AZ INTELEM (Deli Mihály verse)

AZ INTELEM (angyalszó)

„Mit csinálsz, Fernando?!

Firkálsz össze-vissza?

Álneveket használsz?

Hazudsz és átvered

saját magadat is?

Miről szólnak ezek

a versek? / nyomorú

életedről, görcsös

vágyakozásodról?

Csupa lényegtelen

átlényegítésről?

Érzékenységekről?

Jó lenne, ha végre

összeszednéd magad

Nem te vagy a világ

közepe, rossz ez a

perspektíva, kevés

benne az alázat

»Aki dudás akar

lenni, pokolra kell

annak menni, ott kell

annak megtanulni

hogyan kell a dudát

fújni« / ó, te okos

portugál: őseid

reménye, bizalma

Vegyél nagy levegőt!

Jártál mindenfelé

Mélyedj el magadban

Itt az ideje a

viharok, haragok

csendesülésének

Nemes hódolásnak

Megtaláltad-e a

poklodat? / Istened

arcát megláttad-e?

Lisszabon utcáit

végigszántottad-e

könnyes fájdalmaddal

Álltál-e a gödör

alján, kémlelve a

haragos-kék eget?

Kiszorítottál-e

magadból utolsó

cseppig minden rosszat

és jót? / kimondtad-e:

ȃn vagyok Fernando

A senkik senkije?! «

Elvonult előtted

a hős történelem

te meg igazodó

büszkeségből nekem

akarsz imponálni?

Miket írsz, Fernando?!

Állj fel, sosem késő

megszületni! / szürkén

csillogó árnyakat

fénnyel szétkergetni

A szentségeket a

fal mellől elhúzni

a port kisöpörni

Ima, vers nem segít

A magad pokla vagy

Tüzet vagy dudát fújsz:

elég a világ / ne

reménykedj / – Most mehetsz”

Vízjel

(a szerző alkotása)