CSÚCSKÍSÉRLETEK (Dienes Jenő Attila elbeszélésfüzére)
A Himalája
Tavasz van, lágy szellő, az első virágillatú aszfaltrajzolás, menjünk el innen, mielőbb, de a legtávolabbra! Még jó, hogy itt ez a péntek-szombat-vasárnap. Nagy semmittevés, szemkifolyós fetrengés, már ikszedik hete nincs mit tenni, beleolvadunk a saját salakunkba. Irány a tour the Bivalybasznád! A kollegák ugyanígy kínlódnak már évek óta, sok a munka, még több a szabadság, a pénz, beruháztunk néhány klassz kis országúti tekerentyűre, kisebb autó árán mérik őket, de egész jók, nulla súlyuk, strapabíróak, és mennek, ha hajtják őket. Földobtuk őket a SUV tetejére, nem írok márkát, dátumot, órát percet, mert kicsit későn ébredtünk, lényeg, hogy elindult a brigád. Sipi már türelmetlen volt, az egész hetet rommá dolgozza, ilyenkor már többnyire be van tépve, most ott várakozott a lakópark bejáratánál, odaértünk végül. A sok paraszt végig tülkölte az M7-est, a fél Balaton partot, akkor sem megyünk 63 fölé, ha kiátkoztok, ez most másról szól.
Megint itt vannak a sherpák, a spermák, a megvehető, elpusztítható hősök.
Fél év telt el egyetlen megrendelés nélkül. A katedrális építőipari szakszolgálat szétszéledt, a mesteremberek nyugtalan várakozással fürkészték az eget. Arisztidnek fura ötlete támadt, el kéne menni hegyet mászni, otthagyva csapot-papot. Az ám, de miből? Gyorsan szponzorokat kell keríteni, tele van velük a világ, ha a János-hegynél kicsit messzebbre sétálunk, az már extrém sportnak számít, és valaki szponzorálja, biztosan támogatnak egy-két matricáért, kibiggyesztett logóért, három szóért egy reklámban, vagy mit tudom én, miért. Ez kőkemény marketing, itt nincs barátság, rokonszenv, mert akkor hamar indul a busz visszafelé. Jó lesz ez az elképzelés, ha beérik, másszunk, mondjuk a Mount Everest lankáit! Harminc nepáli sherpa bőven elegendő lesz, még ha egy-kettő elhullik, akkor is marad húsz. Ezek bírják palack nélkül is, hiszen itt élnek, ebben a felhőszintű nyomorban, kapnak egy kis aprópénzt, hogy vigyék az utazótáskákat. El nem tudom képzelni, hogy milyen szaguk lehet, filmekben már láttam ilyeneket, egész apró emberkék, eszkimó arcuk van. Aztán maradt minden a régiben, a Mount Everest meghódítása egy félig kész terv a gondolatban.
Arisztid szabadalma
Fél év telt el egyetlen megrendelés nélkül. A katedrális építőipari szakszolgálat szétszéledt, nyugtalan várakozással kínlódtak a mesteremberek. Arisztidnek volt ideje kissé elmélyedni a gondolataiban, kezébe vette a papírt, a ceruzát, és gondolta, gyorsan megmenti a világot, feltalál valami okosat. Mit is találjunk fel, ami értelmes, és még nem találták fel, töprengőzött, amikor eszébe jutott, hogy a környezetvédelem lesz az, amire most szükség van. A globális fölmelegedés, a steril világ, a hajlamoktól burjánzó erkölcsök, és az egyre hízó szemétdomb mindenütt, az adja a keresletet, kínálatot. A nyaralásból, telelésből, kirándulásból, napozásból mindenki hazament, a zacsik, tasik, dobozok, üvegek ott maradtak, szanaszét dobálva. Hosszas számolgatás, rajzolgatás után végül néhány hónap alatt meg is lett az a szabadalom, nevezetesen a szemétevő sörösüveg. Az újdonság lényege egy nagyon egyszerű tulajdonságon alapult, Arisztid a sörben látta a megoldást, azaz a sörös üveg viszkózus sajátosságait nyergelte meg a komló speciális biokémiai folyamataival, létrehozta a cseppfolyósodó élő üvegkristályokat. Innen már pofon egyszerű a gyakorlati alkalmazás. Az erdei kirándulások alkalmával ezután bátran szétdobálhatjuk a göngyöleget, gazdagon teleszórhatjuk velük az árokpartokat, ne fukarkodjunk környezetvédősen a kiürült palackokkal, amelyek néhány nap alatt fölemésztik az elmúlt évtizedek hulladékát. A kiürült üvegek töretlen, vagy tört állapotban rákocsonyásodnak a szenny-avarra, majd szépen bekebelezve azt, először kezdetleges társulások formájában fotoszintetizálnak, majd a lebontó folyamatok során energiát termelve éjjelenként világítva, napközben madárhangon énekelve arany ékszerekké bomlanak, amelyeket csak össze kell gyűjteni egy nagy vödörbe, és visszavinni valamelyik közeli zálogházba, vagy színesfémgyűjtő telephelyre.
Kongói vérzéses…
Valamelyik gyerek hazahozta. Akinek hatalma van a halál felett. A „dicsőséges 133 napon” Szamuely meglátogatta Kun Bélánét Nyergesen, betért Kernstokhoz. A szépség, a jóság, a bölcsesség és a fékevesztett őrület együtt énekelték a csukaszürke mozgalmi dalokat, így kottázgatták a grafikákat a falakon, ezekben a napokban éppen egy nonstop művésztelep tombolt. A gyümölcsökkel dobálózó ledér hölgyikék, modell elvtársnők gyönyörű pihést testét cirógatta a napsugár. Szamuely kézigránátot vágott volna közéjük. Aki élt és mozgott, a vörösök mellett agitált, ez volt a modernizmus, a csőcselék diadala, a dekadencia. Azóta a rablóultiban az irreálisan magas, általában a legmagasabb engedélyezett kontra neve: fedáksári (állítólag a 64-szeres szorzó). Rút vérengző állatok lapítottak egy-egy képen, aztán mindenki szép lassan megöregedett, és meghalt.
(folytatjuk)
A szerző festménye
