Vukics Ferenc válogatása a nemzetközi sajtóból (122) ‒ Európa rossz fiúja

Ian Proud:

Európa rossz fiúja

https://thepeacemonger.substack.com/p/the-bad-boy-of-europe?utm_source=post-email-title&publication_id=3221990&post_id=177984402&utm_campaign=email-post-title&isFreemail=true&r=1sqroz&triedRedirect=true&utm_medium=email

Miért blokkolja Belgium az immobilizált orosz eszközök felhasználását az ukrajnai háború finanszírozására? Nem akar később dupla összegű, 280 milliárd dollár értékű kártérítést fizetni…

Ha a legjobb leírást szeretné arról, hogy Európa miért küzd azzal, hogy véglegesítse a megállapodást Ukrajnának 140 milliárd dollár kölcsönzéséről a Belgiumban, az Euroclear-nél befagyasztott orosz eszközök felhasználásával, akkor nézze meg a belga miniszterelnök, Bart de Wever nemrégiben tartott előadását. Az Európai Tanács ülésének végén beszélt, amelyen ismét nem sikerült megállapodásra jutni egy ilyen kölcsönről.

Ez a kérdés már közel másfél éve húzódik, és az Európai Bizottság sikertelenül próbál konszenzust kialakítani a kölcsönről. Valójában sok nyugati politikus, nevezetesen a lengyel háborúpárti külügyminiszter, Radek Sikorski, nem is beszélve a médiaszakértőkről, azt követeli, hogy ezeket az eszközöket teljes egészében adják át Ukrajnának tőke formájában, ami még kevésbé valószínű, hogy megegyezésre kerüljön.

De Wever három fő kihívást fogalmazott meg a hitel jóváhagyásával kapcsolatban.

Jogszerűség

De Wever szerint

„ha úgy néz ki, mint a kisajátítás, és úgy is illatozik, és úgy is hangzik, akkor talán kisajátításnak is nevezhetjük”, és hogy a jogszerűség kérdését meg kell oldani, „mielőtt továbbhaladhatnánk ezzel”.

Oroszország befagyasztott eszközeit csirkéhez hasonlítva azt állítja, hogy kérdéses, hogy legális-e a csirkét megkezdeni enni, azaz hitelek fedezeteként felhasználni, és hogy erre vonatkozóan nem adtak egyértelmű jogi biztosítékokat. Japán eddig megtagadta a befagyasztott orosz eszközök felhasználását, arra hivatkozva, hogy a központi bank pénze védett. „Még a második világháború alatt sem történt ilyen.”

Bár a kölcsönt európai kezdeményezésként állítják be, Belgium egyedül van kitéve annak jogi következményeinek. „Peres ügyekbe fogunk belekeveredni. Nem hiszem, hogy Oroszország ezt jó néven fogja venni.”

Belgium – nem Európa – kerülne választottbíróság elé, mivel a belga-luxemburgi befektetési megállapodás szabályozza az Oroszország és Belgium közötti befektetések kezelését. 

Rámutatott, hogy Luxemburg már most is választottbírósági eljárás alatt áll Mikhail Fridman üzletember 8 milliárd dollár értékű vagyonával kapcsolatban, amelynek kártérítési igénye 16 milliárd dollárra rúg.

Rámutatott, hogy ha Belgium engedélyezi 140 milliárd dollár értékű orosz vagyon felhasználását, a választottbírósági eljárás kártérítés megítélése esetén ennek kétszeresét eredményezheti.

Magyarországot leszámítva, Belgium jelenleg az egyetlen ország, amely ezt a fontos okot figyelembe véve késlelteti a megállapodás megkötését.

De Wever szerint azok a kommentátorok, akik szívesen felhasználnák az orosz pénzt, túlságosan könnyedén kezelik a kockázatot. Egy újságíró azon kijelentésére, miszerint „Putyin számára ez a pénz már le van írva”, De Wever így reagált: „Nekem nem ez a benyomásom. Moszkvából nem pontosan ezt halljuk.”

