Bal-siker avagy a baloldaliság humbugja – 3. Másik ízeltlábú
Szőke László írása a 2002-es országgyűlési választás elé készült, aztán 2005-2006 telén kiegészítette. Elgondolkodott a magyar politikai kultúrán, a kultúrát gyakorló emberen, a hatalmi hierarchián és fontolóra vette a választást követő hatalmi politikát. A szerző 2010-ben elhunyt. Írása azonban ma még időszerűbb, mint amikor létrejött. Pár lábjegyzetet azért most hozzáfűztünk, az eltelt másfél évtized miatt. Írását akkoriban még a bátrabb kiadók sem vállalták fel kiadásra, mindenféle stiláris okokra hivatkozva megtagadták a kinyomtatását. (Néhány keresetlen kifejezésénél valóban elengedi magát a szerző; de mindig összhangban a baloldali polititikai közönségesség kiváltotta hangulattal.) A könyvecske 2010-től olvasható volt a 2012-ben megszűnt nemenyi.net honlapon. Ajánljuk most a mai magyar társadalmi élet iránt érdeklődő minden kedves olvasónknak – fejezetenként, folytatásokban. (– a Szerk.)
Szőke László
Bal-siker
avagy
a baloldaliság humbugja
(sőt, mi több: modern vallásalapítás)
Budapest, 2002–2006
3.Másik ízeltlábú
Mármint a hangya. Arra gondolok, hogy a XVIII. század folyamán az okosok egyre gyakrabban kezdtek úgy tekinteni az emberi társadalomra, mint valami gigantikus hangyabolyra. Keresték a boly távirányítóját. Nem akarták elhinni, hogy nincs.
A felvilágosodásnak nevezett kor nagy gondolkodói még kivétel nélkül tiszteletben tartották az Embert. A britek maximálisan, de ugyanez mondható el a franciákról és a németekről is. Annyit beszéltek viszont társadalmi érdekről, közjóról, közerkölcsről, egyéb közmicsodákról, hogy az egyént – ekkor még akaratlanul – kezdték a társadalom alkatrészévé degradálni. Közös még bennük, – Hume-tól9 Leibnitzen10 át Voltaire-ig11 – hogy az irányító hatalom megürült állásának betöltésére valamiféle istenpótlót kerestek. Nekik anélkül nem ment a dolog. Hiába, mindenkinek másra van szüksége, hogy izgalmi állapotba jöjjön.
Isteni hatalomtól leszármaztatva kerestek tehát valamiféle rendező elvet. Érdekes módon a legkézenfekvőbb magyarázat senkinek eszébe sem jutott. Nevezetesen az, hogy kettőnél több emberi lény az őserdőből kijőve már egyszerűen nem élhet együtt bizonyos alapszabályok betartása nélkül. Fociból vett példa: a les szabály indokoltsága és megfogalmazása vitatható, de amellett érveket sem érdemes felhozni, hogy kell két csapat meg egy bíró, labdával játsszák és gólra megy. Ezért Mózes nem tulajdonosa semmiféle copyrightnak, főbb vonalakban ugyanazt fektették le Hammurabi kövétől a sztálini Büntető Törvénykönyvig mindenütt. Legfőbb Lény nélkül. (Jellemző módon, még a halmozottan hátrányos helyzetű etnikai kisebbségen belül is keményen betartatják a Ne lopj! parancsot, ha saját tulajdonukról van szó.) Máshogy nem megy! Akik megpróbálták elvetni az alapszabályokat, nem kerültek be a világtörténelembe. Idejük sem maradt beszámolni tapasztalataikról. Vannak tehát axiómák, melyek elemzésére teljesen felesleges időt pocsékolni. Ölni és lopni nem lehet, időnként pihenőnapot kell tartani. Ezek nem parancsok, ez a fennmaradás törvénye.
(Minden emberi közösségben – már az őserdőben is! – talán a legnagyobb dilemma, hogy hol is vonják meg a kötelező érvényű, lehetőleg elfogadott és betartott szabályok határait. Jól tudjuk, ha túl sok a tilalomfa, senki nem fogja komolyan venni. Ha egy kereszteződésben negyven táblát kiraknak, beleértve a kézikocsik haladási sebességének korlátozására vonatkozót, úgy az Elsőbbségadás kötelező! jelzést sem fogják betartani. Észre sem veszik. Van egy nagyon kedves barátom, aki abszolút rend-és már-már diktatúrapártinak vallja magát. Ezzel szemben megütközve mesélte, hogy egyszer Németországban a vendéglátó háziasszony fejgörcsöt kapott, mert a megbeszélt időponthoz képest negyedórát késett a frissensültről. Mint gyakorló szakács, a szerző a háziasszonynak ad igazat. Ugyanez a pedáns úriember egyszer egy áruházban szemem láttára kinyitott egy üveg tormát, belenyúlt, megkóstolta. Megállapította, hogy finom. Ezután elvett a polcról két másikat, az elsőt visszazárta, visszatette. Amúgy rajong a rendért.)
Ami a társadalom olajozott működését illeti, valójában talán a korábbi fantasztáknak volt igazuk, még a XVII. században. Az egyetlen megoldás az, ha a közösség tagjainak intelligencia- és tudásszintje emelkedik. A gyakorlat bebizonyította, hogy a legtöbb diktatúra elképesztő szigorából végül csupán komplett kupleráj született.
– o –
Napjainkig megválaszolatlan a kérdés: miért nem vállalják a nagyokosok a XVII. század óta a humanizmus, humanista kifejezések használatát magukra nézve? Moralista, deista, szocialista, kollektivista, kommunista, stb. van rogyásig. Erkölcs, Isten, társadalom, közösség, kommuna tehát oké. A humánum ciki. Bizony, Kedves Olvasó, a jelek szerint nagyon nagy gáz lenne Téged meg engem felvállalni! Biztos bennünk van a hiba…
– o –
A vég közeledtével a bölcsek számára az ember már csak mint egy láthatatlan, rejtélyes kéz vezérelte társadalom tagja érdekes.
Nagyon izgalmas két párhuzamos fejlemény. Hadtörténeti és művészettörténeti. A barokk kor lenyűgöző látványt nyújtó (mai napig így parádéznak Európa-szerte!) hadseregei lassan már nem csak egyenruháik és menetelésük tekintetében hasonlatosak egy gyárilag előállított gépezethez. Nem sokkal később, a napóleoni háborúk korában fejlesztik tökélyre a fegyelmezett együttmozgás művészetét és „szükség esetén” egész hadtestek feláldozását, lemészároltatását. A megelőző korokban, minden embertelenségük ellenére, az európai háborúkban még meghatározó volt valamiféle egyéni vitézség. Ez ebben az időszakban kezd üres jelszóvá süllyedni.
A XVIII. század utolsó harmadának új divatja a klasszicizmus. Az épületeken görögös oszlopsorok, a festményeken szúrósan állhatatos tekintetű, felfegyverzett matrónák (vagy azt a hatást keltő leányok) tűnnek fel. Azt tetszik mondani, a reneszánsz is oda nyúlt vissza, az antik korba? Egy frászt! A reneszánsz a hedonista Rómára, ellenben a klasszicizmus Spártára és a korai, puritán Rómára tekintett nosztalgiával. A klasszicista építész egy dögös oszlopsor kedvéért gondolkodás nélkül lakhatatlanná tesz egy fél városnegyedet. A lakható, használható római boltíves téglaépítmények helyett a semmire sem jó, csak az istenek dicsőségének hirdetésére alkalmas görög templomok válnak követendő mintává. A festőnél és a szobrásznál a kivillanó testrészeknek a világon semmi közük a bűnös, fülledt erotikához, legfeljebb az átnevelendő néző figyelmét hivatottak felhívni a magasztos eszmei mondanivalóra. Talán úgy is lehetne jellemezni a korszakot, hogy míg a reneszánsz kor kedvence Dionysos és Aphrodité volt, most a főszerep Marsé és a haragvó (nem pedig a házasságtörő) Jupiteré. Nem lehet véletlen, hogy másfélszáz évvel később, Sztálin és Hitler ünnepelt művészei is e szellemben alkottak. Szájbarágós a stílus, az ember, mint egyén immár nem fogyasztója, hanem meggyőzendő tárgya a műnek. Arról már szó sincs, hogy a nézőt elgondolkoztassák, őt terelik a „helyes” irányba.
Amikor színre lépett a hangya, véget ért a kérész röpte. Elpusztult szegényke. Ebben a korban követték el az alapvető bűnt. Bizony rövid ideig tartott a reneszánsz emberközpontúsága! A hangulat azóta ismét középkori, csak túlvilág és üdvözülés helyett jobbat találtak ki. Ettől kezdve már csak társadalomban gondolkodtak, az egyén puszta megemlítése is individualizmusnak, sőt, egoizmusnak számít azóta is.
Előző rész: itt.
(folytatjuk)
9 Hume, David (1711-1776), angol felvilágosító filozófus.
10 Leibnitz, Gottfried Wilhelm (1646-1716), német filozófus. Szerinte a világmindenség "monászokból" tevődik össze, melyeket isteni harmónia szabályoz. Kár érte, mert amúgy kiváló matematikus volt.
11 Voltaire (Eredetileg: François-Marie Arouet, 1694-1778), francia felvilágosító filozófus. Hevesen támadta az Egyházat. A természetet tekintette valami istennek.
Comments