Some elements on this page did not load. Refresh your site & try again.

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

Greta falhoz állít

 

Greta Thunberg egyik legutóbbi beszédében a következőket mondta el: „Sajnos sejthető, hogy mi lesz a vége mindennek. A világ politikusai majd mindent meg fognak tenni azért, hogy kibújjanak a felelősségük alól. Nekünk viszont az a dolgunk, hogy világossá tegyük számukra, hogy nem tehetik ezt, ha kell, majd falhoz állítjuk őket.”

 

Nos, magam sem gondoltam, hogy a világ Gretát kitaláló, felépítő és professzionális kegyetlenséggel üzemeltető urai ilyen tempót diktálnak majd neki. A tiszteletteljes emberi jogvédelemből a francia forradalom idején is kellett azért nagyjából egy év, amíg az először csak verbális radikalizmus átment a falhoz állítást kilátásba helyező, majd azt fizikailag is megvalósító, pusztító stratégiába.

 

Ma ugyanez történik, de a jelek szerint sokkal gyorsabban és brutálisabban, mint a jakobinus, majd kicsit később a bolsevik diktatúra idején. A Bastille valóban szimbólum, csak éppen a modern globális médiahatalom közvéleményt túszul ejteni képes mítoszképző erejének szimbóluma. Ahogy a francia forradalomban is egy teljesen alaptalan állítás vezetett végül a Bastille vétlen és védtelen, önmagát megadó őrsége bestiális kegyetlenségű meglincseléséhez, a „klímaügy” esetében is kirajzolódni látszik a brutális lényeg.

 

Az Extinction Rebellion klíma­mozgalom vérvörösbe öltözött „feketemágiát” gyakorló táncos kommandósai Európa szerte tartálykocsikból fecskendezik a művért, és ezt már nehezen lehetne félreérteni, hálásak lehetnénk nekik akcióikért. Üzeneteikben, miszerint soha nem látott klímavészhelyzettel kell szembenéznünk, a kormányok képtelenek megvédeni minket, ha túl akarjuk élni, akkor a saját kezünkbe kell venni mindent, nem hiszem, hogy bármi félreérthető lenne. Ez nyílt uszítás a fennálló törvényes rend megdöntésére, amit minden európai jogrend a legsúlyosabb bűncselekményként rendel büntetni.

 

A klímaügy kétszeresen is ürügy. Az egyik, hogy az emberiség valóban végveszélyben van, de ezt a végveszélyt éppen az a globális hatalmi struktúra hozta a világra, amely a magát kapitalizmusnak nevező létfelszámoló berendezkedést kitalálta, bevezette és üzemelteti sok száz éve. Ez a planetáris csúcsragadozó, valójában inkább élősködő a bármilyen pusztító és aberrált fizikai élvezet kielégítésére alkalmas anyagtömeg korlátlan növelése érdekében roncsolja szét az ember belső és külső természetét.

 

(...)

Tovább a cikkhez

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Share on Facebook
Share on Twitter
Please reload

MOGY-embléma_kicsi.png
Blogos rovatok

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu