Bal-siker avagy a baloldaliság humbugja – 4. Franciadrazsé

Szőke László írása a 2002-es országgyűlési választás elé készült, aztán 2005-2006 telén kiegészítette. Elgondolkodott a magyar politikai kultúrán, a kultúrát gyakorló emberen, a hatalmi hierarchián és fontolóra vette a választást követő hatalmi politikát. A szerző 2010-ben elhunyt. Írása azonban ma még időszerűbb, mint amikor létrejött. Pár lábjegyzetet azért most hozzáfűztünk, az eltelt másfél évtized miatt. Írását akkoriban még a bátrabb kiadók sem vállalták fel kiadásra, mindenféle stiláris okokra hivatkozva megtagadták a kinyomtatását. (Néhány keresetlen kifejezésénél valóban elengedi magát a szerző; de mindig összhangban a baloldali polititikai közönségesség kiváltotta hangulattal.) A könyvecske 2010-től olvasható volt a 2012-ben megszűnt nemenyi.net honlapon. Ajánljuk most a mai magyar társadalmi élet iránt érdeklődő minden kedves olvasónknak – fejezetenként, folytatásokban. (– a Szerk.)

Szőke László

Bal-siker

avagy

a baloldaliság humbugja

(sőt, mi több: modern vallásalapítás)

Budapest, 2002–2006

4.

Franciadrazsé

(Mi a különbség a táblás csoki és a franciadrazsé között? Ha a boltban kérek egy ilyen-olyan csokit, kapok egy táblát. Egy franciadrazsé viszont nem egy bogyót jelent, hanem egy zacskónyit. Egy golyó nem számít, vevő és eladó egyaránt egész zacskós tételekben számol. A most következő korban egy ember senkit nem érdekel, csak egy zacskó, akarom mondani osztály.)

Beköszöntött a nagy nap: 1789. július 14. A hatalmat birtokló elit bűnei és határtalan ostobasága saját vesztét okozták Franciaországban. Biztos vagyok benne, hogy a szellemi előhírnökséggel vádolt enciklopédisták közül senki nem akarta, hogy ez történjen és így. Pláne nem kívánhatták az ezt követő terrort, majd az önmaga paródiájának határait súroló császárságot. (Július 14-e a legnagyobb francia nemzeti ünnep. Nem kellene inkább nemzetközi gyásznappá nyilvánítani?)

Más megközelítésben persze a monarchia és az arisztokrácia hülyesége nem kiváltó ok volt, hanem remek ürügy viszketeg zsarnokjelöltek egy csoportja számára, hogy a hatalom megragadásának és gyakorlásának egy új, ördögi technikáját kipróbálhassák.

Az azóta mitikussá vált közhelyek burkából hámozzuk csak ki, mi is történt valójában. A középkor főnixmadara támadt fel hamvaiból. Halk szavú úriemberek helyett egészen kicsi polgárok jöttek, és kezdtek gyilkolászni. (Meg adóztatni.) Ezúttal nem az igaz hit meg az Isten kegyelméből uralkodó figura védelmében, hanem a Közjólét érdekében. Mint tudjuk, a nevezett földöntúli izének bizottmánya is lett. Ott a kijelölt ellenség sorainak fogyatkoztával a derék polgártársak egymást küldözték, ezúttal nem máglyára, hanem guillotine alá.

Fordulópont ez azért is, mert célzottan bevetettek egy, a hirosimaihoz hasonlóan tömegpusztító fegyvert. A csőcseléket. A Bastille-t leromboltatták a tömeggel, de utána már csak nagyon óvatosan és korlátozottan alkalmazták. A már említett egészen kicsi polgárok ezután már főként egymás közt intézték (guillotine-) pengeváltásaikat.

Forradalmi tehát a változás is. Önmagában egyik eszköz sem új. A meggyőződésért életet elvet alkalmazta az inkvizíció, a csőcselék fegyverét pedig hébe-hóba kipróbálták már a köztársasági Róma pártharcaiban is. Új azonban e kettő együttes és megideologizált felhasználása. Ha jól emlékszem, katonáéknál ezt úgy mondják: rendszerbe állítás.

