Vukics Ferenc: Legyünk-e hátországa egy végtelen háborúnak – vagy váljunk Izraellé?

–

Sokan úgy gondolják, hogy az amerikaiak erőszakossága vagy ballépései egy globális háború felé sodorják a világot. A legtöbb embernek azonban az az érzése, mintha valakik tudatosan akarnák belerángatni az emberi civilizációt egy újabb nagy világégésbe.

Az orosz–ukrán konfliktus valójában az angolszászok irányította Nyugat proxyháborúja (azaz: másokkal vívatják meg a maguk javára), és nagyon közel áll ahhoz, hogy világméretű konfliktussá szélesedjen. Ukrajna csak a hadszíntér. Az oroszoknak az Orosz Föderáció, az ukránoknak a Nyugat képezi a hátországát. A hátország az a terület, amely a hadműveletekben közvetlenül nem vesz részt, viszont a harcoló alakulatokat támogatja. A hátország a valóságosan hadban álló ország területe, amely hadi anyagot termel és katonákat állít ki a frontra. Tulajdonképpen minden háború és front legfontosabb eleme ez a terület. Hosszú távon a hátország épségétől, gazdasági erejétől, erőforrásaitól, nagyságától és a lakosságától függ egy háború kimenetele. A háborúk megvívása során a hátország ugyanúgy megsínyli a háború következményeit. A modern gazdaság egy nagyon érzékeny óramű. Minden erőforrás-eltolódás súlyos következményekkel jár.

Annak van esélye „győztesen” kikerülni a konfliktusból, aki képes a lehető legzavartalanabb hátországi működést biztosítani.

A „hátország” jelentős részét biztosító Európai Unió megszállt területként viselkedik. A közösség vezetőjének irodájában csak amerikai állampolgárok dolgoznak, és az uniós közvélemény értetlenkedve fogadja, hogy egyes tagországok nem akarnak részt venni ebben a „civilizációs harakiriben”. Nem úgy tűnik, hogy az USA-t érdekelné a „hátország” sorsa.

Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter néhány nappal ezelőtt kijelentette, hogy országa a háború új szakaszába lépett. Reznikov ígéretet tett arra, hogy felfegyverez egymillió harcost azokkal az új fegyverekkel és katonai felszerelésekkel, amelyeket az Egyesült Államok és más nyugati országok adományoztak az országnak az elmúlt néhány hétben. A honvédelmi miniszter elmondta, hogy a háború kezdetén „az önkéntesek rendkívül segítőkészek voltak”, és mobilitásuknak köszönhető, hogy „gyorsan megoldották a rendkívül sürgető problémákat”. A védelmi miniszter kijelentette, hogy a győzelemhez Ukrajnának „gondosan meg kell terveznie az erőforrásokat, és kerülnie kell a hibákat”, és ukrán gyártólétesítményekbe fektet be, hogy „biztosítsa a szállítások stabilitását és gyakoriságát”.

Itt, Magyarországon a társadalom többsége tisztában van azzal, hogy ebben a konfliktusban a Nyugat valójában nem Ukrajnán próbál segíteni, hanem „részvéttelenül” felhasználja Ukrajna minden jelenkori és jövőbeli erőforrását az Oroszország elleni harcában.

Reznyikov kijelentése azt mutatja, hogy a jelenlegi ukrán vezetést csak egy „palotaforradalom” akadályozhatja meg abban, hogy több százezernyi ukránt áldozzon be ebben a küzdelemben.

