A GYŐZELEM KENYERE (Gavallér János verse)

 A GYŐZELEM KENYERE

Ott voltam mikor lőttek,

mikor anyák siratták

méhük ízes gyümölcsét

és aratott a halál.

Hallottam vészharangok süvöltő sikolyát:

– Ne lőj! Az apád vagyok!...

Az apád vagyok fiam!

Ne lőj! Az apád vagyok!...

Az apád vagyok fiam! –

visszhangzott agyamban,

egy könyörgő üvöltés,

agyam zárt osztályáról

a háborús büntetés.

Megveszekedett átkot szórt, átkot szórt a halál:

– Ne lőj! Ne lőjetek!...

Ne lőj! Ne lőjetek!

Az apád vagyok!...

Az apád vagyok fiam! –

//Siratta férjét és ápolta gyermekét,

siratta az asszony a győzelem kenyerét:

– Értünk tetted, drága gyermekünk,

a háborúnak hőse vagy nekünk… –

Siratta férjét és ápolta gyermekét,

siratta az asszony a győzelem kenyerét.//

Ott aratott az ördög;

facsarta a szíveket,

lett halott az apa

és gyilkos gyermeke.

S a győztesek ünnepeltek.

Halleluját zengett a nép,

csak a hős hallotta az üvöltést:

– Ne lőj! Ne lőjetek!...

Az apád vagyok! Az apád vagyok fiam!

Ne lőj! Ne lőjetek!...

Az apád vagyok! Az apád vagyok fiam! –

Ágyú dörgött, az ég leszakadt,

a célkeresztben a kezdet és a vég.

A szakasz lépett, haladt a harc,

agyammal végzett az üvöltő cél.

2007