Vukics Ferenc: Ukrajna jövőjéről és a NATO véget nem érő háborúiról
–
Tovább folytatjuk az ukrán-orosz konfliktussal kapcsolatos vándorlásunkat a világsajtóban. Az „atlantista” véleményeket mindenki ismeri, találkozhatunk velük nap, mint nap. Ramzy Baroud újságíró és a Palestine Chronicle szerkesztője, az Isztambuli Zaim Egyetem (IZU) Iszlám és Globális Ügyek Központjának (CIGA) tudományos főmunkatársa nemrégiben tette közzé a NATO véget nem érő háborúiról szóló cikkét.
„Ha a több fegyver lenne a válasz, akkor ez a konfliktus már évekkel ezelőtt megoldódott volna... az USA az elmúlt nyolc évben 2,7 milliárd dollárt utalt ki Ukrajnának, jóval a jelenlegi háború előtt.”
Sokat beszélnek és írtak a média elfogultságáról és a kettős mércéről a Nyugatnak az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos tudósításai kapcsán. Ez a kettős mérce jól látható, ha az ukrán helyzetet összehasonlítjuk a világ más háborúival és katonai konfliktusaival.
Különösen igaz ez a megállapítás a Közel-Keleten és a globális délen. Kevésbé nyilvánvaló, hogy az ilyen mértékű képmutatás egy sokkal fenyegetőbb jelenség tükörképe, amely a Nyugatnak a háborús és konfliktusövezetekhez való viszonyát szabályozza.
Március 19-én Irak megemlékezett az amerikai invázió 19. évfordulójáról, amely szerény becslések szerint több mint egymillió iraki halálát okozta. A háború következményei éppolyan pusztítóak voltak, mint maga a háború. Az egész közel-keleti régiót destabilizálta, és különféle polgárháborúkhoz és proxy háborúkhoz vezetett. Az egész arab világ a mai napig csak tántorog -e szörnyű megrázkódtatás után.
Szintén március 19-én emlékeztek meg a NATO líbiai háborújának tizenegyedik évfordulójáról, majd öt nappal később a NATO Jugoszlávia elleni háborújának 23. évfordulójáról. Mint minden NATO által vezetett háború a szövetség 1949-es megalakulása óta, ezek a háborúk is széles körű pusztítást és civilek tragikus haláleseteit eredményezték.
A NATO 1950-es koreai beavatkozásától kezdve egyik háború sem stabilizálta a háborúzó régiókat.
Irak még mindig ugyanolyan sebezhető a terrorizmussal és a külső katonai beavatkozásokkal szemben, és sok tekintetben továbbra is megszállt ország maradt. Líbia különböző harcoló táborok között oszlik meg, és a polgárháborúhoz való visszatérés továbbra is valós lehetőség.
A háború iránti lelkesedés azonban továbbra is nagy, mintha a több mint hetven év kudarcba fulladt katonai beavatkozásai nem adtak volna elegendő tanulságot biztosító leckéket. A hírek naponta arról beszélnek, hogy az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Kanada, Németország, Spanyolország vagy más nyugati hatalom úgy döntött, hogy újfajta „halálos fegyvert” szállít Ukrajnába.
A nyugati országok már több milliárd dollárt különítettek el az ukrajnai háborúhoz való hozzájárulásra.
Ezzel szemben nagyon keveset tettek annak érdekében, hogy fórumokat kínáljanak a diplomáciai, erőszakmentes megoldásokhoz. Maroknyi közel-keleti, afrikai és ázsiai ország felajánlotta a közvetítést vagy ragaszkodott a háború diplomáciai megoldásához. Ezek az országok ugyanúgy érveltek, mint Kína. A kínai külügyminisztérium március 18-án megismételte, hogy "minden félnek közösen kell támogatnia Oroszországot és Ukrajnát a párbeszédben és csak a tárgyalásos úton történő rendezés az, amely eredményeket hoz és békéhez vezet."
