Amiről valótlanul beszélnek augusztus 20-án (Barabits András hozzászólása)
Előzmény:
Megjegyzés:
A Szilaj Csikó szerkesztősége megadja a lehetőséget Török Tamásnak a válaszadásra.
Tisztelt Szerkesztőség!
Amiről nem beszélnek augusztus 20-án (Török Tamás jegyzete) című kiemelt cikkük az 1. pont kivételével zömében teljesen valótlan dolgokat állít, és ezekből a téves megállapításokból hasonlóan téves következtetéseket von le.
A megállapítás, hogy nem a magyar állam alapítását ünnepeljük, teljesen igaz, mivel a kárpát-medencei magyar állam a Honfoglalással (mások hon visszaszerzésnek vagy hazatérésnek is nevezik) jött létre. A keresztény állam alapítása a „keresztény” jelző használatával helyénvaló lehet. Valójában egyházi ünnep, mivel e napon avatták szentté I. István királyt (hamvait ezen a napon „emelték fel”). Később persze jó vagy nem teljesen jó szándékú hatásokra kibővült a magyar keresztény állam megünneplésével, aztán jött a többi jelző csőstül. Ebben a tekintetben tehát a közbeszédben rögzült „államalapító” jelző pont az erőteljes keresztény ráhatást adja vissza, nem az ellenkezőjét.
A magyarok nem voltak a 9. és a 10. században keresztények (ennek ellenkezőjét állítani abszolút csúsztatás), viszont voltak közöttük keresztények, ugyanis az akkori magyar társadalomban vallásszabadság volt! A magyar területen működő korai püspökség a római egyház elhatározásából, a területen létező vallásszabadság miatt térítési szándékkal jött létre. Nyilvánvaló pl., hogy keresztényt nem lóval, fegyverrel, étellel temetnek, és a neveiket a keresztény naptárból veszik, és nem Csanádnak, Ajtonynak, Fajsznak stb. hívják.
Aki azt állítja, hogy a keresztény kurzust nem kellett erőszakkal bevezetni, az sajnos nem ismeri a korai magyar történelmet, ugyanis kb. a 12. század közepéig folyamatosan a régi vallás visszaállítását követelték az uralkodótól széles néptömegek. Gondolhatunk itt az I. Béla által összehívott fehérvári országgyűlésen történtekre is.
Szent Istvánt a munkássága nyilván a nagy királyok sorába emeli, de kritikátlan magasztalása nem emeli a magyar történelmet. Meg kell említeni azt az állapotot, ami halála után kialakult az országban, mivel
féltékenységében Vazult megvakíttatta és elűzte, majd teljesen alkotmányellenes módon egy anyai ágú rokont, egy olaszt tett meg utódjának, aki hűbérként a németnek adta országunkat.
Őt a „pogány” magyarok elűzték, később megölték. A magyar ősi szokásjog szerint a fejedelemség nem véletlenül a legidősebb, legalkalmasabb férfi rokonnak járt, hiszen országot irányítani, hadat vezetni adott esetben egy csecsemő vagy egy gyermek képtelen. Nyugaton nyilván más a helyzet, ahol mindig is a háttérből irányítottak, halásztak a zavarosban. Később Szent László is ezért lépett a trónra, bátyja fia helyett.
Tehát sajnos el kell ismerni, hogy az ország törvényei szerint Koppánynak járt a trón.
Arról is kevesen beszélnek, hogy a népnek nem véletlenül volt nehéz elfogadni az új Szent István-i „rendszert”.
A kereszténység bevezetése nemcsak az új vallást hozta el, hanem lerakták közben a feudalizmus alapjait.
Addig a vallásszabadság mellett a társadalmat nagy részben a szabad magyarok alkották.
A kereszténységgel kialakult a szolgák, cselédek, jobbágyok nagy tömege, a földeket a vezetők kapták, kivetették a szegényekre az egyházadót, és a vallás nevében az alávetett helyzetük elfogadását követelték meg.
Másrészt már Szent Istvánnal idegeneket telepítettek az országba, először főleg fegyvereseket, akik nem bántak kesztyűs kézzel a magyar lakossággal.
Ami nagy királyunk emlékezetét és a rockoperát illeti, szintén nem áll meg a felvázolt helyzet. A magyar nép tiszteli az 1. keresztény uralkodóját, mint szent királyunkat számtalan templomunkban ábrázolják, a nevét is viselik egyházak, még helynevekben is szerepel. Az valóban tény, hogy messze nem alakult ki olyan kultusza, mint pl. Szent Lászlónak vagy Mátyás királynak, valószínűleg az általam nagy vonalakban felsoroltak miatt. Emlékezete tisztelettel övezett, de tevékenységét mégis árnyaltan értékelték utódai.
A rockopera tartalmilag teljesen pontatlan, de egyáltalán nem állítja be Istvánt rosszabbnak, mint riválisát. Annyi igaz, hogy Koppányt emberszámba veszi, és utat enged az említett „árnyalt” értékelésnek. A végkifejlet szempontjából abszolút nem elmarasztaló a királlyal szemben. Az igaz, hogy a zenéjét egy „zsidó” szerezte (szerintem egy magyarellenes ember), de a társszerző Szörényi nem mondható olyannak, aki a nevét adta volna egy romboló jellegű darabhoz.
Barabits András
