematika szerint addig lesznek a hadkötelesekre (s lassan már mindenkire) vonatkozó kiutazási tilalmak Ukrajnában, amíg „Oroszország végtelen erőforrásai” el nem apadnak. Addig kell meghalni, megsebesülni ukrán katonák tíz és százezreinek, addig kell szenvedni, éhezni, rettegni, „statáriális életet élni” a civil lakosság tízmillióinak, amíg Oroszország „el nem fogy”. Ha ez fél évig tart, akkor addig, ha egy évtizedig, akkor addig.
Ráadásul mindezt azért, mert azok, akiknek az az érdeke, hogy Oroszország meggyengüljön, nem merik vele felvállalni a közvetlen konfliktust. Haljon bele ebbe az ukrán nép! Minden létező díjat nekik ítélhetünk a Földön, ukrán színekbe öltöztethetjük a világot, de attól még a valóság rideg és számító marad: az ukrán emberek nem díjakra, hanem életre vágynak, azt pedig most elveszik tőlük.
Még belegondolni is félelmetes, hogy mit is jelent ez és milyen cinikus ezt valamiféle „moralizáló” igazságosság mögé bújtatni. Ukrajnából nem engedik ki a harcolni képes embereket, és Oroszországba is „visszazavarják” a katonai szolgálat elől menekülőket. Két lezárt országot hoztak létre, amelynek az a sorsa, hogy addig pusztítsák egymást, amíg a másik bírja. És bizony úgy tűnik, hogy sokáig bírják…
Ez pedig nem jó hír sem az ukrán, sem az orosz, sem az európai embereknek.
Ilyen időkben felerősödik azon emberek szerepe, akik nem a „háborús propaganda szemüvegén” keresztül nézik az eseményeket, és az emberek szenvedéseit látva mindent megtesznek a béke előmozdításáért. Az ember azt gondolná, hogy egy Nobel-békedíj átadása során őket látjuk majd az első sorokban ülni, és nem pedig háborús uszítókat
Ariel Gold, a Fellowship of Reconciliation – USA ügyvezető igazgatója (ez az USA békével és társadalmi igazságossággal foglalkozó legrégebbi szervezete), aki korábban a Béke Ukrajnában koalíció egyik kezdeményezője volt, és Medea Benjamin, a CODEPINK háborúellenes csoport társalapítója úgy látják, hogy nem a valódi békeharcosok kapták az idei Nobel-békedíjat.
A Who Deserves a Nobel Peace Prize in Ukraine? c. írásukban a következő véleményüknek adnak hangot:
Azt Oroszország kemény megrovásának szánták, amikor a 2022-es Nobel-békedíjat a Center for Civil Liberties ukrán emberi jogi szervezetnek, Ales Bialiatski fehérorosz emberi jogi aktivistának és a Memorial orosz emberi jogi szervezetnek ítélték oda.
Bár első pillantásra úgy tűnhet, hogy az Ukrán Központ a Polgári Szabadságjogokért olyan csoport, amely megérdemli ezt a kitüntetést, Jurij Szeljacsenkó ukrán békeszervezeti vezető szúrós kritikát fogalmazott meg a díjátadóval kapcsolatban. Szeljacsenkó, aki az ukrán pacifista mozgalom vezetője és az Európai Lelkiismereti Ellenállás Irodájának elnökségi tagja, azzal vádolta a Polgári Szabadságjogok Központját, hogy olyan problémás nemzetközi adományozók programjait követi, mint az amerikai külügyminisztérium és a National Endowment for Democracy.
A National Endowment for Democracy támogatja Ukrajna NATO-tagságát; ragaszkodik ahhoz, hogy Oroszországgal nem lehet tárgyalni, és megszégyeníti azokat, akik kompromisszumot keresnek vele. A szervezet szerint a Nyugatnak repüléstilalmi zónát kellene bevezetni az országban és azt állítja, hogy csak Putyin sérti meg az emberi jogokat Ukrajnában. Ez a szervezet soha nem bírálja az ukrán kormányt az oroszbarát média, az ellenzéki pártok és közszereplők elnyomása miatt. A National Endowment for Democracy soha nem bírálja az ukrán hadsereget háborús bűnök és emberi jogi jogsértések miatt, és nem hajlandó kiállni a nemzetközi jog által elismert emberi jog, a katonai szolgálat lelkiismereti okokból történő megtagadása mellett sem.
A lelkiismereti okból szolgálatot megtagadók támogatása a feladata Jurij Szeljacsenkónak és szervezetének, az Ukrán Pacifista Mozgalomnak (UPM). Miközben sokat hallunk azokról az orosz szervezetekről, amelyek a háború megállításáért dolgoznak, keveset beszélünk az ukrajnai helyzetről. A nyugati média úgy mutatja be az országot, mint egy Oroszországgal vívott háborúban teljesen egységes országot. Ez azonban nem igaz, mert vannak olyan férfiak, akik nem akarnak harcolni.