A nép vezérei a népet mélységesen megvetették, akárcsak utódaik. Ezt persze egyikük se merte bevallani, sem írásban, sem szóban. Tetteik bizonyítják. Ha más nem, hát a parasztlázadások könyörtelen vérbe fojtása.

Ismerik a viccet, amikor a jótündér a macinak és a nyuszinak felajánlja, hogy teljesíti három-három kívánságukat? A medve kér egy nagy, szőrös macilányt, majd még egyet, végül, hogy az erdő legyen tele medvehajadonokkal. A nyuszi kér motorbiciklit, hozzá benzinkutat, majd némi gondolkodás után azt, legyen a medve buzi. A forradalom vezetői is valahogy így voltak vele. Hatalom megvan, lóvé megvan, most már gebedjen meg a nép.

Az istenadta nép pedig bégető birkanyájként tudomásul vette, hogy a hatalmi harcok lezárultával a győztesként kikerülő kis korzikai lényegét tekintve minden korábbit felülmúló önkényuralmat vezet be, önmagát emeli félisteni rangra. Abban a gyenge hajnali derengésben ő még megtehette, hogy nyeregbe kerülve szemétdombra vágja az egész, végső soron őt felemelő ideológiát. Utódai – az erős fényben – már sokkal görcsösebben markolták a vörös selymet.

George Orwell12 megpróbálta Állatfarm című regényében kifigurázni mind a Robespierre–Saint-Just–Danton–Napóleon, mind pedig a Lenin–Trockij–Sztálin halmazokat. Szerintem nem sikerült neki, minden zsenialitása ellenére. Ami eleve egy kész röhej, abból nehéz viccet faragni! Amit nevezett polgár- és elvtársak elkövettek, az önmagában akasztófahumor illusztrációként felhasználható karikatúra.

Foglaljuk most össze, mi újat hozott a Nagy Francia Izé és napóleoni lecsengése. Önmagában az, hogy egy embercsoport valamilyen ürüggyel takarózva lemészárolja a másikat a hatalom megszerzése érdekében, nem volt új. Mi az, amit az egyre nagyravágyóbb utódok később felhasználtak építőanyagként és ezáltal – sajnos – maradandónak bizonyult?

– A közjó fogalmának Jolly jokerként történő alkalmazása. A köztársasági Róma pártharcaiban még a Város, tehát a törzs érdekeit emlegették unos-untalan. A jakobinusoknál13 légiessé vált közjó hatalmas találmány. Az egyén, akivel éppen kicsesznek, még bűntudatot is érezhet: az ő érdekei bizonyára ellentétesek a nagy Köz nagy Javával. (Mint amikor a gyereknek azt mondják: azért verlek véresre, mert a javadat akarom. A gyerek persze okosabb a felnőttnél és ezt úgysem hiszi el.) Megjegyzem, egyes kutatók szerint az azték, maja és dél-amerikai kultúrákban gyakorolt emberáldozatok alapanyagául szolgáló szerencsétlenek sem feltétlenül csak a kábítószerek hatása alatt vetették alá magukat az eljárásnak. El is hihették, szívük kitépése elengedhetetlenül szükséges, hogy megszűnjön az aszály. Húsuk is a köz javát szolgálta, hiszen a párttaggyűlés, akarom mondani istentisztelet végeztével azt jóízűen elfogyasztották a vezetők.

– Vezetők. Nem ismerős a kifejezés a közelmúltból meg a ma reggeli újságból? A születés jogán járó arisztokrata státusz eltöröltetett. Azonnal meg is született helyette az új felosztás: vannak (nem kizárólag rokonság jogán) vezetők és van az irányítandó lakosság. Ezek a vezetők saját maguknak kiállították James Bond jogosítványát: Licenced to Kill (emberölésre felhatalmazva).

– A tömeg tudatos, manipulált bevetése. Annyi eszük azért volt, hogy felfogják ennek veszélyeit. Tisztában voltak vele, milyen nehezen kontrollálható. Azzal is, hogy az utcára vonulásra hajlamos emberek egy jelentős részét mindig, minden korban erősen motiválta a kupadöntő-szerű balhé várható élménye, valamint a hazavihető szajré ígérete. (Egy meggyújtott autó gyönyörűen ég, a betört kirakat pedig valóságos aranybánya.)

