top of page

Vukics Ferenc: Ökológiai és posztkoloniális szocializmust akar Thomas Piketty







Van olyan pillanat, amikor egy hírt olvasva az ember egyszer csak „megvilágosodik”. Az addig csak „lebegő állapotban” levő gondolatok egységes egésszé válnak, és olyan viszonyítási alap születik meg, amely azonnal megvilágítja azon események valódi okát, amelyekre aggódva tekintettünk.

A valamikori Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem egykori oktatójaként figyelemmel kísérem a világ hadtudománnyal foglalkozó egyetemeinek munkáját. Nem szeretném megbántani az európai hadtudomány szentélyeit, de eddigi kutakodásaimból az derült ki, hogy ha valaki kíváncsi arra, hogy ez a tudományág merre is halad tovább a jövőben, akkor jobban teszi, ha az amerikai, az orosz és a kínai intézmények munkáját kíséri figyelemmel, mint ha az „öreg kontinens” hasonló intézményeire összpontosít. Aki a jövő kihívásaival szembesülni akar, annak túl kell lépnie az egyre inkább kiüresedő „európai tudástér”-ből.

Meglepődve olvastam, hogy az amerikai Védelmi Minisztérium Nemzetvédelmi Egyeteme (The Department of Defense’s National Defense University NDU), a katonai és védelmi polgári vezetők első számú oktatási intézménye nemsokára egy különös előadássorozatot szervez.

A konferencia arról szól, hogy a nyugati országok hogyan alakítsák ki sajátos szocializmusukat, válaszul a Kína által generált kihívásokra.

A tervek szerint a február 16-án online tartandó nyitó előadás címe: „Responding to China: The Case For Global Justice and Democratic Socialism”, és Thomas Piketty francia közgazdász fogja tartani, aki a 2021-ben megjelent „A szocializmus ideje” c. könyv szerzője.

A rendezvény beharangozója az egyetem honlapján is olvasható:


„A nyugati országok még mindig azzal küszködnek, hogy meghatározzák a pekingi rezsimmel kapcsolatos hozzáállásukat. Ebben az előadásában Thomas Piketty amellett érvel, hogy a helyes válasz a nyugati arrogancia felszámolásában és egy új emancipációs és egalitárius horizont előmozdításában rejlik. Ennek pedig leginkább a globális szinten kidolgozott, a részvételi demokrácián alapuló, ökológiai és posztkoloniális szocializmus új formája felel meg a leginkább. Ha ragaszkodnak szokásos kioktató magatartásukhoz és egy elavult hiperkapitalista modellhez, akkor a nyugati országok rendkívül nehezen tudnak majd csak megfelelni a kínai kihívásnak.”

Úgy bizony, és nem valamiféle „Woke-tanintézetben” tartják valami szivárványszínű kitűzőket viselő progresszív fiatalok előtt, hanem a „vaskalapos” katonai vezetőket képző alma materben.

Ide jutottunk.

Na de hova is tulajdonképpen? Mi is az a filozófiai elképzelés, amely a kapitalizmus végső kritikájaként már arra is alkalmas, hogy a későbbi katonai vezetőket felkészítse a jövő kihívásaira?

Az ökoszocializmus olyan szocializmus, amely az igazságosságon és az egyenlőségen felül az ökológiai követelményeknek is igyekszik eleget tenni. Szerinte a létalapjainkat fenyegető ökoválság és a szegénység közvetlen oka a kapitalizmus, ezért ettől meg kell válnunk. A kapitalizmus korszerűsítése csak elodázza a problémát, illetve a visszafordíthatatlan folyamatokat eredményez.

Az ökoszocializmus – az uralombírálat, a szubszisztencia, az indusztrializmusbírálat stb. – mellett az ún. kapitalizmust leváltó társadalomkoncepciók egyike.

Az egyik legradikálisabb irányzat, amit ma még csak egy kisebbség képvisel (de lehet ebből még hazudott bolsevik!). A rendszerkorszerűsítő kezdeményezésekkel ellentétben (Green New Deal, ökológiai korszerűsítés, evolúciós szociálökonómia, stb.) semmilyen módon nem tartja elképzelhetőnek a kapitalizmus reformját. A szociálökonómia képviselői szerint az ökoszocializmus radikalizmusa nem életszerű, és ha többségre jut, akkor épp ennek bevezetése viheti az emberiséget a katasztrófába. Ennek ellenére, ha tetszik, ha nem, az ökoszocializmus ma már világmozgalom. Magyarországon Marosán Bence (nomen est omen) filozófus az egyik legfontosabb szószólója.

Így ír az ökoszocializmusról Achille Mbembé, kameruni származású filozófus:


„A posztkoloniális szocializmus egy olyan 'eljövendő emberiség' mellett érvel, amely meg tud megszületni, mihelyt az embertelenség és a faji megkülönböztetés gyarmatosító figurái eltűnnek a történelem színpadáról. Elveti azt az eszmét, ami európai humanizmusnak nevezte magát, és a valóságban kétszínű gyarmatosítóként és valóságtorzító erőként jelent meg. Ez a gondolat csak arra való, hogy a gyarmatosítás folyamatosan hazudjon önmagáról és másokról. A posztkoloniális gondolkodás szerint a faj lényegében az európai humanizmus elvadult arca, állati énje. Castoriadis szavaival élve, a rasszizmus esetében az állati én így beszél: 'Egyedül én érek valamit. De én önmagamban csak akkor érek valamit, ha a többiek önmagukban semmit sem érnek.'”


Tessék figyelni!


„A posztkoloniális gondolkodás tehát arra törekszik, hogy lebontsa ennek az állati énnek a struktúráit és kiszorítsa kedvenc élőhelyeiről. Radikálisan felteszi önmagának a kérdést, mit jelent az állati én rendszerében élni, milyen életre és miféle halálra nyújt ez módot. Kimutatja, hogy az európai gyarmatosító humanizmusban van valami olyasmi, amit joggal lehet öntudatlan öngyűlöletnek nevezni. A rasszizmus általában és a gyarmatosító rasszizmus különösen ennek az öngyűlöletnek az átszármaztatását jelenti a másikra.”


„Van az európai humanizmusról és univerzalizmusról szóló posztkoloniális kritikának egy második szintje, amelyet biopolitikainak is nevezhetnénk, ha ez a fogalom nem lett volna már oly sok félreértés tárgya. Tulajdonképpen az az Európa, amelyet a gyarmatosítás gyakorlata határozott meg, és amely a gyarmatosítással vált egyre inkább azonossá, korántsem a szabadságot, az egyenlőséget és testvériséget jeleníti meg. A totem, amelyet a gyarmatosítottak felfedeznek a humanizmus és az univerzalizmus maszkja mögött, nem egyszerűen olyan személyiség, amely túl gyakran mutatkozott süketnek és vaknak, hanem elsősorban olyan személyiség, amelyet a saját halálvágya határoz meg, ám ez a halálvágy szükségképpen mások halálában ölt testet, vagyis az átszármaztatott halálban.”


„Erre a személyiségre az is jellemző, hogy nála a jognak semmi köze az igazságossághoz, épp ellenkezőleg, arra való, hogy kiprovokálja a háborút, irányítsa és állandóvá tegye. Végül pedig olyan személyiségről van szó, amely a gazdagságát a mások életéről és haláláról való döntés eszközének tekinti. Vagyis azt mondhatjuk, hogy a posztkoloniális gondolat nem a megszokott értelemben vett hatalom, hanem az erő kritikája, hanem egy olyan erőé, amely képtelen átalakulni, megújulni.”


„Ez egy nekropolitikai erő, amely fikciós áttétellel az élet betegévé válik, sőt, egyfajta permanens visszafejlődési aktusban a halált életnek, az életet halálnak tekinti. Ez az oka annak, hogy a gyarmatosítói viszonyok folyamatosan ingadoznak a (fajilag alacsonyabb rendűnek tételezett) másik kizsákmányolásának vágya és a kiiktatására, kiirtására irányuló kísértés között.”


