Czigány Edit: A Maharisi-effektus

Az emberi társadalom sokszínű. A spirituális beállítottságúak másképp látják a világot, eltérőn az átlagembertől.
Nagy részük alkalmazza a meditációt — a módosult tudatállapotokban való elmélyülést —, vagy az imádkozást. Szerintük ezek a gyakorlatok olyan pozitív hatással vannak a testünkre és a lelkünkre, ami emeli a rezgésszintünket.
A spirituális felfogás szerint minden rezeg a térben, és mindannyian kapcsolatban vagyunk egymással, a környezetünkkel. Ezért, ha nem csak egyedül, de egyszerre többen is meditálunk egy helyen, akkor a hatások összeadódnak, fokozódnak. (Ugyanez figyelhető meg az imacsoportoknál is.) Nemcsak magunkkal kerülhetünk harmóniába, de a többiekkel is, összekapcsolható közösséget hozhatunk létre egymással. Maharisi Mahes indiai spirituális tanító terjesztette el világszerte.
A gyakorlatok során rendkívül mély nyugalmi állapot érhető el, mely lehetővé teszi a stressz és a feszültségek kioldódását az idegrendszerből. A röviden csak TM-ként emlegetett technikát a tudomány is vizsgálta, és a tudomány is bebizonyította eredményességét.
Nemcsak egymásra vannak hatással, hanem azokra is, akik nem vesznek részt a meditációban. Egy tökéletes példa erre a „Transzcendentális Meditáció”. 1974-ben vették észre először a jelenséget, és 1976-ban számoltak be róla egy tanulmányban. Arra jöttek rá, hogy amikor egy közösség 1%-a gyakorolta a TM-et, akkor a bűnözési ráta átlagosan 16%-ot csökkent. Ekkor nevezték el a jelenséget „Maharisi- effektusnak”.
1993-ban Washingtonban egy 4000 fős összejövetelen egyszerre meditált a közösség. A statisztika alapján a meditáció alatt kevesebb lett a bűnözés, az öngyilkosság, az agresszió. Több tudományos szaklap is lehozta az eredményt, megerősítve a hatás létezését.
2003-ban már olyan kísérleteket végeztek, hogy TM-et gyakoroltak a rabok a börtönökben, és a szabadon bocsátásuk után a tudósok kíváncsiak voltak rá, hogy visszaesnek-e a bűnözésbe vagy sem?
A kutatási eredmények szerint csökkent a visszaeső bűnözők aránya, életük jó irányba fordult.
Más meditációs technikák is hasonló eredményeket mutattak.
Kevesen találják meg a lelki békét ebben a pénzorientált társadalomban, ahol hiába gazdagok, szívük mélyén mégiscsak boldogtalanok.
Hitetlenség szüli a félelmet, hit adja a megnyugvást. A spirituális létszemlélethez az is hozzátartozik, hogy egy magasabb rendű célt tűzünk ki magunk elé. Feladatunk van saját fejlődésünk érdekében. Akik ebben hisznek, úgy vélhetik, hogy a földi életükben eljön az Aranykor, és nem azon aggódnak, hogy mikor pusztul ki az emberiség.
Esztelenség az indokolatlan kishitűség, a jövő miatti aggódás.
Minden az isteni Ujj egyetlen érintésére, a felsőbb Akarat egyetlen rezdülésére történik. Az Istenbe vetett feltétlen bizalom jóban-rosszban az egyetlen erőtartalék, amelyből annyit meríthetünk, amennyire szükségünk van, hogy szilárdan meg tudjunk állni életünk sorsváltozataiban.
Ne bizakodjunk el a jóban és ne inogjunk meg a rosszban, mert talán a vélt „rossz” a legnagyobb jótétemény számunkra, mely a tisztánlátás idején a legforróbb hálaimára késztet. A bizalom: erő és felemelkedés.
A média ontja ránk a félelemkeltő híreket a világból. Háborúk, gyilkosságok, járványok és apokalipszis. Sokan félnek, rettegnek, nehogy kényelmes életükbe belelépjen olyan negatívitás, amilyenekről a hírek szólnak. (Lásd a koronavírus-járványt!)
A spirituális emberek átláttak a manipulációkon, és többen nem adatták be maguknak a kísérleti oltást.
Annyi féligazság, félrevezetés látott napvilágot a járvánnyal kapcsolatban, hogy okkal szűnt meg a bizalom az információkat illetően.
Ugyanez igaz a mostani háborús helyzetre. Az alternatív közösségek ezt úgy védik ki, hogy nem feltétel nélkül követik a híreket. Nem a valóságot tagadják, csak pusztán nem engednek teret a szándékos megfélemlítésnek, inkább pozitív dolgokkal foglalkoznak. A média szerint a nyakunkon van egy harmadik világháború, ami elhozza a világvégét és a földi élet pusztulását.
Reméljük, ez soha nem következhet be, és addig bizalommal, pozitivitással tekintsünk a Jövő elé!

A szerző két kötete megrendelhető postai úton (utánvéttel), ezen a címen, ill. telefonszámon:
Czigány Edit (1134 Budapest, Kassák Lajos u. 77., III. em 1.)
0630/4150320 vagy 320 9986.
Virágom – Világom. Lírai publicisztika 1. kötet 1500Ft/db
Hervadó Virágom – Hanyatló Világom. Lírai publicisztika 2. kötet 1500Ft/db
Együtt a két kötet: 2.000Ft
Kapcsolódó cikkünk:
Comments