Bátorságra buzdító beszéd a félelem korszakában

Eredeti cikk:

Courage Pep Talk For The Age Of Fear, June 30, 2026, Eoin Higgins

Schiller Mária küldeménye

„Az autoriter [önkényeskedő] rendszerrel szembeni ellenállás kulcsa az, hogy a társadalom minden szereplője – a vállalatoktól a bíróságokig – megnövelje a rezsim törvénytelenségének és korrupciójának költségeit.”

Szembeszállni a félelemmel

Egy olyan korszakban, amikor az eltérő véleményt gyakran az állami és vállalati hatalom bünteti, fontos, hogy visszavágjunk. Beszélgettünk Julia Angwin-nel, oknyomozó újságíróval és a ma megjelent új könyv társszerzőjével: A bátorságról: Hogyan legyünk ellenzéki a félelem korszakában. A könyv, amelyet Ami Fields-Meyer, a Fehér Ház korábbi vezető tanácsadója társszerzőként írt, öt kontinensen több mint 100 ellenzéki és mozgalomelméleti szakértővel készített interjúkon alapul.

• A vállalati hatalom félelmet kelt azokban, akik eltérő véleményt képviselnek. Beszélne arról, hogy ezek a nagyvállalatok hogyan támadják a lakosság tagjait?

Az önkény manapság másképp néz ki, mint a történelemkönyveink lapjain. Szokva vagyunk a történelmi képekhez, amelyeken katonai puccs vagy fegyveres forradalom révén kerül hatalomra egy diktátor.

A mai világban azonban a diktátorok gyakran a választások legitim demokratikus eszközein keresztül kerülnek hatalomra. Ezeknek az újfajta diktátoroknak a sötét varázsa abban rejlik, hogy képesek úgy eltorzítani és megrontani a demokratikus folyamatokat, hogy azok korlátlan hatalmat biztosítsanak számukra.

De ezekhez az intrikákhoz szükség van más intézményekre – törvényhozásra, bíróságokra és a magánszektorra –, amelyek elfogadják és teljesítik a hatalomátvételét. Az Egyesült Államokban számos intézményt – köztük a médiát, az egyetemeket és az ügyvédi irodákat – láttunk már megadni magát az önkényeskedés kényszernek.

De azt is tudjuk, hogy ezekre az intézményekre nyomást lehet gyakorolni, hogy ne működjenek együtt. Vegyük például az Avelo Air esetét: szakszervezetek, vallási csoportok és közösségi vezetők bojkottálták a légitársaságot, támogatták a helyi jogszabályokat, nyomást gyakoroltak a pénzügyi támogatókra, és végül rávették a légitársaságot, hogy szüntesse meg az ICE-vel kötött szerződését a kitoloncolási járatok üzemeltetéséről.

Az önlénnyel szembeni ellenállás kulcsa az, hogy a társadalom minden eleme – a vállalatoktól a bíróságokig – megnövelje a rezsim törvénytelenségének és korrupciójának költségeit. A vállalatok fontos szerepet játszhatnak ebben az ellenállásban.

De gyakran az érdekelt felek – a befektetők, a munkavállalók és az ügyfelek – kell nyomást gyakorolniuk rájuk, hogy ellenálljanak.

• Fontos, hogy a félelem korszakában is legyenek ellenzékiek. Milyen egyszerű lépéseket tehetnek az emberek az elnyomás elleni küzdelem érdekében a mindennapi életükben?

Van egy mítosz, miszerint az ellenzékiség egy különleges foglalkozás, amely csak néhány kiválasztottnak – a legbátrabbaknak, a legmerészebbeknek – jut. Mi azonban azt tapasztaltuk, hogy az önkényeskedő rendszerrel szembeni ellenállás arról szól, hogy kitaláljuk, hogyan tarthatjuk meg szilárdan az értékeinket egy egyre inkább irányíthatatlanná váló világban.

Néha ez úgy nézhet ki, hogy részt veszünk egy tüntetésen, hogy másokkal együtt kifejezzük közös értékeinket. De gyakran

az ellenállás mindennapi munkája inkább úgy néz ki, hogy nyomást gyakorlunk azokra az intézményekre, amelyekhez már tartozunk – a munkahelyünkre, a vallási közösségünkre, a szomszédsági csoportjainkra –, hogy ne hajoljanak be a rezsimnek.

A könyvben bemutatunk egy szövetségi kormányzati alkalmazottat, aki megtagadta az egy mérföldkőnek számító polgárjogi törvény kiüresítésére irányuló erőfeszítéseknek való engedelmeskedést, és bejelentővé vált. Bemutatunk egy brooklyni szomszédcsoportot is, akik kölcsönös segítségnyújtó csoportot hoztak létre, hogy segítsenek a bevándorlási razziák célpontjává vált szomszédjaiknak. Bemutattunk egy csoportot is, amely transznemű embereknek segít elmenekülni azokból az államokból, ahol létezésüket bűncselekménynek minősítik.