„A posztkoloniális gondolat, és ez a harmadik jellegzetessége, az összefonódás és az összehangolódás gondolata. Erről árulkodik az identitásról és a szubjektivitásról megfogalmazott kritikája. Ebből a szempontból azzal a nyugati illúzióval száll szembe, hogy a személyiség csak akkor létezik, ha önmagába visszatérő módon, folyamatosan önmagára hagyatkozik, saját lényegi és kimeríthetetlen szingularitására. A posztkoloniális gondolat ezzel szemben azt állítja, hogy az identitás a sokféleségben és a szétszórtságban gyökerezik; hogy az önmagunkra hagyatkozás csak két személy viszonyában, összeműködésében jöhet létre. Ebben az összefüggésben a gyarmatosítás nem mechanikus és egyoldalú uralomnak tűnik fel, amely az alávetett személyt némaságra és tétlenségre kényszeríti. Épp ellenkezőleg, a gyarmatosított élő, beszélő, tudatos, cselekvő individuum, akinek az identitása olyan folyamat eredménye, amely három elemből áll: az önmagába való behatolásból, önmaga megsemmisítéséből, majd újraépítéséből.”


Aki esetleg még nem rakta össze a lényeget, annak el szeretném mondani, hogy ez egy olyan ökoszocializmus, amely egy szocialista alapú kritikai fajelméletről szól (lehetőleg az öngyűlölő, a megújulásra és változásra képtelen, állati énben leledző fehérek nélkül).

Az eseményre vonatkozó közlemény tartalmazza Piketty életrajzát, amely felsorolja két könyvét, a Tőke a 21. században (2013) és a Tőke és ideológia (2020), de nem említi legutóbbi, Time for Socialism című könyvét.

Az előadás az egyetem Nemzetbiztonsági Tanulmányok Intézete (INSS) Speaker Series része, amely Kínára fókuszáló előadásoknak adott otthont az elmúlt évben.

Gorka Sebestyén, aki öt évig az NDU dékánhelyettese volt az „AMERIKA FIRST Sebastian Gorkával” című műsorában kiemelt figyelmet szentelt ennek az előadásnak. „Az NDU az a hely, ahol az ezredesek tábornokok lesznek” – mondta Gorka.

„Ezt az eseményt a Pentagon Stratégiai Többrétegű Értékelési Programja mutatja be a Nemzetvédelmi Egyetem Eisenhower Nemzetbiztonsági Iskolával együttműködve. Eisenhower nevét egy az amerikai szocializmust népszerűsítő rendezvény megrendezésére használják” – mondta Gorka, hozzátéve, hogy az amerikai adófizetők fizetik a rendezvényt.

„Nem is undorodom – ez még csak nem is elég erős szó. Meg vagyok rémülve.”


A korábban Orbán Viktor, majd később Donald Trump tanácsadójaként és a Breitbart szerkesztőjeként is tevékenykedő, magyar származású Gorka Sebestyén jelenleg a Nemzetbiztonsági Oktatási Tanács (NSEB) tagja.

Nem ez az első alkalom, hogy az amerikai hadsereg kritika alá kerül, amiért lehetővé tette a szocializmus és a szocializmus alapú kritikai fajelmélet oktatását a katonai intézményekben.

Kritikai fajelméletnek azt az eszmeáramlatot nevezik, amely szerint a nyugati társadalmakat a fehér faji felsőbbrendűség elve uralja, s emiatt sok kulturális hagyományt és intézményt át kell alakítani vagy fel kell számolni. Mint arról a Metazin az elmúlt években többször beszámolt, az Amerikából világhódító útra indult woke ideológiával szembeszálló konzervatívok váltak a szólásszabadság védelmezőivé. Az intézményesített diszkrimináció jelszavával hadba induló woke mozgalom akár a szólásszabadság korlátozásával is érvényt szerezne haladó elveinek. A haladó baloldali eltörléskultúra nemcsak azokat hallgattatná el, akik vitatják a rendszerszintű rasszizmus létét, hanem a múltból is kiradírozná az elnyomást támogató, sőt eltűrő történelmi szereplőket.

Egy héttel ezelőtt Az amerikai Virginia állam új republikánus kormányzója (Glenn Youngkin) betiltotta az állami közoktatási intézményekben a kritikai fajelmélet oktatását, mondván: egy megosztó fogalomról van szó, és az arra tanítja a gyerekeket, hogy faji szemüvegen keresztül vizsgálják a világot.

Egy tavaly nyári meghallgatáson Mark Milley, a Hadsereg Vezérkari Vezérkarának elnöke megvédte a kritikai fajelmélet oktatását West Pointban, és azzal érvelt, hogy fontosnak tartja, hogy a hadseregben dolgozók „nyitottak legyenek” és „széles körben tájékozottnak mondhassák magukat”.

Úgy tűnt azonban, hogy Milley magát a kritikus fajelméletet is megvédte amikor azt mondta: „Meg akarom érteni a fehérek elleni dühöt, még ha fehér vagyok is”.

Matthew Lohmeier, a légierő alezredese tavaly nyilatkozott arról, hogy a hadseregben terjednek a marxizmus és a kritikus fajelméletről szóló ideológiák. Kijelentései után azonnal elbocsátották. Lohmeier figyelmeztetett: „A jelenleg folyó katonai képzések a kritikus fajelmélet ideológiájában gyökereznek."

2018-ban egy West Point-i kadét, Spensor Rapone fotókat posztolt magáról a vizsgáján. Sapkáján a „A kommunizmus győz” feliratot viselte, egyenruhája alatt pedig egy Che Guevara pólót hordott. Később leszerelt, de tavaly felvették az austini Texasi Egyetemre.

A ránk váró jövő megértése lehetetlen

a „fehér törékenység” elvének ismerete nélkül

Fehér törékenység: miért oly nehéz a fehéreknek beszélni a rasszizmusról? – ez a címe Robin DiAngelo kaliforniai szociológusnő 2018-as kötetének, amely meghonosította Amerikában a „fehér törékenység” fogalmát (a kifejezést a szerző már 2011-ben bevezette). Ez azt jelenti, hogy ha szóba kerül a rasszizmus, akkor a fehérek, mivel megtámadva érzik magukat, mindenféle védelmi mechanizmust vetnek be: mérgesek lesznek, félelmet mutatnak, vagy épp vitatkozni kezdenek, esetleg tagadnak.



Ez a „faji stressz” megnyilvánulása, ami csak az addigi „faji egyensúly” helyreállásával múlik el, azt pedig a „strukturális rasszizmus” jellemzi, aminek fenntartásához így hozzájárul a „fehér törékenység”.


Szóval ismételjük csak: az ökológiai és posztkoloniális szocializmus egy olyan, kapitalizmust leváltó világrend, amely egy szocialista alapú kritikai fajelméletről szól, ahol a gyarmatosító, öngyűlölő, a strukturális rasszizmust működtető, a megújulásra és változásra képtelen, a szegénységért, az ökológiai válságért felelős, az állati énben leledző fehéreket ki kell szorítani „kedvenc élőhelyeiről”.

Az amerikai katonai vezetők tehát csak ezen eszme birtokában tudják majd a világot megmenteni. Mi, sosem gyarmatosító, a Nyugat által mindig másodrendű „fehéreknek” tartott közép-kelet-európaiak jó nagy bajban vagyunk! Semmi hasznunk sem volt a nyugat gyarmatosításából, el kellett szenvednünk a „fehér néger” állapot minden következményét, de végül mégis változásra alkalmatlan „állati sorba” kerültünk.

Most már az amerikai tisztek is tudni fogják, hogy nacionalista betegségünkből csak úgy tudnak kigyógyítani bennünket, ha behatolnak állati énünkbe, azt sikeresen megsemmisítik, majd újraépítik a személyiségünket, hogy ”emberarcú, ökológiai és posztkoloniális szocialisták” legyünk.


 

Forrás:























308 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page