– A hatalom megragadását követő leszámolósdi. Ez persze minden bűnszövetkezetnél jelentkezik a sikeres akciót követően, már csak azért is, ne kelljen oly sokfelé osztani a zsákmányt. Adott esetben azonban más szerepe is volt. A tömény vérgőzben senki nem mert felordítani: ne akarjátok már ennyire az én javamat, hagyjatok békén! Ne ti akarjátok megmondani, hogyan lesz nekem jó! Később még az is megtörtént, hogy ha nem találtatott sem külső, sem belső ellenség – hisz a nép túl engedelmes volt –, hát kreáltak. Nem hiszem, hogy Mao Ce Tung a kulturális forradalmat másért találta ki, mint a társadalom mozgásának, sokkos állapotának fenntartására. Katonáéknál ezt úgy mondták, foglalkoztatni kell az állományt, mert különben elkezd gondolkodni.

– Közjóról papolnak, demokráciásdit játszanak, de bekövetkezik az a pillanat, mikor nyugodtan kimutathatják foguk fehérét. Napóleon és Sztálin története a legismertebb. Ebben az a borzalmas, hogy a nép a diktátor eljövetelét még akár megnyugvással is fogadhatja, hiszen egyfajta rend beköszöntét jelenti a teljes felfordulást követően. Azt sem tagadhatjuk le, hogy külső fenyegetés esetén, rövid távon valóban kiváló hatásfokkal üzemeltethető ily módon egy hadigépezet. És nemcsak a hadsereg. Gondoljunk csak bele: aligha képzelhető el hatékonyabb ösztönzőrendszer, mint amikor kedélyesen azt közlik a mérnökkel, a munkással, hogy ha a dolog nem sikerül, leviszik a gyárudvarra, oszt tarkón lövik. Kizárólag a közjó érdekében. Semmi szükség csoporttréningre, incentive tourra,[1] munkavállalói részvényjuttatásra.

Megszületett tehát a baloldali fordulat modellje. Bizonyos értelemben bukással végződött a próbafutam, de azért bebizonyította, hogy életképes lehet a kis szörnyeteg. Finomítások sora volt szükséges a következő száz-százötven évben, de a működési elv keveset változott. Akárcsak az autó. Szemre hatalmas utat tett meg feltalálása óta. Valójában: alul négy gumival borított kerék, rajtuk fék, elöl egy belsőégésű motor, benne négy-öt ülés, egyik előtt egy kerek dolog, amivel kormányozzák.

A bécsi kongresszust (1815) követő, a Szentszövetség nagyhatalmainak korlátoltságát tükröző restauráció légkörében, a borzalmas háborúk következtében kivérzett Európában jó három évtizedig viszonylagos csend honolt, csak kisebb lángok lobbantak fel. Az 1840-es évek erjedését kísérte aztán – melléktermékként – sajátos illatú gázok felbugyogása. 1848 viharában vélhetően kevesen figyeltek fel egy furcsa kis könyvecske megjelenésére. Ezt a címet viselte: Kommunista kiáltvány.

A szerző közgazdász, és mint ilyen, egyfajta perverz vonzalmat érez a számok iránt. Ezért a folytatásban a „Das Kapital” címet viselő bestseller kiadványra koncentrál. Teszi ezt annak ellenére, hogy a nevezett művet, bár sokan megvásárolták, szinte senki figyelmesen nem olvasta el. (Marx szerint még az írása közben elszívott szivarok árát sem hozta vissza.)

Előző rész: itt.

(folytatjuk)

---

12 Orwell, George (Eredetileg: Eric Blair, 1903-1950), angol író. Fő műve az 1984, amely azt mutatta be, hova fejlődhetne a kommunista rémuralom. Említett, Animal Farm című szatirikus regényében az állatok elkergetik a gazdát, majd hozzálátnak felépíteni az egyenlőségen alapuló társadalmukat. A jelszó: Minden állat egyenlő, de bizonyos állatok még egyenlőbbek. A vezető pozíciókba a disznók kerülnek. 13 Így nevezték a radikális baloldaliakat a forradalom idején. Minden halálos ítéletet ők szorgalmaztak és szavaztak meg. [1] Csapatépítő kirándulásra, tréningre.