Douglas Macgregor, az American Conservative újságírója a „The Threat of Polish Involvement in Ukraine” c. cikkében pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy ha az ukránok nem bírnák el az oroszok irányából rájuk nehezedő nyomást, akkor a lengyelek máris ugrásra készen állnak arra, hogy részt vegyenek ebben a háborúban:

„Tíz héttel a konfliktus kezdete után tanulságos újra megvizsgálni a stratégiai képet. Az Oroszország elleni háború Ukrajnában kiteljesedett, de nem úgy, ahogy a nyugati megfigyelők jósolták. Az ukrán erők összetörtnek és kimerültnek tűnnek. A Kelet-Ukrajnában harcoló ukrán csapatokhoz eljutó utánpótlás töredéke a szükségesnek. A legtöbb esetben az utánpótlás és az új fegyverek megsemmisülnek már jóval azelőtt, hogy elérnék a frontot. Az Egyesült Államok az új fegyverek beáramlásával egy ideig még megmentheti az ukrán erőket a biztos pusztulástól, de hosszabb távon a Biden-adminisztráció kétségbeesetten próbálja keresni a megoldást, hogy megfordítsa a helyzetet és a további 'arcvesztést' kiküszöbölje. Úgy tűnik, most Lengyelország kínál egy kiutat a szorult helyzetbe került USA számára. Andrzej Duda lengyel elnök és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is kifejezte azon szándékát, hogy eltöröljék a határokat Lengyelország és Ukrajna között. Meg nem erősített varsói jelentések azt mutatják, hogy miután Washington elutasította az Ukrajna feletti repüléstilalmi övezetre vonatkozó javaslatokat, valamint a lengyel MIG-29-es repülőgépek ukrán pilótáknak való átadását, a lengyel vezérkar mégis csendben utasítást kapott az ukrán konfliktusba való beavatkozás terveinek kidolgozására. Ez a terv Ukrajna nyugati részének elfoglalásával járna együtt. Természetesen egy ilyen léptékű katonai akcióhoz Kijev jóváhagyása szükséges, de mivel Washington de facto irányítja a Zelenszkij-kormányt, a lengyel katonai beavatkozás jóváhagyása nem jelenthet problémát. Feltehetően a Biden-adminisztráció reménykedhet abban, hogy az oroszok és lengyelek bármilyen formájú összeütközése – beleértve a lengyel erők elleni légi- és rakétacsapásokat is a határ ukrán oldalán – potenciálisan szükségessé teheti a NATO Tanács ülését és a NATO V. cikkének megvitatását. Nem világos, hogy egy lengyel katonai beavatkozás Ukrajnában igazolja-e a NATO-tagok elkötelezettségét az Oroszországgal szembeni háború mellett. A cselekvés továbbra is az egyes NATO-tagállamok döntésére lenne bízva. A legtöbb, amit minden elemző most magabiztosan mondhat, az az, hogy a lengyel katonai beavatkozás az Oroszországgal vívott háború lehetőségével szembesítené a NATO-tagállamokat, amely fejleményt a legtöbb NATO-tag el szeretne kerülni. Az, hogy a lengyel szárazföldi erők ténylegesen készek-e végrehajtani a küldetést a várható orosz ellenállás ellenére, most nem tűnik túl fontosnak. A lengyel fellépés kielégítené a washingtoni neokonzervatívokat. Lengyelország lehet a NATO Oroszországgal folytatott háborújának kelet-európai kiszélesítésének kulcsa. Miért? Mert az Oroszországgal való konfliktus lengyel katalizátora olyan háború elé állítja az amerikai népet, amelyet az amerikaiak ugyan nem akarnak, de ebben a helyzetben már nem fognak tudni megállítani. Egy ilyen háború Oroszországgal olyan háború lenne, amelynek semmi köze sem lenne az Egyesült Államok létfontosságú érdekekeihez. Ez a háború az Egyesült Államok nemzetbiztonságát veszélyeztető konkrét fenyegetés nélkül kezdődik majd el.”

Ha mindez nem volna elég, akkor tovább lehet fejleszteni az Ukrán Idegenlégió ötletét. Ma a legtöbb vitám abban van a hazai „biztonságpolitikai szakértőkkel”, hogy tagadják annak a tényét, hogy 2014-ben egy tervezett, szervezett puccs zajlott le Ukrajnában és hogy valójában ez az ország már régóta a szétesés állapotában van.

