Vukics Ferenc: Noam Chomsky szerint az oltatlanokat „el kell szigetelni” a társadalomtól

Edward Herman és Noam Chomsky 1988-as Az egyetértés-gépezet: A tömegmédia politikai gazdaságtana című könyvében azt állította (Budapest: L’Harmattan Kiadó, 2016. ford.: Konok Péter), hogy az amerikai főárambeli médiát vizsgálva arra jutottak: a látszólag független és szakszerű sajtó egy nagyszabású propagandagépezetként működik.

Ez az eszközrendszer „azokat az erőteljes társadalmi érdekeket szolgálja és népszerűsíti, amelyek ellenőrzik és finanszírozzák”, vagyis a politikai és pénzügyi elitek szolgálatában áll. Így például a főárambeli média előre kiszámítható módon, rendre igazolja a nyilvánosság előtt a hatalmi elitek háborúit és szövetségeseit.

Nos, most már Chomsky is a hatalmi elitek igazolásának egyik eszközévé vált, bár ez nem meglepő annak tükrében, hogy a hatalmi elitek valójában már szélsőbaloldali eszméket követnek.

A híres szélsőbaloldali aktivista, nyelvész, Noam Chomsky úgy véli, hogy bár az oltásokat elutasító embereket rá lehet kényszeríteni arra, hogy beadják az injekciót, a közösség védelme érdekében mégis el kell őket „szigetelni”.

A Kurt Gödelnek adott interjújában Chomsky azt mondta, hogy az oltási kötelezettségek témája egy „vegyes történet”, amelynek kompromisszumot kell kötnie az egyéni szabadság és a közösség biztonsága között, ahol a közösség „társadalmi normát” alkot, amely az oltatlan emberek elszigeteltségét szorgalmazza:

„Azon emberek számára, akik megtagadják az oltások elfogadását, szerintem a megfelelő válasz az, hogy nem kényszerítik rá őket arra, hogy oltakozzanak, hanem inkább ragaszkodjunk ahhoz, hogy izolálják őket. Ha az emberek úgy döntenek, hogy »hajlandó vagyok veszélyt jelenteni a közösségre azzal, hogy megtagadom az oltást«, akkor azt kell mondaniuk: »Nos, nekem is megvan a tisztességem, hogy elszigeteljem magam. Nem akarok oltást, de nincs jogom arra, hogy embereknek ártva rohangáljak.« Ennek egy közösségi normának kell lennie.” Az érvényesítés más kérdés. Meg kell érteni. És meg kell próbálnunk megértetni. Ha tényleg eléri azt a pontot, ahol súlyosan veszélyeztetik az embereket, akkor természetesen tenni kell ellene.”

Például Chomsky azt mondta, hogy ha valaki megtagadja a himlőoltást, és gyakran nyilvános helyeken járna, ahol a himlő terjedhet, akkor a közösségnek közbe kellene lépnie, és meg kellene állítania az illetőt. Chomsky elmondta, hogy „még nem értük el azt a válságpontot a koronavírus-járvány miatt”.

"Szóval úgy gondolom, hogy először meg kell próbálnunk olyan konvenciókat kialakítani, amelyek érthetőek lesznek bizonyos erkölcsi képességekkel rendelkező emberek számára, hogy megpróbáljuk meggyőzni őket arról, hogy joga van megtagadni a védőoltást, de utána az Ön felelőssége lesz, hogy elszigetelje magát, hogy ne ártson másoknak.”

A Breitbart elemzése szerint (az amerikai szerkesztőség hasonló véleményen van, mint a Szilaj Csikó) Chomsky nem tért ki arra, hogy a vakcina nem állítja meg a koronavírus terjedését, és arra sem tért ki, hogy a vírusból korábban felépült személynek (természetes immunitás) van-e joga visszautasítani a vakcinát.

Chomsky szavai sok tekintetben a híres ügyvéd, Alan Dershowitz szavait visszhangozzák, aki azt is mondta, hogy a be nem oltott embereket el kell különíteni.

„Hadd fogalmazzam meg nagyon világosan” – mondta Dershowitz a Jason Goodman podcast műsorvezetőjének 2020-ban.

„Nincs alkotmányos joga a nyilvánosság veszélyeztetésére és a betegség terjesztésére, még akkor sem, ha nem ért egyet. Nincs joga ahhoz, hogy ne legyen beoltva, nincs joga ahhoz, hogy ne viseljen maszkot, nincs joga megnyitni a vállalkozását.”

Annak idején Herman és Chomsky nem egy összeesküvés-elméletet állítottak össze, hanem egy összetett médiaelméleti keretrendszert, egy úgynevezett „propagandamodellt” állítottak fel. E propagandamodell szerint a média és a hatalom viszonyát öt tényező határozza meg. Öt olyan „szűrő” létezik, amelyeken az információnak át kell jutnia, hogy a média terjeszteni kezdje; ezeken a szűrőkön pedig szinte csak olyan hírek és vélemények juthatnak át, amelyek a mindenkori pénzügyi és politikai hatalom érdekeinek megfelelnek. Ez nem tudatos tervezés eredménye, e szűrők mind elkülönült gazdasági folyamatok termékei, együttműködve mégis propagandagépezetté alakítják a médiát.

A média tulajdonosi szerkezete és profitorientáltsága: A legtöbb főárambeli amerikai médiatermék egy maroknyi nagyvállalat birtokában van, vezetőik maguk is a pénzügyi-üzleti elit tagjai, ezen osztály védelme és tetteinek igazolása nekik is érdekükben áll. Még fontosabb, hogy a médiavállalkozások többnyire profitorientált üzleti vállalkozások: céljuk a piaci siker, nem pedig a nyilvánosság tájékoztatása. Nem kockáztathatják, hogy olyan híreket és véleményeket terjesszenek, amelyekkel elidegenítik befektetőiket, akadályozzák üzleti előmenetelüket. Ez annál is inkább igaz, minthogy a médiavállalkozások gyakran számos területen működő médiaóriások birtokában vannak, melyek maguk is többszörösen be vannak ágyazva a nemzetközi üzleti életbe, üzleti érdekeik számos olyan területre kiterjednek, melyről a média tudósít.
Hirdetések: A második szűrő összefügg a média profitorientáltságával. Hirdetési bevételekből ugyanis sokkal nagyobb profitra tehet szert egy médiavállalkozás, mint pusztán a médiatermékek eladásából. Ez azt jelenti, hogy a hirdetők számára vonzó médiafelületek piaci előnyre tesznek szert, és kiszorítják a többit, ám egyúttal kiszolgáltatottá is válnak a hirdetőknek. Bevételeik biztosítása érdekében tartózkodniuk kell attól, hogy hirdetőik üzleti érdekeivel ellentétes tartalmakat közöljenek.
A hírforrások szűkössége: Figyelemreméltó események a világ bármely pontján kitörhetnek, de lehetetlen minden ilyen pontra egy készenléti újságírót állítani. A médiának meghatározott hírforrásokra kell támaszkodnia, ezek pedig a legtöbb esetben állami, kormányzati szervek: rendőrségek, városházák, a Fehér Ház, a Pentagon; illetve üzleti, gazdasági kérdésekben maguk az üzleti szereplők. A média tehát jórészt csak olyan forrásból szerezheti be információit, amelyek a politikai és pénzügyi elit közvetlen befolyása alatt állnak.
Lejáratás: A negyedik szűrő az úgynevezett „flak”, azaz „lejáratás”, vagyis „egy médiaállásponttal vagy műsorral kapcsolatos negatív visszhang”. Ez érkezhet felháborodott nézőktől, megsértett közszereplőktől, de akár állami vagy kormányzati szervektől is. A lejárató kampányok igencsak megviselhetik az egyes médiavállalkozásokat, elveszíthetik jó hírnevüket, olvasóikat, nézőiket. A kormányzat egy-egy nemkívánatos hírre reagálva olyan törvényeket is hozhat, melyek jócskán megnehezítik a média életét.
Antikommunizmus és neoliberalizmus: Az utolsó szűrő, az antikommunizmus ideológiája, némiképp különösnek és idejétmúltnak tűnik. Ne feledjük, hogy az Egyetértés-gépezet még a berlini fal leomlása előtt született, kevéssel azután, hogy Ronald Reagan elnök „a gonosz birodalmának” nevezte a Szovjetuniót. A hidegháborús hangulat és az antikommunizmus nagyon is meghatározó részei voltak a közbeszédnek.

Herman és Chomsky azonban 2002-es új bevezetőjében ragaszkodik hozzá, hogy az antikommunizmus – bár vesztett erejéből – ma is létező jelenség. Az egyetértés-gépezet érvelése szerint ez az öt szűrő lényegében rákényszeríti az amerikai főárambeli médiát, hogy tevékenysége során a fennálló pénzügyi és hatalmi elitek kiszolgálója legyen, propagandagépezetként működjön.