Attól tartott, hogy Belgiumot nemcsak peres eljárások hulláma fogja elárasztani, hanem más lehetséges ellenintézkedések is, többek között „az Oroszországban befagyasztott nyugati pénzek ellenkorlátozása és a nyugati tulajdonú vállalatok elkobzása”.

„A jogalap nem luxus, nem apróság.” Ha elveszítik a pert, az nagyon drágává válhat.

Felelősség

A második kihívás, amelyet felvázolt, és amelyet nagyobb jelentőségűnek tartott, a visszafizetési kötelezettség volt, amennyiben olyan körülmények állnának elő, hogy Oroszország vagyonát bármilyen okból újra mozgósítanák.

Elmondta, hogy egy bíróság egy választottbírósági eljárásban Oroszország javára dönthet, vagy hogy a szankciókat feloldhatják.

Trump 12 pontos béketervére utalva Ukrajnával kapcsolatban azt állította, hogy a pénznek vissza kell kerülnie Oroszországhoz, mielőtt Oroszország kifizetné Ukrajnának a megállapodás szerinti kártérítést. „Ha azonban a pénzt Ukrajnának adjuk, akkor a pénz eltűnik.”

Az Európai Központi Bank elnöke, Christine Lagarde, aki részt vett a tanácskozáson és az azt követő vacsorán, azt tanácsolta, hogy Oroszországnak történő bármilyen visszafizetést ezért „garantálni” kell, különösen, ha olyan körülmények merülnek fel, amelyek miatt Oroszország eszközeit mozgósítják és azokat azonnal vissza kell adni.

A globális piacok figyelme miatt Oroszországnak történő visszafizetés elmulasztása aláásná az Euroclear iránti bizalmat.

„Az Euroclear több billió eurót tart tartalékban. Ha a pénzügyi rendszerbe vetett bizalom megrendül, az nagyon súlyos következményekkel járhat pénzügyi rendszerünkre, sőt az euróövezetre is.”

De Wever azt mondta: „Nem vagyok képes, és biztosan nem is hajlandó egy hét alatt 140 milliárd dollárt kifizetni Belgium gazdag és teli zsebéből.”

Belgium ezért érthető módon azt szeretné, ha minden euróövezeti tagállam garantálná, hogy fedezi az Oroszországnak tartozott összeg egy részét, hogy Belgium ne legyen kitéve a teljes összegnek. 

Christine Lagarde szerint ezeknek a „garanciáknak meg kell lenniük, konkrétnak kell lenniük és azonnaliaknak kell lenniük”. Ugyanakkor rámutatott, hogy „erre a kérdésre nem válaszoltak lelkesedéssel az asztal körül”.

Gúnyosan megjegyezte, hogy az európai vezetők attól tartanak, hogy magyarázattal tartoznak parlamentjeiknek, hogy aláírták Oroszországnak történő visszafizetést. És itt van egy másik alapvető kihívás. Még ha akarnák is, és gyanítom, hogy a legtöbbjük nem akarja, kevés tagállam lenne képes pillanatok alatt több tízmilliárd dollárt előteremteni Oroszországnak.

Franciaország, Olaszország és Spanyolország biztosan nem, a kérés valószínűleg tönkretenné Donald Tusk lengyel kormányát, a balti államok pedig túl kicsik ahhoz, hogy nagy összegeket fizessenek.

De Wever továbbá azt mondja, hogy ha a pénz „nem a tagállamoktól származik, akkor honnan fog származni? Erre a kérdésre nincs válaszom. És erre a kérdésre nem kaptam választ.”

Szolidaritás

De Wever utolsó, Lagarde-tól származó állítása az volt, hogy az euróövezet kockázatának csökkentése érdekében, és ha „azt akarjuk, hogy a világ legitimnek tekintse, akkor jó, ha nem egyedül csináljuk”.