A központi hatalom ennek a folyamatnak a megakadályozására ukrán félkatonai csoportokat és külföldi „önkénteseket” használt fel. A hazai szakértők is közreműködnek abban, hogy egyszerű „orosz propagandafogásnak” minősítik azt, ha valaki ezeket az erőket „náciként” azonosítja.

Az USA-ból vezérelt ukrán kormányzat a folyamatosan fennálló katonahiány kompenzálására már évek óta használja a zömében külföldi szélsőjobboldali fegyveresekből álló erőket. A Reuters szerint 2020-ban már ők alkották az ukrán haderő közel felét. Akkor 102 000 főre becsülték a létszámukat. Az USA, Lengyelország, Nagy-Britannia, Kanada, Németország és Franciaország finanszírozta és képezte ki őket.

Eléggé érdekes, hogy a „fehér felsőbbrendűséget” hirdető csoportok felfegyverzését azok az országok végezték el, ahol a belpolitikai párbeszédben a középosztály elleni legfőbb fegyver a „fehér felsőbbrendűség” felszámolására való hivatkozás. Oroszország állítólag „nácítlanításra” törekedett, de ma húsz ország biztosítja Ukrajna ilyen irányú utánpótlását. Nem hinném, hogy ezeket a csoportokat el kellene „bagatellizálni”. Ezek olyan pusztító ideológiákat követnek, amelyek támogatása eleve bűnössé teszi a finanszírozót és a támogatót. A Times of Izrael, a Simon Wiesenthal Központ és a West Point Academy Terorizmusellenes Központja szerint eddig nácik voltak, ők pedig azóta sem változtatták meg a véleményüket velük kapcsolatban. A Newsweek annak idején még azt is állította, hogy Ukrajna (amerikai nyomásra) még az Iszlám Állam kötelékében tevékenykedő csoportokat is alkalmazott az orosz szakadárok ellen (akik ugye csak a minszki megállapodásokat szerették volna betartatni). A nagyvilágban bolyongó, jó pénzért bárkinek a zsoldjába beálló szélsőségesekből nincs hiány, és ezek ukrán alkalmazása nem tűnik túl bonyolult feladatnak. Ez a trend.

Mindenki kímélni akarja a saját katonáit. A saját erők alkalmazása, az esetleges veszteségek túlságosan sok belpolitikai bonyodalommal járnak.

Az azonban nyugtalanító, hogy ha Ukrajnában ezek száma tovább nő, és nem vesznek oda a háború poklában, akkor a közeljövőben felfegyverzett idegenek tömegei veszélyeztetik majd Ukrajnát és a környező országokat. Nem látom a rációt abban, hogy miközben az USA saját szövetségeseitől is megtagadta a legmodernebb haditechnikát, most „ellenőrizhetetlen” szélsőségeseket képez ki a legmodernebb harceljárásokra és harcvezetési ismeretekre. Mit kezdenek majd velük az ukránok, a bevállalós lengyelek vagy a környező országok biztonsági szervei?

Minden jel arra utal, hogy ez a háború addig fog tartani, amíg Oroszország véglegesen meggyengül. A szükséges erőforrásokat a céljai elérésére az Egyesült Államokat használó hatalom még az európai szövetségeseinek kárára is elő fogja teremteni. Szó sincs itt arról, hogy az amerikaiak nem voltak elég tájékozottak az orosz érdekekkel kapcsolatban. Pontos elemzéseket készítettek mostani akciójukról és csak szövetségeseiket és a közvéleményt próbálták megtéveszteni azzal, hogy esetleg nem számoltak a következményekkel.

James Dobbins egykori USA nagykövet, a RAND Corporation diplomáciai és biztonsági osztályának vezetője és munkatársai 2019-ben megtervezték a jelenleg Oroszország ellen zajló eseményeket. Dobbins volt európai ügyekért felelős államtitkár-helyettes, az elnök nyugati féltekéért felelős különleges asszisztense, az elnök különleges tanácsadója, a Balkán államtitkára és az Európai Közösség nagykövete. Dobbins számos válságkezelési és diplomáciai hibaelhárítási megbízatást teljesített Barack Obama, George W. Bush és Bill Clinton kormányának afganisztáni és pakisztáni, koszovói, boszniai, haiti és szomáliai különmegbízottjaként. 2013-ban visszatért a külügyminisztériumba, hogy az Obama-adminisztráció afganisztáni és pakisztáni különleges képviselője legyen, majd 2014-ben visszatért a RAND-hoz.

Dobbins és munkatársai 2019-ben a RAND Army Research Division keretében jelentették meg „Extending Russia- Competing from Advantageous Ground” c. tanulmányukat, amelyben Oroszország meggyengítésének lehetőségeit foglalták össze:

„Ez a jelentés Oroszország terjeszkedésének megakadályozására alkalmazható módszereket vizsgálja. Ahogy a 2018-as nemzeti védelmi stratégia felismerte, az Egyesült Államok jelenleg nagyhatalmi versenyben áll Oroszországgal. Ez a jelentés igyekszik meghatározni azokat a területeket, ahol az Egyesült Államok a saját érdekei mentén képes versenyezni. Nyugati és orosz forrásokból származó mennyiségi és minőségi adatokra támaszkodva ez a jelentés Oroszország gazdasági, politikai és katonai sebezhetőségeit és félelmeit vizsgálja. Ezt követően elemzi a lehetséges szakpolitikai lehetőségeket ezek kiaknázására – ideológiailag, gazdaságilag, geopolitikailag és katonailag (beleértve a légi és űrhajózási, tengeri, szárazföldi és több területre vonatkozó lehetőségeket). Az egyes intézkedések leírása után ez a jelentés felméri a kapcsolódó előnyöket, költségeket és kockázatokat, valamint annak valószínűségét, hogy az intézkedést sikeresen végrehajtják és ténylegesen megakadályozzák Oroszországot a további térnyerésben. A jelentésben tárgyalt lépések többsége bizonyos értelemben eszkaláló jellegű, és a legtöbb valószínűleg orosz ellen-eszkalációhoz vezet. E politikák némelyike azonban az Egyesült Államok más ellenfeleinek – különösen Kínának – nemkívánatos reakcióit is kiválthatja, ami viszont az Egyesült Államokat is sújthatja.

A jelentés végső soron arra a következtetésre jut, hogy az Egyesült Államok legvonzóbb politikai lehetőségei Oroszország terjeszkedésének megakadályozására – a legnagyobb haszonnal és a legkisebb kockázattal – a gazdaság területén vannak. Az Egyesült Államok energiatermelésének fellendítésével és szankciók alkalmazásával ezek a célok elérhetőek. Ezzel szemben azok a geopolitikai intézkedések, amelyek Oroszországot túlterhelnék, és a rezsim stabilitását aláásó ideológiai intézkedéseket támogatnák, jelentős kockázatokat hordoznak magukban. Végezetül, számos katonai lehetőség – beleértve az erő-egyensúly megváltoztatását és az új képességek fejlesztését – fokozhatja az Egyesült Államok elrettentő erejét és megnyugtathatja az Egyesült Államok szövetségeseit. Néhány területen lehetséges Oroszország terjeszkedését gátolni, mivel Moszkva a legtöbb területen nem törekszik paritásra az Egyesült Államokkal.