Az Ukrán Pacifista Mozgalom 2019-ben alakult, amikor a szeparatisták által uralt Donbász régióban tetőfokára hágtak a harcok, és Ukrajna arra kényszerítette polgárait, hogy vegyenek részt a polgárháborúban. Szeljacsenkó szerint az ukrán férfiak "katonai behívókat kaptak az utcán, az éjszakai klubokban és az egyetemi kollégiumokban. Sokukat azzal kényszerítettek katonai szolgálatra, mert kisebb szabálysértéseket követtek el, mint például a közlekedési szabályok megsértése, a nyilvános részegség vagy a durva rendőri fellépéssel szembeni ellenállás". A korrupt ukrán rendőrség állapota miatt ezeknek a „szabálysértéseknek” a többsége nem is igazolható jogszerűen.
A helyzetet tovább rontotta, hogy amikor Oroszország 2022 februárjában megszállta Ukrajnát, Ukrajna felfüggesztette állampolgárainak a katonai szolgálatmegtagadáshoz való jogát, és megtiltotta a 18 és 60 év közötti férfiaknak, hogy elhagyják az országot. Ennek ellenére február óta több mint 100 000 ukrán sorozásra jogosult férfinak sikerült elmenekülnie. A menekülést választották a harc helyett. Becslések szerint további több tízezer embert vettek őrizetbe, mert „jogtalanul” próbálta átlépni a határt.
A nemzetközi emberi jogi törvények megerősítik az emberek jogát arra, hogy elvi meggyőződésből megtagadják a katonai konfliktusban való részvételt. A lelkiismereti okokból történő tiltakozásnak hosszú és gazdag története van. 1914-ben keresztények egy csoportja Európában, a közelgő háború elhárításának reményében, megalakította a Megbékélés Nemzetközi Szövetségét, hogy támogassa a katonai szolgálatmegtagadókat. Amikor az Egyesült Államok csatlakozott az első világháborúhoz, Jane Addams szociális reformer és nőjogi aktivista is beállt a tiltakozók közé. Akkoriban keményen bírálták tevékenységét, de 1931-ben ő lett az első amerikai nő, aki elnyerte a Nobel-békedíjat.
Oroszországban fiatal férfiak százezrei tagadták meg a harcot. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálaton belüli forrás szerint három napon belül 261 000 férfi menekült el az országból. Akik tudtak, repülőjegyet foglaltak, mások autóval, kerékpárral vagy gyalog mentek át a határon.
A fehéroroszok is csatlakoztak az exodushoz. A Connection e.V., európai szervezet becslései szerint a háború kezdete óta mintegy 22 000 fehérorosz tartalékos menekült el az országból.
A Kovcseg, azaz a Bárka nevű orosz szervezet a háborúellenes álláspontjuk, az Ukrajna elleni orosz katonai agresszió elítélése és/vagy az Oroszországban tapasztalt üldöztetés miatt menekülő oroszoknak segít. Fehéroroszországban a Nash Dom nevű szervezet a "NEM jelenti a NEM-et" elnevezésű kampányt folytatja. A sorozásra jogosult fehéroroszokat arra ösztönzik, hogy ne harcoljanak.
Annak ellenére, hogy a harc megtagadása nemes és bátor cselekedet a béke érdekében - Oroszországban a sorozás megtagadásáért akár tíz év börtönbüntetés is kiszabható, Ukrajnában pedig legalább három év. Azonban mivel a meghallgatások és ítéletek a nyilvánosság elől el vannak zárva ez a szám jóval nagyobb lehet. Sem a Kovcseget, sem a Nash Domot, sem az Ukrán Pacifista Mozgalmat nem jelentették be tegnap Nobel-békedíjasnak.
Az amerikai kormány névlegesen támogatja az orosz háborús ellenállókat. Szeptember 27-én Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház sajtótitkára kijelentette, hogy a Putyin behívása elől menekülő oroszokat "szívesen látják" az Egyesült Államokban, és arra biztatta őket, hogy kérjenek menedékjogot. De még tavaly októberben, mielőtt Oroszország megszállta Ukrajnát, az amerikai-orosz feszültségek közepette Washington bejelentette, hogy ezentúl csak a Moszkvától 750 mérföldre lévő varsói amerikai nagykövetségen keresztül ad ki vízumot az oroszoknak.
Hogy még jobban elszálljon az oroszok reménye, hogy az Egyesült Államokba menekülhetnek, a Biden-kormányzat ugyanazon a napon, amikor a Fehér Ház sajtótájékoztatót tartott, amelyen arra biztatta a sorozásra jogosult oroszokat, hogy kérjenek menedéket az Egyesült Államokban, bejelentette, hogy a 2023-as pénzügyi évben is fenntartja a 2022-es pénzügyi évre vonatkozó 125 000 fős globális menekültplafont.
Azt gondolnánk, hogy a háborúval szemben ellenállók az európai országokban találhatnak menedéket, ahogyan például a vietnami háború elől menekülő amerikaiak egykor Kanadában. Valóban, amikor az ukrajnai háború még csak a kezdeti szakaszában volt, Charles Michel, az Európai Tanács elnöke dezertálásra szólította fel az orosz katonákat, és az uniós menekültjog szerint védelmet ígért nekik. Augusztusban azonban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arra kérte nyugati szövetségeseit, hogy utasítsanak el minden orosz emigránst. Jelenleg minden vízummentes beutazást felfüggesztettek Oroszországból az uniós országokba.