Az euróövezet hat másik országa is rendelkezik befagyasztott orosz eszközökkel, de soha nem tettek közzé semmilyen információt arról, hogy mennyi pénzük van, mennyi váratlan nyereséget vagy adóbevételt szereznek ebből a pénzből.

Az Európán kívül, fontban, jenben, svájci frankban és dollárban tartott befagyasztott eszközökkel Belgium a globális összeg kevesebb mint felét teheti ki. Mégis, „az Euroclear az egyetlen pénzintézet a világon, amely részt vesz az Ukrajna iránti szolidaritásban”.

Nem adott olyan benyomást, hogy bármelyik másik ország hajlandó lenne kitenni magát annak a jogi kockázatnak és potenciális felelősségnek, hogy a joghatóságukban befagyasztott eszközöket használjanak Ukrajna támogatására.

Nyilvánvaló, hogy Ukrajnának szinte elfogyott a pénze, és amikor pénzt mondok, akkor nyugati pénzt értek, mivel nincs elegendő forrása ahhoz, hogy egyedül harcoljon. És megoldásra van szükség az év végéig, ha az európaiak elszántak arra, hogy segítsék Zelenszkijt a harc folytatásában, ahelyett, hogy békét kérnének.

Zelenszkij egyértelműen egy vesztes háborút akar vívni, és ehhez pénzt kér Európától. Azonban egyelőre egyáltalán nem világos, hogy Belgium hajlandó lesz-e engedni a hitelkérdésben, hacsak más európai államok nem vállalják ugyanazokat a kockázatokat, ami jelenleg nem valószínű.

De Wever a következőképpen zárta szavait: „Ha megoldást találnak erre a három problémára, akkor talán továbbmehetünk. Ha nem, akkor talán más lehetőséget kellene kidolgozni az ukrán finanszírozás rendbehozására.”

Teljesen egyértelmű, hogy nincs B-terv

Azért hozták létre ezt a kérdéses, befagyasztott orosz eszközökkel fedezett hitelt, hogy az európai államok ne legyenek kénytelenek saját zsebből fizetni. Bart Wever hidegzuhanyt adott az európai vezetőknek, és azt mondta nekik, hogy tegyék a pénzüket oda, ahol a szájuk van, és most sokan vitatkoznak, és „rosszfiúnak” nevezik.

Akárhogy is, De Wever szerint Oroszország befagyasztott eszközei a háború végéig befagyasztva maradnak, így vagy úgy. Annak ellenére, hogy Európa háromféle kockázattal szembesül az Ukrajnának javasolt hitel megszervezésével kapcsolatban, egy dolog teljesen világosnak tűnik: ez bátorítani fogja Oroszországot, hogy folytassa a harcot.

És miközben ezek a beszélgetések zajlanak, a londoni Economist éppen most tett közzé egy cikket, amelyben azt javasolja, hogy Európa valójában 390 milliárd dollárt fizessen, hogy Ukrajna további öt évig folytathassa a harcot.

A fentiekre tekintettel az Economist nem tisztázza, hogy ezt hogyan finanszíroznák.

Miután a háború kezdete óta azt sugallta olvasóinak, hogy Oroszország gazdasága bármelyik pillanatban összeomolhat, az Economist most azt állítja, hogy ez valójában még több évig eltarthat, és ezért Zelenszkijnek még több pénzre van szüksége.

Mivel még 140 milliárd dollárt sem tud biztosítani, az Economist magabiztosan állítja, hogy egy lényegesen nagyobb adomány egyszerűen megoldható lenne az európai adófizetők pénzéből.

A mai bombahír után, miszerint a következő költségvetésben valószínűleg emelkedni fognak az adók, vajon a brit kormány fogja-e biztosítani ezt? Miért nem kérdezik meg a választókat?

Úgy tűnik, az idióta ötletek nem csak Brüsszelre korlátozódnak.