Bár bármely ország szuverenitásának megsértése a nemzetközi jog szerint illegális, és az Egyesült Nemzetek Alapokmányának megsértését jelenti, ez nem jelenti azt, hogy az erőszak egyetlen megoldása az „ellenerőszak”. Így van ez Oroszország és Ukrajna esetében is, hiszen Kelet-Ukrajnában nyolc éve polgárháborús állapot uralkodik, amely eddig is több ezer emberéletet követelt, és egész közösségeket fosztott meg a béke és a biztonság érzésétől. A NATO fegyverei semmiképpen sem képesek megbirkózni ennek a közösségek között fennálló harcnak a kiváltó okaival. Ellenkezőleg, csak tovább táplálják.
Ha a több fegyver lenne a válasz, akkor a konfliktus már évekkel ezelőtt megoldódott volna. A BBC szerint az Egyesült Államok már 2,7 milliárd dollárt különített el Ukrajnának az elmúlt nyolc évben, jóval a jelenlegi háború előtt.
Ebben a hatalmas arzenálban „páncéltörő és páncélelhárító fegyverek… USA-ban gyártott mesterlövészek (puskák), lőszerek és tartozékok voltak”.
Az orosz hadműveleteket követő katonai segélyek Ukrajnába zúduló sebessége példátlan a modern történelemben. Ez nemcsak politikai vagy jogi kérdéseket vet fel, hanem morális kérdéseket is – az elhúzódó háború finanszírozásának vágyát és a béke és az újjáépítés iránti elkötelezettség hiányát.
A 21 éves amerikai háború és Afganisztán inváziója után, amely humanitárius és menekültválságot eredményezett, Kabul mára nagyrészt magára maradt. Tavaly szeptemberben az ENSZ menekültügyi ügynöksége arra figyelmeztetett, hogy „nagy humanitárius válság fenyeget Afganisztánban”, de semmit sem tettek a „fenyegető” válság kezelése érdekében, amely azóta jelentősen súlyosbodott.
Az afgán menekülteket ritkán fogadják Európában. Ugyanez igaz az Irakból, Szíriából, Líbiából, Maliból és más, a NATO-t közvetlenül vagy közvetve érintett konfliktusokból érkező menekültekre is.
Ez a képmutatás még inkább felerősödik, ha figyelembe vesszük azokat a nemzetközi kezdeményezéseket, amelyek célja a háborús menekültek támogatása vagy a háború sújtotta nemzetek gazdaságának újjáépítése.
Hasonlítsuk csak össze a háború sújtotta nemzetek támogatása iránti lelkesedés hiányát a Nyugat páratlan eufóriájával az Ukrajna fegyverekkel való ellátása terén. Sajnos nem sok idő telik el, hogy az elmúlt hetekben országukat elhagyó ukrán menekültek milliói teherré váljanak Európának, és így ugyanazon mainstream kritikák és szélsőjobboldali támadások érjék őket.
Bár igaz, hogy a Nyugat hozzáállása Ukrajnához eltér a nyugati beavatkozások áldozataihoz való hozzáállásától, óvatosnak kell lenni, mielőtt azt feltételeznénk, hogy a „kiváltságos” ukránok végül jobban járnak, mint a háború áldozatai a Közel-Keleten.
A háború elhúzódásával Ukrajna továbbra is szenvedni fog, akár a háború közvetlen hatásaitól, akár a minden bizonnyal azt követő kollektív traumától. A NATO-fegyverek felhalmozása Ukrajnában, akárcsak Líbia esetében, valószínűleg visszaüt. Líbiában a NATO fegyverei táplálták az ország évtizedes polgárháborúját.
Ukrajnának békére és biztonságra van szüksége, nem pedig örökös háborúra, amely bizonyos országok vagy katonai szövetségek stratégiai érdekeit szolgálja. Bár a katonai inváziókat teljes mértékben el kell utasítani, akár Irakban, akár Ukrajnában,
Ukrajnát a NATO és Oroszország közötti örökös geopolitikai harc egy másik forrongó zónájává alakítani nem megoldás.
Forrás:
תגובות