Kulcsfontosságú megállapítások:

Oroszország gyengeségei a gazdasági területeken rejlenek. Oroszország legnagyobb sebezhetősége az Egyesült Államokkal való versenyben kisméretű gazdasága és az energiaexporttól való függősége adja. Az orosz vezetés legnagyobb aggodalma a rezsim stabilitásából és tartósságából fakad. A legígéretesebb intézkedések Oroszország visszaszorítására az energiatermelés és a nemzetközi politikai nyomásgyakorlás területén vannak. Az Egyesült Államok energiatermelésének minden formájának – ideértve a megújuló energiaforrásokat is – további bővítése, valamint más országok erre való ösztönzése (amerikai energia vásárlása, megújulók bevezetése) maximalizálná az orosz exportbevételekre, így nemzeti és védelmi költségvetésére nehezedő nyomást. A jelentésben vizsgált számos intézkedés közül egyedül ez jár a legkevesebb költséggel vagy kockázattal.

A szankciók korlátozhatják Oroszország gazdasági potenciálját is. Ahhoz azonban, hogy ezek hatékonyak legyenek, többoldalúnak kell lenniük, beleértve (legalább) az Európai Uniót, amely Oroszország legnagyobb vásárlója és legnagyobb technológiai és tőkeforrása, minden tekintetben nagyobb szereplő ebben a kapcsolatban, mint az Egyesült Államok.

Valószínűleg nem praktikusak azok a geopolitikai intézkedések, amelyek Oroszországot túlterhelik, vagy esetleges másodrendű következményekkel járhatnak. Számos geopolitikai intézkedés arra kényszerítené az Egyesült Államokat, hogy olyan területeken tevékenykedjen, amelyek földrajzilag közelebb vannak Oroszországhoz, és ahol így Oroszországnak olcsóbb és könnyebb befolyást gyakorolni, mint az Egyesült Államoknak.”

Thierry Burkharda francia védelmi törzs főnöke, az AFP francia hírügynökségnek és a The New York Times című amerikai lapnak adott interjújában arról beszélt, hogy Oroszország egy olyan versenytárs, amely nem fog eltűnni, és elképzelhető, hogy egy nap Oroszországgal együtt kell újjáépíteni a világ biztonsági struktúráját. Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter áprilisban tett kijelentése kapcsán, mely szerint Washington célja Oroszország meggyengítése, hogy többé ne tudjon háborút kezdeni, Burkhard leszögezte:

Moszkvának hosszútávú stratégiája van, példaként pedig a hiperszonikus fegyverek fejlesztését említette.

"Vlagyimir Putyin (orosz elnök) megmondta: a cél nem csupán Ukrajna, hanem a balti országok, Lengyelország, Magyarország (...). (Az oroszok) információs háborút viselnek, és egyfajta energiafüggőségbe taszították a Nyugatot. Ma pedig a körénk szőtt pókháló miatt behatárolt a mozgásterünk."

Ukrajna orosz lerohanása egybe esik az USA-t használó erők céljaival, mindenféle tűzszünet, békekötés, a háború esetleges gyors lezárása ellentétes azzal.

Ukrajna és Nyugat-Európa nem veszi a bátorságot önálló Oroszország-politika kialakítására, inkább beáll az amerikaiak által kordonok közé kényszerített sorba.

A háború hátországának népe jól teszi, ha felkészül arra, hogy talán ez az utolsó alkalom arra, hogy nyaralást tervezzen, új autót vásároljon és a szomszéd hangoskodását érezze kellemetlen jelenségnek.

Mindenki érzi, hogy Magyarország számára egyetlen értelmes lehetőség maradt: kimaradni az egészből és elutasítani a hátország szerepet. Ez szépen hangzik, de látva a körülöttünk tomboló „háborúpárti” propagandát, a terjengő őrületet, nem biztos, hogy erre végül valós lehetőségünk lesz. Keserű kimondani, de a mai helyzetben nem látok más utat, mint hazánk „Izrael” jellegű átszervezését...

...mert különben nem érjük meg a következő évtizedeket sem, miközben évszázadokig tartó álmából újjáéledt egy több ezer éves hatalom, amely a stratégiai céljait száz évre előre határozta meg.

Forrás:

Vukics Ferenc: Legyünk-e hátországa egy végtelen háborúnak – vagy váljunk Izraellé?

Blogos rovatok

KIEMELT CIKKEK