Az ilyen típusú akciókban való részvétel úgy is kinézhet, hogy dokumentálod a jogsértéseket és összefoglalod azokat egy feljegyzésben, kameráddal lefilmezel egy szomszédsági jelenetet, vagy segítesz valakinek berakodni egy U-Haul teherautót a költözéshez.

Ez nem olyan, mint a filmekben, amikor egy ellenzéki egy tank előtt áll. De ezek a cselekedetek – a szomszédok segítése és a tanúskodás – ugyanolyan fontosak egy demokráciapárti mozgalom számára.

• Sokat beszélsz arról, hogy az önkényeskdő rezsimek és vállalatok hogyan alkalmazzák a megfigyelést ellenfeleik ellen. Elmagyaráznád, miért olyan veszélyes ez?

A mai autoriter rendszerek egyik legfélelmetesebb vonása az, hogy példátlanul átfogó hozzáférésük van a lakosságuk megfigyeléséhez, amit nagyrészt a Big Tech tesz lehetővé.

Tíz évvel ezelőtt, amikor egy könyvet írtam a magánéletről – Dragnet Nation: A Quest for Privacy, Security and Freedom in a World of Relentless Surveillance –, meglátogattam a kelet-német titkosszolgálat archívumát. A Stasi volt a világ történelmének legnagyobb – egy főre vetítve – titkosszolgálati szervezete. A lakosság egynegyedéről vezettek aktát; minden ötvenedik kelet-német a Stasi informátora volt. 1990-ben, a kommunista rezsim összeomlása után, egy kelet-német lakosok körében végzett felmérésből kiderült, hogy a válaszadók 72,6 százaléka a kommunista rendszer alatt átélt élményét „teljes körű megfigyelésnek” nevezte.

De amikor megnéztem a kelet-németekről szóló Stasi-aktákat, azok eltörpültek ahhoz képest, mennyi információval rendelkezik rólunk a Google vagy a Facebook.

Ahhoz, hogy információhoz jusson, a Stasi-nak követnie kellett az embereket, kikérdeznie a szomszédjaikat, gőzzel felnyitnia a leveleiket vagy lehallgatnia a telefonjaikat.

Ma a kormánynak egyszerűen csak egy nagy technológiai vállalathoz vagy egy távközlési céghez kell fordulnia, hogy hozzáférjen a tartózkodási helyünkhöz, a barátlistánkhoz, ahhoz, amit nézünk és olvasunk, és még sok-sok máshoz.

A kormány hozzáférése ezekhez az adatokhoz azonban bírósági felügyelet alá tartozik. A technológiai vállalatoknak pedig jogukban áll vitatni azokat az adathozzáférési kérelmeket, amelyeket jogellenesnek tartanak. Tehát

az egyik legfontosabb küzdelem, amelyben jelenleg részt kell vennünk, az, hogy megvédjük ezeket a jogi korlátokat, sőt, ha lehet, még szigorítsuk is őket. Ezek olyan technikai-politikai küzdelmek, amelyeket gyakran a fiatalok biztonsága vagy a nemzetbiztonság leple alatt vívnak.

De ne tévedjünk: bármit, ami a kormánynak nagyobb hozzáférést biztosít az online adatainkhoz, az autoriter rendszerek fel fogják használni a politikai ellenzék elnyomására, függetlenül attól, hogy azt „a gyermekek érdekében” vagy „a hazánk védelme érdekében” hirdetik-e.

• Van-e itt remény a jövőre nézve?

  
  

A világ minden táján a másként gondolkodók figyelmeztettek bennünket arra a veszélyre, hogy veszélyes megvárni a tökéletes tervet, a tökéletes koalíciót, a tökéletes pillanatot, mielőtt cselekednénk. Azt tanácsolták nekünk, hogy legyünk szigorúak az elvekben, de rugalmasak a megközelítésben. A könyvben idézzük Leonard Cohen zenészt: „Felejtsd el a tökéletes áldozatot!”

A mozgalmak nagy szakértője, Erica Chenoweth úgy írta le egy ország megmentését a demokrácia visszaesésétől, mint egy Jeep kiszabadítását a sárból. Nem számít, ki tolja, miért tolja, vagy hogyan tolja, amíg hajlandó tolni. Szabadítsuk ki a Jeppet a sárból, emeljük ki az önkány árkából, és tereljük vissza a többfajta demokrácia felé vezető útra, és akkor együtt kitalálhatjuk, hogy pontosan hová fog haladni.