„autodafé” ‒ Gyimóthy Gábor soron kívüli nyelvleckéztetője, némi felvezető füstölgéssel

szilajcsiko
máj. 12.
1 perc olvasás

Ha megérem, 16 nap múlva leszek 89 éves, de ezzel a szóval (autodafé) eddig életemben nem találkoztam. Tegnap viszont egymás után kétszer is, egy újságcikkben és egy könyvben. Ami nem lenne baj, ha spanyol, vagy portugál szövegben bukkantam volna rá, de a szöveg mindkét esetben magyar volt. Nagyon elgondolkoztam azon, hogy mi késztethet embereket olyan szavak használatára, amelyeket ‒ valószínűleg saját megítélésük szerint is ‒ az olvasó közönségüknek rettenetesen nagy százaléka sosem látott, sosem hallott és ezért természetesen meg sem érthet, hiszen nem olyan szó, amelynek jelentése a mondat értelméből kiderülne. Nyilván nem veszik elő „saját megítélésüket”, azaz nem gondolnak rá, hogy a használt szavukat esetleg más nem érti meg. Hihető ez egy ilyen szó esetében? Nem hihető! Tehát fölmerül a nagyon erős gyanú, hogy a szó használata az író nagy műveltségének szándékos fitogtatása. Nem állhattam meg, hogy e szóhoz kicsit hosszabb méltatást ne írjak. (Megjegyzem, már csak 13 versike hiányzik a kétezerből.)