Czigány Edit: Cica-szabadság – Macskatestvériség – Egyenlőség pedig nincsen

Gyerekkoromban kisvárosban, kertes házban éltem.

Volt macska, kutya, kiskert, kiskocsi, fű, fa, virág. Édenkert.

A macska – már akkor is –, szeretetem kitüntetett tárgya volt. Dédelgettem, bepólyázva játék babakocsiban tologattam. Ma sem értem, hogyan hagyta.

Keservesen sírtam, amikor anyai nagyanyám bejelentette, hogy a nemrég született kiscicákat megette a kandúr a padláson.

Felnőtt fejjel némi hitelt adok annak a feltételezésnek, hogy állatok között is létezhet kannibalizmus, de az a gyanúm, hogy ezt a hazugságot csak nagyanyám adta be nekünk, és ő pusztította el a nemkívánatos szaporulatot.

Későbbi életem viharos, zűrzavaros éveiben – a legfejlettebb és legkártékonyabb főemlős tanulmányozása miatt – a macskákra nem jutott idő.

Válásom után – amikor visszataláltam a magam természetes létritmusához – újra megjelentek életemben ezek a csodálatos kis lények.

Nagyvárosban, gyárépületek maradványai, emeletes házak tömege között, kis társasházban lakom. Bár van a háznak kertje, ez nem alkalmas élőhely ezen, Egyiptomból származó, spirituális lények számára.

Kedves, békés, keresztény szomszédjaim – minden lelkiismeret-furdalás nélkül – mérgezték őket halomra.

Amennyit tudtam, magamhoz mentettem. Hol öt, hol három, hol négy fő volt a befogadottak száma.

Az állatorvosunk szerint ritka az a gazdi, aki mellett 18-20 évig élnek egészségben ezek az állatok, holott az átlagéletkoruk 16 év. Ugyanakkor normálisnak minősültem. Sose terheltem senkit fölöslegesen macska-sztorikkal.

Csavaros életutamban bekövetkezett az a gyönyörűséges fordulat, hogy újra megteremthettem a vidéki lét feltételeit.

Vettem egy parasztházat. Nem tanyán, nem vagyok embergyűlölő (még!), nem a Balaton környékén, nem a Bahamákon, nem a Marson.

Hanem egy magára hagyott, hegyvidéki, kis zsákfaluban.

A nyaralónak szánt, hagyományos, tornácos, vályog palócház felújítása, kényelmessé tétele, izléses, hagyománytisztelő átépítése (a kínai Feng-Sui szellemének figyelembevételével is) három évig tartott.

Mikor kész lett, az egyiptomi macskatársdalom jelenlegi, három képviselőjével levonultam több hónapra nyaralni.

Előre izgultam, rémképeket láttam. Elüti őket az autó az utcán, ha kiszöknek. Kutya kapja el valamelyiküket, hisz szobacicaként nem is láttak eddig ilyen állatot. Harcias kóbor macskákkal verekednek össze a territóriumért. Mivel ivartalanítva vannak, és sohase verekedtek, alul maradnak. Gyanútlanok és védtelenek – mivel csak szeretet-teljes emberkézhez szokottak. Vagy csupán megszédíti őket a szabadság, és elkószálnak az ezer négyszögölnyi kerten túl folytatódó, erdős domboldalon.

Mindezt megakadályozandó, egy hétig be voltak zárva a parasztház nagyszobájába, hogy tudják: ez az otthon, ijedtség esetén ide kell hazaszaladni. Egy hét múlva kimehettek. Csupán a félelmük és az óvatosságuk szabott határt a felfedezés riadalmainak. Pár nap után eljutottak a konyháig. Majd letették lábukat a kert bársonyos fűszőnyegére. Riadtan húzták vissza tappancsaikat, mintha nem emlékeztek volna a városi kertünkre, ahonnan felszedtem őket.

Volt egy kis zökkenő, de nem tartott sokáig. Hamar birtokba vették a házat, a kertet. Élvezték a tereket, a szelet, a napot, az esőt, a földet, a rovar, a lepke, a madár, az egér, a nyest, a csiga, a virágok változatos íz- és szagnyomait.

De legtöbbet otthon voltak. A teraszon a széken, a nyugágyban, a szobában az ágyon, Vagy a széles ablakdeszkán durmoltak. A szabadság élvezete eltörpülni látszott amellett, hogy a közelemben lehettek. Megnyugodtam. Nem börtön tehát a nagyvárosi lakás.

---

Két-három, kalandos, boldog hónap eltelte után haza készültünk.

Megint aggódtam. Hogy fognak visszaszokni a szűkös körülmények közé? Ordítanak-e reggel 6-kor, hogy ki akarnak menni az eddig megszokott, hatalmas kertbe? Kiugranak-e a harmadik emeleti ablakon, ha nem engedem le őket?

Fölöslegesen aggódtam. Az utazás traumájának kiheverése után – félóra lapítás a fotelok alatt –, mintha mi sem történt volna, megvacsoráztak a megszokott helyükön, majd felugrottak kedvenc alvóhelyeikre és már szunyókáltak is.

Én napokig nem találtam a fedők helyét, az ágy fekvését, a nap állását, az Univerzum tájolását.

Rimóc, 2005. okt.