’VIGYÁZÓ SZEMETEK PÁRIZSRA VESSÉTEK!’ (Deli Mihály Odú-sorozatából)
’VIGYÁZÓ SZEMETEK PÁRIZSRA VESSÉTEK!’
Ki akartuk kerülni Párizst, átutazóban
mégis ott rekedtünk / hamissá vált nosztalgiánk
feldöntötte möszjő Eiffel hülyécske tornyát
Émelyegve kóvályogtunk a zsibongó
utcákon / hazug képek égették szemeinket
Mint egy bábszínházban, úgy ugrabugrált a világ
Álmaiban fuldokló, kivérzett, bukott város
hentergő, parfümös hetéra / fátylai mögött
gőgös illúzióival kéjeleg / a múltját
meggyalázta / a gyehenna csúcsán bohóckodik
Legalább meglátogatom öreg barátomat
Cézanne-t, gondoltam / a ’peronon’ várt, részeges
csendélete előtt / megölelt és álszerényen
húzott maga után, a levegőre / fáradtan
körbelegyintett: „Ez velejéig romlott világ!
Ócska és hamis csillogás, rongyos fölényesség!
Fellázadt csürhe, lakkozott, proli hangyanépség
Megtagadták a Napot, a lelkük is szaros lett!”
A föld illata áradt belőle, szemeiben
nyers színek tobzódtak, homlokán rendületlen dac
Titkos Istenét óvta aggódó mosolygással
Üres vásznait kiterítette az ég alá
Halkan és dörmögve mondta: „Érzékeinket a
világ megszólítja, válaszaink többek nálunk
A hallgatás, a vak dadogás: tükrök pofonja
A táj kérdez, a Nappal beszélgetünk, fájdalmunk
és küzdelmünk a földnek éteri üzenete
Gyáva hazugságok a lelkeket elveszejtik”
„Hát nem a fény városa!?” – piszkálódtam / felhördült:
„Ne röhögtess, ezek semmit nem tudnak a fényről! –
félreköpött – Sátán fattyai! Istentelenek!”
„Kissé megváltozott, mester, klerikálissá lett…!”
„Sosem tudhatjuk, hogy mivé fajulnak a dolgok
Vesztett boldogságunkban megvilágosodhatunk”
Még ültem egy kicsit a padon vele-magamban
majd lassan felkerekedtünk útitársaimmal
Itt-ott belelapozva emlékkönyvünkbe, meg-meg-
álltunk átvérzett sarkokon / szomorúan láttuk:
az ítélet beteljesedett / poklok ünnepi
lángcsóvái égtek mindenhol / csontok roppantak
Idegen muzsika táncoltatott, ránk taposott
Megtévedt imák térdre vertek, kizsigereltek
Ártatlan szerelmek úsztak le a szürke Szajnán
Nagy kihívásaiba belebukott a város
Öntelt léhaság parádézott koszlott tereken
Émelyített a pórázon vezetett szabadság
Szalonok, budoárok, bordélyok mélyén ócska
igazságok rozsdás, mérgezett késeit fenték
Öldöklés, szadista kéj, anyák a szemétdombon
Balga nyáj, éhes csorda, rá pusztító járványok
A lét öngyilkos, sürgető apokalipszise
Két tűz között álltunk a határon és a lángok
lassan összeértek / sunyi ártatlanságok az
Örök Mindenségbe hulltak, hiába jajongtak
Széthányt ereklyék recsegtek a talpunk alatt, úgy
menekültünk / zuhanásunkat szelek vigyázták
ölbe vettek / a veszett várost magára hagyták
Árva lelkek bolyongtak a fekete semmiben
Nyögve énekeltek elveszített Istenükhöz
Szodoma és Gomorra pestist táncolt felettük
Paul Cézanne: A Modern Olympia
(a kép forrása: itt)