Miközben az orosz férfiak Putyin tervezetének bejelentése után menekülésbe kezdtek, Lettország lezárta Oroszországgal közös határát, Finnország pedig közölte, hogy valószínűleg szigorítani fogja az oroszokkal szembeni vízumpolitikáját.
Ha a Nobel-békedíj kitüntetettjei azok az orosz, ukrán és fehérorosz szervezetek lettek volna, amelyek támogatják a háborús ellenállókat és a béketeremtőket, akkor ez világszerte felhívta volna a figyelmet a bátor fiatal férfiakra, akik ezt az álláspontot képviselik, és talán több lehetőséget nyitott volna meg számukra, hogy külföldön menedékjogot kapjanak.
Emellett egy nagyon fontos és szükséges párbeszédet is kezdeményezhetett volna arról, hogy az USA hogyan is látja el Ukrajnát végtelen mennyiségű fegyverrel, miközben nem szorgalmazza a tárgyalásokat egy olyan veszélyes háború befejezésével kapcsolatban, amire nemrég Biden elnök lehetséges "nukleáris Armageddonként" tekintett. Ez minden bizonnyal jobban megfelelt volna Alfred Nobel azon vágyának, hogy nemzetközi elismerésben részesítse azokat, akik "a legtöbbet vagy a legjobbat tették a nemzetek közötti közösség megalkotása és az állandó hadseregek eltörlése vagy csökkentése érdekében".
Szeljacsenkó kritikája nyilvánvalóan a személyes csalódottságból ered, de tavaly már hallottunk hasonló véleményekről. Akkor Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke kijelentette, hogy „ki kell dolgozni a Nobel-békedíj visszavonásának módját is.”
„A Nobel-békedíjat lejáratták azzal, hogy olyan politikusoknak ítélték oda, akik nem akadályozták meg országuk széthullását, valamint háborúkat és konfliktusokat robbantottak ki, ezért az elismerésbe vetett bizalmat csakis a visszavonási mechanizmus bevezetésével lehet helyreállítani.”
A politikus szerint az alaptudományokért kiosztott Nobel-díjakkal kapcsolatban nem merül fel ilyen kérdés, mert ott valódi eredményeket jutalmaznak. Rámutatott, hogy a Nobel-békedíjasok értékelésére ma már nincsenek egyértelmű kritériumok, holott Alfred Nobel a végrendeletében megnevezte azokat. Ezek az ismérvek nemzetek összefogásához való hozzájárulás, az állandó hadseregek felszámolása vagy csökkentése, illetve a békekezdeményezések kidolgozása. Vologyin kifogásolta, hogy a díjat Mihail Gorbacsov volt szovjet elnöknek is odaítélték, akinek kormányzása szerinte a népek megosztottságához, a 20. század legnagyobb geopolitikai katasztrófájához, a Szovjetunió összeomlásához vezetett.
Vologyin felhívta a figyelmet arra is, hogy a díjazottak között van még Aung Szan Szú Kji mianmari politikus, akinek kormányát a muszlim rohingják ellen elkövetett népirtással vádolták meg, és Barack Obama volt amerikai elnök is, akinek kormányzása ideje alatt az arab tavasz és a szíriai konfliktus is kirobbant.
„Teljesen nyilvánvaló, hogy az ilyen döntésekkel lejáratták a Nobel-békedíjat. A díj hitelességét helyre lehetne állítani a díj visszavonására vonatkozó eljárás bevezetésével, amennyiben bűncselekményekre, valamint az emberi jogok és szabadságjogok megsértésére derül fény.”
Véleménye szerint „elfogadhatatlan, hogy szörnyű bűncselekményekben érintett emberek” még mindig a díjazottak között vannak, olyanok pedig, akik valóban megérdemelnék ezt a elismerést, nincsenek.
A Nobel-békedíj tavalyi jutalmazottja Dmitrij Muratov, az orosz Novaja Gazeta című független napilap főszerkesztője volt, Maria Ressa amerikai-filippínó újságírónő mellett. Muratovnak akkor a Kreml és az orosz kormány gratulált az elismeréshez.
Nekem továbbra sem a díjak „fájnak”. Annak idején Csaba testvér nyilatkozta, hogy akkor fog hinni a természetvédelemben, ha az ember eljut odáig, hogy létezni fog az embervédelem is. Világunk legfontosabb értéke az élet és a hozzá kapcsolt idő.
Ha már más nincs is a világunkban, amiről egyértelműen kijelenthetjük, hogy a miénk, a saját életünkhöz való jogot nem veheti el tőlünk senki. Mindenkinek jogában áll eldönteni, hogy milyen értékekért hajlandó évtizedeken keresztül dolgozni békében, vagy harcolni a háborúban. Az, aki akarata ellenére hajt embereket a frontra, semmiben sem különbözik a világ tömeggyilkosaitól, legyen az orosz, vagy ukrán.
