Czigány Edit: A pszichovámpír vallomása
Vannak emberek, akiknek jó a közelében lenni.
Melegség, megértés, elfogadás, életerő, mágneses erő sugárzik belőlük.
Csodálattal vegyes, kapzsi elégedettséggel nyugtázzuk, hogy botlásainkon könnyedén túllépnek, mintha mi sem történt volna.
Jó megmártózni ebben a langymeleg magzatvízben.
A kapcsolat akkor válik problematikussá, amikor botladozó, kapzsi lényünk – már maga is – megengedhetetlen mértékűnek tartja a saját maga által elkövetett szemétségeket.
Ilyenkor elkezdünk haragudni az addig vonzó személyre.
Mentől jobb, annál rosszabb.
Ha a vonzó személy lefeküdne mellénk a sárba, ordítozna, sértő és igazságtalan lenne, óriási megelégedettséget éreznénk, hogy nem vagyunk egyedül, mindenki mocsok. Megnyugtatóan együtt dagonyázna a csorda.
De az már mégiscsak felháborító, hogy létezik valaki, aki a mocsár szélén álldogál tisztán. És arra vár, hogy kimásszunk hozzá.
Micsoda igazságtalan, antihumánus, életellenes, destruktív, szegregatív, diszkriminatív, arisztokratikus, fajgyűlölő, feminista, cigányellenes, antiszemita, antialkoholista, detoxikáló, vegetáriánus, arrogáns ez a lény!
Huhhh! Hát ez az!
Elviselhetetlen.
Feszítsd meg!
2005. október 28.
