A szabadkereskedelem helyett jön az „értékrend-alapú” kereskedelem (Vukics Ferenc jegyzete)
2021 nyarán arról írtam, hogy a liberális kapitalizmus végstádiumát éljük át napjainkban, és minden törekvés abba az irányba mutat, hogy jön a szervezett kapitalizmus és az adósságunió. Most pedig kiderült, hogy nem elég jó a képzelőerőnk azzal kapcsolatban, hogy mi minden vár ránk a jövőben.
Miközben a globális energiaválság átrajzolja a geopolitikai térképeket, a „free market trading” eltűnik az életünkből, és egy új fogalmat kell megtanulnunk, ez pedig a “friendshoring”, azaz "baráti kereskedés".
A friendshoring (más néven friend-shoring vagy allyshoring) az onshoring és a nearshoring fogalmából ered, de ezeken túlmutat azáltal, hogy
az ellátási lánchálózatokat csak a szövetségesekre és baráti országokra korlátozza. A szövetséges országok a kockázatértékelés során minden eddiginél jobban figyelembe veszik a geopolitikiai tényezőket.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) idei éves energetikai kilátásai szerint jelenleg egy "példátlanul mély és összetett globális energiaválságot" élünk át, amely arra figyelmeztet, hogy "nincs visszaút a régi kerékvágásba". A Covid-19 és Oroszország ukrajnai háborúja előtti idők már soha sem jönnek el. Ezek az események együttesen máris átrendezték az energiakereskedelmet világszerte, de a világgazdaságot és általában a geopolitikát ért sokkhatások még csak most kezdődnek el.
Úgy tűnik, mindenki egyetért abban, hogy a globális geopolitika nagyszabású átrendeződését éljük át, de abban már kevésbé van egyetértés, hogy mi vár a világkereskedelemre, ha a jelenlegi pusztítás utáni por leülepedett. Egyes szakértők szerint a globális dél egyre nagyobb befolyást nyer a világ geopolitikájában, mivel a körülöttünk zajló folyamatok átírják a kereskedelem és a fogyasztás szabályait.
Ravi Agrawal, a Foreign Policy főszerkesztője egy nemrégiben megjelent véleménycikkében azt állítja, hogy "a világpolitika legjelentősebb trendje 2023-ra" az, hogy
"a globális dél egyre láthatóbbá – és befolyásosabbá – válik minden téren".
Agrawal bizonyítékként azt hozza fel, hogy a legfejlettebb országok néhány hónappal ezelőtt a COP27 konferencián jelentős engedményeket tettek a történelmileg elhallgatott és háttérbe szorított szegényebb országoknak, beleértve a mérföldkőnek számító "veszteség és kár" alapot, amely a fejlődő világot segíti az éghajlattal kapcsolatos válságok kezelésében.
Agrawal arra is rámutat, hogy
az erőviszonyok egyértelműen eltolódtak az Egyesült Államoktól,
amely nem tudta meggyőzni a fejlődő világ számos országát, hogy a kollektív Nyugathoz hasonló módon értelmezzék az Oroszország elleni amerikai szankciókat.
"Ha eltekintünk a külpolitikai etika kényes kérdésétől" – írja Agrawal a Kreml elleni szolidaritás elősegítésére tett sikertelen kísérletről – "a vezetők Új-Delhitől Nairobiig egyre inkább a saját stratégiai érdekeik érvényesítésében érdekeltek, és elfordultak a Nyugattól".
A példátlan energiaválságot az indította el, hogy a Nyugat tévesen támaszkodott „kvázi szövetségeseire”. Az Egyesült Államok, Európa és legfontosabb szövetségesei úgy reagálnak erre a kritikus hibára, hogy ahelyett, hogy a szabadkereskedelem eszméit és a Kereskedelmi Világszervezet előírásait követnék, protekcionista politikát követnek, amellyel minden bizonnyal a szegényebb nemzeteken verik el a port.
Haley Zaremba, Mexikóvárosban élő író és újságíró szerint „miközben az európai energiaválság tanulsága az kellene, hogy legyen, hogy diverzifikáljuk, diverzifikáljuk, diverzifikáljuk mind a kereskedelmi partnereket, mind az energiaformákat, a globális észak nemzetei ehelyett úgy döntenek, hogy még jobban leszűkítik kereskedelmi lehetőségeiket”.
"A befolyási szférák kijelölése, valamint a beszállítók és országok megbízhatóságának és szavahihetőségének értékelése a napirenden van"
– olvasható a Stiftung Wissenschaft und Politik, a Német Nemzetközi és Biztonsági Ügyek Intézetének nemrégiben megjelent elemzésében.
A nyugati vezetők, például Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter nyíltan a korábbi gazdasági stratégia megváltoztatására szólította fel a szövetséges hatalmakat. Yellen szerint a jelenlegi döntéseket a szabadpiaci kereskedelemtől a "friend-shoring" koncepciója felé kell irányítani, és
az országok az ellátási láncokat a hasonló értékrenddel és politikai hovatartozással rendelkező, "megbízható országokba" kell, hogy áthelyezzék.
Az Európai Bizottság 2022-es stratégiai előrejelzése is hasonló változást sürget a kereskedelmi hálózatokban. Ez nem sok jót ígér a globális dél számára. Mivel a világ leggazdagabb országai egyre inkább csak egymással kereskednek, a gazdasági fejlődéshez vezető utak egyszerűen le lettek zárva a legkevésbé fejlett országok előtt.
Haley Zaremba szerint
„az szép és jó, hogy a gazdag nemzetek megállapodtak egy katasztrófaalap létrehozásáról az éghajlatváltozás által leginkább sújtott országok számára, de ez az intézkedés csak csepp a tengerben ahhoz képest, amire ezeknek a nemzeteknek valójában szükségük van a problémák enyhítése és az alkalmazkodás terén".
Raghuram Rajan, az Indiai Központi Bank korábbi kormányzója kritikusan nyilatkozott a "baráti kereskedés" fejlődéséről, aggodalmának adva hangot a globális szabad és tisztességes kereskedelemre gyakorolt hatása miatt.
„Mint a Brexit megmutatta, a barátok nem mindig maradnak barátok. Még az olyan temperamentumban közel álló országoknak is, mint az USA és Kanada, komoly nézeteltéréseik voltak Trump elnöksége alatt.”
„A gazdasági összefonódások lehetnek zavarosak, de segítenek fenntartani a békét. Végezetül, az ún 'barátságos országok' kiszorítanák azokat a szegény országokat, amelyeknek a legnagyobb szükségük van a globális kereskedelemre ahhoz, hogy gazdagabbá és demokratikusabbá váljanak. Ez növeli annak kockázatát, hogy ezek az országok bukott államokká váljanak, amelyek pedig termékeny táptalajt jelentenek a terrorizmus táplálására és exportjára. Ennek következtében a tömeges kivándorlás tragédiája egyre valószínűbbé válik, az erőszak pedig végtelen méreteket ölt.”
Ilyen az, amikor a globalizált világról kiderül, hogy valójában csak „gubósodik”.
