Vukics Ferenc: Szivárognak a hivatalos válaszok a magyar médiából III. – Afganisztáni szint alatt
A cikksorozat előző elemének bevezetése (aki olvasta, nyugodtan ugorja át):
Az elmúlt másfél évben ezer szálon próbáltuk elérni, hogy a világjárvánnyal kapcsolatos kérdéseinkre választ kapjunk. Sajnos azt láttuk, hogy a magyar sajtó képviselői képtelenek voltak olyan kérdéseket feltenni a magyar hatóságoknak, amelyekből kitűnt volna, hogy az adott kérdező legalább minimális tájékozottsággal vagy lényeglátó képességgel rendelkezik. persze ez a „komikus tökkelütöttség” lehet szándékosan generált jelenség is. Természetesen nem adtuk fel és minden lehetőséget megragadtunk annak érdekében, hogy valami módon válaszokat csikarjunk ki orvosokból, járványügyi szakemberekből, az engedélyezési hatóságoktól.
Hat héttel ezelőtt egy 15 kérdésből álló csomagot továbbítottunk politikai szereplőkön keresztül az illetékes hatóságokhoz, amelyet az elégtelen válaszok miatt egy kicsivel nagyobb lobbival megtámogatva a múlt héten megismételtük. A kérdések egy része természetesen az idő múlásával elavulttá válik majd, de többségük még mindig alkalmas arra, hogy elősegítse, hogy tisztábban lássunk a járvány eseményeivel kapcsolatban
A második beadványunk úgy látszik célba talált, mert két nappal később már elkezdtek szivárogni a hírek a fősodratú médiából az adott kérdésekre. Eddig a kutya sem foglalkozott vele, most nagyon fontosak lettek. A válaszokat természetesen soha sem mi fogjuk kapni. Mi nem vagyunk részei ennek az erkölcsi immunrendszert pusztító rendszernek, nem vagyunk bennfentesek és megbízhatóak. Ha nem is vesznek bennünket emberszámba, attól még fontos minden erőlködésünk. Előbb-utóbb célba érünk. Dolgozunk itt a nyilvánosság előtt és a háttérben is. Ahogy Karácsony Sándor mondaná: „nem félnünk a valóság nevelő erejétől”.
Új sorozatunkkal a háttérben zajló munkánkat szeretnénk bemutatni. Közölni fogjuk a kérdést és a hatóságok válaszait és az ebből levont következtetéseinket is.
A 6. kérdésünk így szólt: Hogy áll Magyarország a variáns-monitorozásban? Milyen képességekkel rendelkezünk? Tervezik-e ezen képességek fejlesztését, illetve a Magyar Honvédség ilyen képességekkel való megerősítését (az ABC fegyverek elleni védelem is a feladata)?
Ezzel magyaráztuk a kérdést:
Röst Gergely matematikus, a Járványmatematikai modellező és epidemiológiai elemző munkacsoport tagja a következőt írta:
„Az alfa variáns térnyerése január-februárban a mért reprodukciós szám növekedését okozta. A félig átoltott Kelet-Európa, ahol ráadásul még jelentős terjedés is van, kedvező terep egy olyan variánsnak, amelyik a korábban szerzett immunitást képes kikerülni. Egy újabb variáns elterjedése is okozhatná a mostani jelenséget, de jelenleg nincs ilyen információnk. Hozzá kell azonban tenni, hogy a régiós országok nem járnak élen a variánsmonitorozásban, így kérdéses hogy egy, a környékünkön felbukkanó új variánst képesek lennének-e észlelni.”
Ferenczi Tamás klinikai biostatisztikus, orvosbiológiai mérnök a Gondolatok a járványügyi adatok közléséről c. cikkében a következőt írja:
„A variánsmonitorozás nálunk lényegében nem létezik (alig szekvenálunk mintát, Dánia a levett minták 47%-át vetette genetikai vizsgálat alá és töltötte fel nemzetközi adatbázisba, amiből a variánsok elterjedését monitorozni lehet, mi 0,044%-át; pár további szám összehasonlításként: Etiópia 0,142%, Banglades 0,197%, Afganisztán (!) 0,063%), de ami adatközlési szempontból érdekes, hogy amit csinálnak, arról sincs értelmezhető tájékoztatás. (Hébe-hóba elhangzik egy hír, hogy egy adott variánst „nálunk is kimutattak”, de hogy hányszor, hol, mikor, hány mintából, milyen módon kiválasztott mintákból, arról semmit nem tudni.) Érdemes megnézni a dánok eredményközlését, vagy az angolokét vagy az amerikait.”Néhány kiemelés még a cikkből:
„NAGYON nyomatékosan hangsúlyoznám, hogy a fent felsoroltak jó 60-70%-a NULLA pénz- és szinte nulla energia-ráfordítással közölhető lenne: ha egyetlen egy dolog, a szándék meglenne egy megfelelően működő adatgyűjtési (surveillance) és adatközlési rendszer kialakítására, akkor egy hét alatt megoldható lenne, hogy az említett, alapvető adatokat a lakosság is megismerhesse.”
„Szeretnék még egy dologról beszélni: az az olvasat, hogy a fentiek pusztán arról szólnak, hogy a kormányzat hogyan kezeli a járvány kihívásait, szerintem bővítendő. A járvány bátran vizsgálható olyan szemüvegen keresztül is, mint egy teszt, csak épp egy ország méretű laborban. Ennek sikerei és kudarcai magáról a társadalom állapotáról is árulkodnak. Innen nézve és a mi – népegészségügyi – szempontunkból két jellemző különösen aggasztó: (1) az alkalmazkodóképesség, a tanulás hiánya, (2) a végletes polarizáció, bizalmatlanság és emiatt az együttműködés teljes hiánya.
Kezdjük az elsővel. Gyakran emlegetik a „tanuló népegészségügy” fogalmát, és szerintem is fontos filozófiáról van szó. Ahogy mondani szokták: nem az a baj, ha az ember elront valamit, hanem ha elrontja másodszor is. A témánknál maradva: mennyi javulás volt az adatközlés terén az elmúlt több mint másfél évben? De bővíthetjük is a perspektívát. Mennyit nőtt az egészségügyi rendszer reakciókészsége? Mik azok a szervezeti, eljárásrendi újítások, ami miatt jobb helyzetben várjuk a negyedik hullámot, mint az elsőt? Hosszú, és rajtam messze túlmutató elemzést igényelne, hogy miért nem túl szívderítő a válasz ezekre a kérdésekre, de egy szempontot megemlítenék, mert – bármilyen banálisan is hangzik – nagyon fontos tényezőnek érzem: hogy a hibák kijavításához elsőként el kell(ene) ismerni, hogy hibáztunk.
És ez az a pont, aminél ez az észrevétel összefügg a másodikkal. A másodikként jelzett probléma sokkal általánosabb, de először konkretizáljuk. Miért nem történik meg ennek az elismerése? Részben persze lehet az a válasz, hogy azért, mert akik nem teszik meg, azok ilyen rossz emberek, de ha megkérdeznénk egy politikust, jó eséllyel azt válaszolná, hogy azért, mert akkor arra az ellenoldal és a hozzá kötődő sajtó lecsapna. Még akár az is lehet, hogy tudja, hogy ez így nem jó, de rövid távon fontosabb, hogy a másik oldal ne használhassa ki. És ez lesz a fontosabb szempont! A helyzet az, hogy kialakult az a – rövidlátó – politikusi stratégia, mely minden áron polarizál és zárja buborékokba az állampolgárt, elvárva tőle, hogy akivel egy buborékban üldögél, annak hasonló véleményét kritika nélkül szajkózza és a másik buborék lakójának minden állítását gondolkodás nélkül tagadja. Mindez azonban egyrészt teljes konszenzusképtelenséghez, másrészt a problémák végtelen lebutításához vezet.”
Következtetések:
– Teljesen megmerevedett, a politikai szándékok szerint vezérelt, tökkelütött, tehetségtelen egészségügyi vezetésünk van, aki képtelen a rábízott feladatokat elvégezni és az események előrehaladtával az új feladatokat kikövetkeztetni.
Annak ellenére, hogy az adatfeldolgozással kapcsolatos szaktudás és erőforrás rendelkezésre áll, képtelenek átlátni a feladataikat és megszervezni az ezzel kapcsolatos munkát. Azonnal le kell váltani őket! Felelősségre kell vonni őket foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt!
– Ha nem tudunk vírusvariánst monitorozni, akkor arra is képtelenek vagyunk, hogy egy biológiai támadás tényét megállapítsuk.
Nem az eredményes védekezés lehetőségéről beszélek (az ennél lényegesen magasabb szint), hanem arról, hogy arra is képtelenek vagyunk, hogy megállapítsuk, hogy megtámadtak bennünket!
Irodalom:
Kapcsodó írások:
