Amerika szerepe az európai nemzetek sorsában III. rész (Barabás Géza írása)
„Azt hiszem, hogy ha mindent megadok neki [Sztálinnak], amit csak tudok, és semmit nem kérek érte cserébe, noblesse oblige, nem fog elfoglalni semmit, és együtt fog működni velem egy demokratikus és békés világért." – Franklin D. Roosevelt elnök, 1943
„Aggodalommal tölti el az Egyesült Államokat, hogy a magyar kormány továbbra is mély és erős gazdasági kapcsolatokkal bír Oroszországgal, és különböző gazdasági kapcsolatokon keresztül táplálja az orosz gépezetet [hadsereget]” – David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok jelenlegi nagykövete.
David Pressman amerikai nagykövet-helytartónak ajánlva
Az a plakátkampány, amit a „szövetséges” amerikai diplomácia finanszíroz és szervez most Magyarországon az 1956-os forradalmunk elferdítésével, párhuzamot vonva az Ukrajnában lévő kiprovokált háborúval, egészen elképesztő, gyalázatos hazugság.
Arcátlanság az Önök részéről, nagykövet úr, az amerikai diplomácia által elárult magyar forradalomra hivatkozni, hiszen 1956-ban a szintén amerikai finanszírozású „Szabad Európa” rádió végig a szovjetekkel való szembenállást szorgalmazta, bíztatta az embereket, majd amikor kitört a forradalom, nemcsak hogy magára hagyta a magyarokat, de „nem katonai eszközökkel” sem próbált meg segíteni, védelmezni minket.
A győztes forradalom után, 1956. október 29-én, majd november 2-án Eisenhover amerikai elnök 2 táviratot is elküldött Hruscsov főtitkárnak, amelynek lényege ez volt:
„Az Egyesült Államok kormánya nem néz Magyarországra vagy a környező államokra, mint potenciális katonai szövetségesre.”
„Vajon mi volt a célja ennek a két táviratnak?” – tette fel a kérdést Pongrátz Gergely, ’56 neves felkelője. – „Mit akartak ezzel elérni, ha nem azt, hogy megmondani az oroszoknak, hogy nekünk nem kell Magyarország, Magyarország a tiétek. Amerika eladott minket! Ha Amerika hallgat és semmit nem csinál én megvagyok győződve arról, hogy a magyar forradalom győzött volna.” – Pongrátz Gergely
Charles Bohlen amerikai nagykövet Moszkvában egy decemberi vacsorán diplomaták előtt kijelentette:
„...a Nyugat a magyar kérdésben nem fog csinálni semmit, bármit csinálnak az oroszok magyar földön. Magyarország végleg az oroszoké.”
(Pongrátz Gergely: Corvin köz 1956, Brian McCauley, a CIA egyik vezetőjének doktori disszertációja, Radványi János, Magyarország egykori washingtoni nagykövetének tanulmánya, Magyar Fórum: „Harc a nemzeti függetlenségért” 1997.10.30.)
Ide kívánkozik Henry Kissinger egykori amerikai külügyminiszter állásfoglalása az 1956-os magyar forradalom és szabadságharcról:
„Az Eisenhower-adminisztráció meg sem kísérelte, hogy egy esetleges szovjet intervenció esetén megnövelje annak árát. A magyarországi forradalom idején Amerika alaposan alulmaradt saját retorikájával szemben. Washington kudarca, hogy mekkora szakadék tátongott a között amit hirdetett, s amit valóban hajlandó volt megtenni. Amerika és szövetségesei úgy viselkedtek, mintha csak passzív szemlélők volnának, akiknek semmilyen érdeke nem fűződik az eseményekhez.” (Henry Kissinger: Diplomácia)
Henry Kissinger „A magyar forradalmat a kommunista rendszer végső csődjének az előhírnökeként említette.” „A kommunizmus hanyatlása 1956-ban Budapesten kezdődött el.” –Borisz Jelcin
Szomorúság és mélységes csalódás tölt el bennünket, hogy Amerika két elnöke (Franklin D. Roosevelt és David Dwight Eisenhower) két alkalommal is oda dobott bennünket és egész Kelet-Európát a szovjeteknek: „csináljatok velük, amit akartok”.
Az ígért szabadság helyett – amelyet többször papírra vetettek, különböző „egyezményekben” lefektettek – sokszázezer honfitársunk számára szibériai munkatáborok, pincebörtönök, kitelepítések, vagyonelkobzások következtek. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményeiben minden magyar család érintve volt.
1945-1989 között sokszázezer magyar menekült hagyta el az országot. Az én családom nagyobbik része valahol a nyugati világban él, szerteszét szóródva minden kontinensen, hála az Önök két, Time Magazin-hős elnökének!
Egyik nagybátyám Ausztriába menekült a családjával, onnan kalandos úton Angliába, és végül Ausztráliába. A másik nagybátyámat soha nem engedték ki hozzá, hogy találkozni tudjanak egymással. Az emigrált nagybátyámnak született Bécsben egy gyermeke, Susi, akit 52 éve nem láttam, pedig örülnék ha találkozhatnám vele. Bécs után Ausztráliába költözött, onnan Japánba ment férjhez, egyetemen tanít. Három unokatestvérem, a fiútestvérem (Gábor) és családja négy gyermekkel, valemint egy jó barátom él Ausztráliában. Egy unokaöcsém Angliában tanul és dolgozik. Egyik unokatestvérem Kanadában lakik, a másik Párizsban, idős édesanyjuk Berettyóújfaluban él egyedül. Egy barátunk az USA egy eldugott helyén él, egy másik baráti házaspár Németországban vállalkozó. Ha ide mindenki leírhatná, hogy neki milyen rokonai, gyermekei, hozzátartozói élnek külföldön, akkor a világ egyik legnagyobb könyvébe olvashatnánk bele. Sajnos mi, magyarok, szétszóródtunk a világba, és ennek bizony elsősorban szomorú történelmi okai vannak. A Time Magazin beszédes címlapjai mesélnek erről!
1956 magyar forradalmának és szabadságharcának megítélése ma is változatlanul törésvonal a nemzeti érzelmű, nemzetben gondolkodó polgárok, valamint az egykori kommunista-totalitárius rezsim vezetőinek családi-szellemi leszármazottai között!
Aggodalommal tölti el a magyar társadalom többségét, hogy az USA „demokrata” kormánya továbbra is mély és erős politikai kapcsolatokat ápol azokkal a csoportokkal, akiknek – amelyeknek – felmenői az 1956-os forradalom idején a szovjet birodalom oldalán álltak, harcoltak a magyar forradalom és szabadságharc ellen. „Éljen a magyar és szovjet nép megbonthatatlan, örök barátsága”! – hirdették évtizedeken keresztül. Önök a rendszerváltás óta és ma is azokat támogatják Magyarországon milliárdokkal, politikai nyomással, fenyegetéssel, hazug propagandával, plakátkampánnyal, akik az 1956-os forradalmunk véres leverésében szerepet vállaltaknak a családi és szellemi örökösei; akiknek felmenői pincebörtönök foglárjai, a totalitárius rendszer kiszolgálói, haszonélvezői voltak.
A rendszerváltás idején a csokornyakkendős Mark Palmer, az akkori amerikai nagykövet szinte kizárólag az őskommunista-bolsevik pártvezetők – a „forradalmi munkás-paraszt kormány”– leszármazottaival tartotta a kapcsolatot, akiknek soha nem volt nemzeti tudatuk, sem erkölcsi aggályaik.
Ők voltak a „kommunista ellenes” jelszavakat legharsányabban propagáló, kaméleon politikusok, új „Lenin-fiúk”, AVH szülők gyerekei. Őket tartották alkalmasnak arra, választották ki, hogy az ország privatizálását, deregulációját, a tulajdonos váltást megszervezzék, amerikai multinacionális cégek érdekei szerint.
Magyarország és Kelet-Európa szabadságát az 56-os magyar forradalom és szabadságharc gyökereiből, a 68-as prágai felkelésből, az 1981 lengyel szolidaritási mozgalomból sarjadozó1989-es polgári szerveződések, mozgalmak, tömeges megmozdulások, tüntetések indították el.
A szabadságunk visszanyeréséhez szükséges volt a nemzetközi politikai életben egy kivételes, szerencsés „csillagállásra”: Ronald Reagen amerikai elnök elkötelezett és határozott politikai támogatására a „rab nemzetek felszabadításához”; Mihail Gorbacsov szovjet elnök „glasznoszty”-ára (politikai nyitására, nyíltságára), valamint a peresztrojka (gazdasági és társadalmi átalakítás) reformjaira; és végezetül II. János Pál pápa támogatására. Ha ezek közül valamelyik nincs a helyén, akkor újból szovjet tankok tiporhatták volna le a polgári mozgalmakat egész Kelet-Európában. Mindhárom nagyszerű államférfinak köszönhetjük visszanyert szabadságunkat.
Ne legyünk azonban túlzottan naivak: az Amerikai Birodalom (a multinacionális vállalatok tulajdonos hada) azért támogatta Ronald Reagen elnököt ebben a politikai küzdelemben, mert tudták, várták, szervezték a politikai váltáson keresztül az állami tulajdonú vállalatok, gyárak, üzemek privatizációját, deregulációját. A nyugati cégek a fontos termelő-szolgáltató állami vállalatokat potom áron felvásárolták és egyúttal piacot is szereztek termékeiknek.
„Már a kormányalakításkor meg kellett értenünk, hogy a Nyugat ismét cserben hagyott minket, mint ’56-ban, vagy éppen a korábbi évszázadokban” – nyilatkozta nemrég Lezsák Sándor, az MDF egyik alapítója, az Országgyűlés alelnöke.
Róna Péter közgazdász szerint: „a privatizáció olyan mint a nagymama zongoráját egy vacsorára elcserélni”.
Mély aggodalommal tölt el bennünket, magyar embereket, hogy amerika úgy értelmezi a szövetséges viszonyát, hogy valamilyen módon alárendeltjévé váljon egész Európa, hogy a saját érdekei érvényesítése helyett az Egyesült Államok érdekképviseletét lássa el.
A jelenlegi szövetséges rendszer nem a hagyományos szövetségi rendszerről szól, hanem a birodalom különféle diktátumokat fogalmaz „szövetségeseivel” szemben, azokkal szemben is, akiket előzőleg a történelem sorsfordító időszakaiban mindig becsapott és cserbenhagyott.
Mély aggodalommal tölt el bennünket magyar embereket, hogy amerika táplálja a közelünkben lévő háborút (mégis, kinek az érdeke?), a békéről, a megegyezésről nem beszél. Aggodalommal tölt el bennünket, hogy azokba az országokba, „ahová elvitte a demokráciát”, romok, pusztulás, káosz, könnyek és romok maradtak, de kórházakat, iskolákat, templomokat sehol nem épített.
„Generációk óta én voltam az egyetlen elnök, aki nem indított háborút, aki elutasította sok washingtoni tábornok, bürokrata és úgynevezett diplomata katasztrofális tanácsait, akik csak azt tudják, hogyan kell minket konfliktusba sodorni, de azt nem tudják, hogyan kell kijuttatni minket” – mondta Donald Trump exelnök, név szerint is megemlített felelősöket. „Évtizedek óta ugyanazok az emberek, – például Victoria Nuland – megszállottan próbálják Ukrajnát a NATO felé terelni, nem is beszélve az ukrajnai felkelések külügyminisztériumi támogatásáról. Ezek az emberek már régóta keresik a konfrontációt, és most a harmadik világháború szélén tántorgunk” – fogalmazott Donald Tramp az USA volt elnöke
Európában és a világban egyre többen mondják, mint legutóbb Lula De Silva brazil elnök, hogy:
„szükség van arra, hogy az USA ne ösztönözze tovább a háborút és kezdjen beszélni a békéről.”
Egy zambiai politikus Fred Membe mondta az ENSZ-ben amerikai politikának címezve:
„Ha nem tiszteled mások méltóságát, ha nem tiszteled más ország szuverénítását, akkor te nem hirdetheted, hogy te vagy a demokrácia bajnoka.”
Pár nappal ezelőtt a NATO egyik legerősebb tagjának, Törökországnak a vezetőjét hozta ki sodrából az USA ankarai nagykövete, mert Erdogan elnök politikai ellenfelével találkozott, egyeztetett.
„Milyen arccal fog ezután találkozót kérni az elnöktől? Mit csinál Biden nagykövete? Az ön tárgyalópartnere itt az elnök.”
Erdogan elnök hozzátette:
„A mi ajtónk zárva van előtte, soha többé nem fog látni. Hogy hadd tudja meg, hol a helye, hogy nagykövetként mi a kötelessége. Meg fogja tanulni, hogyan kell dolgoznia egy nagykövetnek. Ha ezt nem tanulja meg, az én ajtómon nem léphet be többé.”
Látni némi hasonlóságot a török és magyar belügyekbe való amerikai beavatkozás tekintetében.
Mi magyarok, a magyar kormány nagyon helyesen BÉKE párti, békét akar Európában!
Az Oroszországgal szembeni összes gazdasági szankció – amit ráerőltettek Európára – káros Európa gazdaságára, tönkre teszi a fejlődést, bizonytalanná teszi a termelést, a munkahelyeket, az emberek megélhetését, az „európai jólétet”– ha van még ilyen egyáltalán.
Ez a szankciós hisztéria rendkívüli módon cinikus, farizeusi egyben, mert az amerikai multinacionális olaj és hadiipari óriáscégek szó szerint „halálra keresik magukat”.
Cinikus az egész világra kiterjedő orosz ellenes kommunikációs propaganda, mert „kilóg a lóláb”, jól látható, kik erőltetik, szorgalmazzák a további háborút, a pusztító fegyverek sokaságának küldését Ukrajnába – a béketárgyalások helyett.
A magyar történelem bizonyítja, hogy számunkra a szabadság olyan mint a levegő: nem tudunk nélküle élni. Ezért minden nemzedéknek meg kell harcolnia érte.
Egy amerikai lapban írták a minap:
„Határozottan elítéljük a Biden-kormányzat szankcióit szövetségesünk, Magyarország ellen. Ez súlyosan aláássa nemzetbiztonságunkat, és tovább erősíti Kína kezét Közép- és Kelet-Európában. Pressman nagykövetet azonnal le kell cserélni.”
A magyar emberek jelentős része – minden bizonnyal a többsége – egyetértek ezzel az Amerikában felvetett gondolattal: Ön, David Pressman Úr, itt, Magyarországon „nem kívánatos személy”.
„Ha nem tudod, mi történt, mielőtt megszülettél, gyermek vagy, mert a TÖRTÉNELEM az időknek tanúbizonysága, az igazságnak a világa, az emlékezet élete, az élet tanítómestere.” – Cicero
Kapcsolódó írásunk:
