Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke: nem lehetünk semlegesek hazaszeretet ügyébe
Kárpát-medence-szerte ismerősen hangzik a budapesti székhelyű Magyar Patrióták Közösségének neve. A szórványvidéken élő magyarokon is igyekeznek célzott támogatásokkal segíteni, mindenhol a nemzeti összetartozást hirdetik. A szervezet elnökével, Hetzmann Róberttel hazaszeretetről, a nemzeti összetartozás fontosságáról és a kommunista örökség lerombolásáról beszélgettünk.
– A szervezet megnevezésében mit takar a patrióta szó? Miért tartod fontosnak a hazafiságot hirdetni?
– A patrióta kifejezés szótári alakja a hazafi, azonban számunkra ez ennél többet jelent: életérzést, ami határozott kiállást jelent a hagyományos értékek, a szülőföld szeretete és a határokon átívelő nemzet egysége mellett. Meggyőződésünk, hogy a magyarság akkor lehet sikeres a 21. században, ha e világnézet győzedelmeskedik az önfeladást sulykoló globalista korszellem felett.
– A Csángó keresztszülő-programtól a Rákosi-rendszer idején lerombolt Regnum Marianum-templom helyén létrejövő emlékhelyig sok mindennel foglalkoztok. Mekkora szerepe van e témák tematizálásának?
– Közéleti-kulturális civilszervezetként természetes feladatunk, hogy véleményformáló erőként lépjünk fel. Az általunk felkarolt ügyek mindegyike azt a célt szolgálja, hogy a 20. században meggyötört magyar társadalom újra magára találjon, és a kultúránk megőrizze egyediségét, önazonosságát. Ma még ellenszélben dolgozunk, mert a világ kommunikációs tereit azok a multik uralják, amelyek a tulajdonságok nélküli fogyasztók halmazává akarják zülleszteni a természetes emberi közösségeket. Folyamatosan figyelmeztetni kell a társadalmat: megmaradásunk a tét. Nemcsak Erdélyben és az elszakított nemzetrészeken, hanem az anyaországban is. Ha körülnézünk, azt látjuk, hogy elveszítettük az ellenőrzést saját társadalmaink felett: a jövő nemzedékeket a közösségi média neveli, tudatunkat a hollywoodi filmipar manipulálja, nem is beszélve azokról a globális világmárkákról, amelyek dollármilliárdokat fektetnek be az általuk helyesnek vélt „nyitott társadalom” ideológiájának hirdetésébe. A hangzatos szavak ne ejtsenek rabul: a nyitott társadalom éppen a tulajdonságok nélküli emberek halmazát, vagyis a társadalmak lebontását jelenti.
– Kiemelten foglalkoztok a szórványban élő magyarság helyzetével. Mekkora kapacitást igényel az egész Kárpát-medencét átfogó munkátok?
– Egyesületünk sajátosságát leginkább abban lehet megragadni, hogy tagságunk nyolcvan-kilencven százalékban fiatalokból áll. Fontos, hogy álláspontunknak minden szinten teret adjunk, de a működésünk nem merülhet ki egy társalkodó körében, ez a csapat ugyanis a cselekvés híve. A szórvány ügye azért fontos, mert ott a magyarságnak komoly etnikai tartalékai vannak. Többéves tapasztalatunk mondatja velünk: olykor egy jó szó is elég ahhoz, hogy a vegyesházasságba született gyerek magyar kultúrában nőjön fel. Tettekkel kell kifejeznünk: valóban minden magyar számít, ami nem kis kapacitást igényel.
– Mindennél aktuálisabb a száz évvel ezelőtt megtörtént trianoni békeszerződés kerek évfordulóján a Nemzeti Összetartozás Programotokról beszélni. Kit tudtok megszólítani, és milyen a visszhangja kezdeményezéseteknek?
– A 2015-ben meghirdetett Nemzeti Összetartozás Program lényege, hogy minden évben adománygyűjtést szervezünk egy-egy határon túli magyar közösség számára. (...)
– Miként dolgozta fel a trianoni traumát az anyaország és a Kárpát-medencei utódállamokban élő magyarság?
– Az első világháború után nemcsak egy háború ért véget, hanem egy korszak a magyar történelemben. És egyben megkezdődött egy új, amelyet a magyarság szétszakítottsága jellemez. Ebből következik, hogy Trianon nem a múlt, hanem a jelen része, ami minden Kárpát-medencei magyar életét meghatározza függetlenül attól, hogy Kárpátalján, Erdélyben, Szlovéniában vagy az anyaországban él-e. A magyar nemzetstratégiának erre az alapvető körülményre kell épülnie. Az első és legfontosabb: erre az állapotra minél többen ráeszméljenek. Feladatunk, hogy megértessük: nincs kétféle magyar, hanem egyféle magyar létezik. Meg kell haladnunk tehát a káros és helytelen határon túli magyar– anyaországi magyar felosztást.
– Vannak-e tagjaitok Erdélyben, Felvidéken, Délvidéken vagy Kárpátalján? Mi a feltétele annak, hogy egy erdélyi magyar fiatal hozzátok csatlakozzon?
– Bár az egyesület budapesti központtal működik, tevékenységeit a Kárpát-medence egészében végzi, ennek megfelelően jelenleg is vannak külhoni tagjaink. Élve a korszerű eszközökkel, az egyesületi élet jelentős része online felületeken zajlik, így a kapcsolattartásban a távolság már nem akadály, sőt inkább lehetőség a helyi ügyek szempontjából. Aki nyitottnak érzi magát, hogy egy Kárpát-medencei szintű szolgálathoz csatlakozzon, és egyetért céljainkkal, annak közöttünk a helye.
– Többen is a kommunista diktatúra idejéből fennmaradt utcanevek elleni harc főszereplőjeként tartják számon közösségeteket. Miért ennyire nehéz átkeresztelni a gyilkosok nevéről elnevezett közterületeket?
– Ez a munka több mint egy évvel ezelőtt indult, és még mindig nem járunk a végén. Bár egyértelműnek tűnik, hogy közterületek ne viseljék olyan személyek neveit, akik gyilkosok, árulók, a diktatúra kiszolgálói voltak – különösen, ha törvény is tiltja ezt – mégis sok akadályba ütközünk. Számos önkormányzat egyszerűen igénytelen, nem vállalja az átnevezéssel járó kellemetlenséget, pedig a magyar jogszabályok értelmében a személyi okmányok cseréjét ilyenkor az önkormányzat állja. Más kérdés, hogy még mindig vannak hívei a kommunista diktatúrának, az ilyenek a kommunizmus bűneit kisebbíteni, mentegetni próbálják. Ezért zéró toleranciát kell hirdetnünk a kettős mércével szemben.
– Ma a Nemzeti Alaptantervtől hangos az ország. A balliberális oldal tiltakozik ellene, a jobboldal igyekszik megvédeni. Mi lehet az új alaptanterv jelentősége?
– Nagy előrelépésnek tartom, hogy a jövőben végre tanulni fognak a magyarországi diákok Herczeg Ferencről, Nyirő Józsefről és Wass Albertről. A délvidéki sváb családból származó Herczeg a magyar irodalom egyik legnagyobb 20. századi alakja, azonban személyét nem engedték be eddig a hivatalos irodalmi kánonba. Ennek hátterében az a tény áll, hogy a magyar kultúrát a szovjet megszállás óta egy küldetéstudatos baloldali kisebbség uralja, amelyik kultúrharcot folytat a hazafias érzelmű írók, költők süllyesztőbe kerüléséért. A NAT ellen tüntető szűk, de annál hangosabb kisebbség most a vélt előjogait félti, amiket a tudatformálás területén a bolsevizmus óta folyamatosan és szinte háborítatlanul élvez. Egyszerűen el akarja palástolni a jövő nemzedék elől azt az identitást adó őserőt, amely a magyar kultúrában van. Éppen ezért fel kell vállalnunk annak kimondását, hogy az iskola nem lehet semleges a hazaszeretet kérdésében. Persze azért nem árt, ha közben tisztában vagyunk azzal, hogy a nemzeti alaptanterv csak csepp a tudatformálás tengerében. Fontos, de szimbolikus csata, ami után nem szabad hátradőlni.
(...)
