Czigány Edit: Tibeti Halottas-könyv. A halál kérdése a buddhizmusban

Buddha 2500 éve tanított egy módszert, amelynek segítségével meg lehet szabadulni a szenvedéstől, és vissza lehet jutni az eredeti létállapotba, a Nirvánába.

A „Magasztos” nem foglalkozott ködös elméletekkel, csak gyakorlati módszereket tanított.

Nem tagadta az istenek létét, de nem foglalkozott velük. A halál és a Nirvána kérdéseivel sem, szerinte felesleges olyasmivel foglalkozni, amiről nem lehet tudásunk.

A „Magasztos” tudta, hogy a tanait el fogják ferdíteni, és már senki sem fogja érteni az eredeti eszméket.

Azt látjuk, hogy a buddhizmus egy évezred múltán elterjedt a világban, veszekedő irányzatokra bomlott, vallássá alakult.

A 7. századtól kezdve több hullámban, több irányból próbált behatolni a tibeti régióba. Nagy nehezen megvetette lábát a „világ tetejének” nevezett országban.

A tibeti emberekbe annyira beépült az ősi, sámánisztikus világkép, hogy elfogadták ugyan a buddhizmust, de összekombinálták a régi hitvilágukkal, a „bön”, vagy „bon” vallással, amely tele volt varázslatokkal, démonokkal, segítő és ártó szellemekkel. Ezek tisztelete és a velük űzött praktikák beépültek a „lámaizmusnak” nevezett buddhista tanokba.

Ezeket – a régi bön vallás elemeit –, habár Buddha eredetileg nem foglalkozott velük, később lehetetlen volt eltávolítani a róla elnevezett vallásból.

A tibeti buddhizmus szerint az újjászületés és a halál közti átmenetek megismerhetők, befolyásolhatók.

A halál után az érző lény a Köztes Állapotba, a „Bardóba” kerül, ahonnan újjászületik.

Vannak emberi szint alatti és feletti világok.

Emberi szint alatti világok:

1. a Pokol, 2. az Éhes szellemek birodalma, 3. az állatok birodalma.

Emberi szint feletti világok:

1. Félistenek, 2. Istenek, 3. Felsőbb hatalmak birodalmai.

A végcél mindig a megszabadulás, a létforgatagból való kilépés.

A bardo szó maga pontosan ezt jelenti: bar-do = két világot összekötő átmenet.

Ez az az állapot, amikor a lélek elhagyja a testet, de még nem dőlt el, hogy miként reinkarnálódik újra.

A lámaizmusra általában jellemző a bonyolultság. A bardo tudatállapotot jelent, és vele is ez történt.

A lámaizmus szerint 6 bardo állapot létezik. Hármat életünk során, hármat halálunkkor és utána tapasztalunk meg.

Életbeli állapotok:

1. Éber (napközbeni) tudatállapot (Szkjena bardo)

2. Álombeli tudatállapot (Milam bardo)

3. Meditációbeli tudatállapot (Csamtan bardo)

Halál közbeni, és halál utáni állapotok:

1. Haldoklás, testi leépülés folyamata (Csikai bardo)

Énünk illúziója összeomlik, kaotikus gondolatok támadnak, félelem lesz úrrá rajtunk. Mikor beáll a halál, vakító fényesség támad = Ez a tudat tiszta ősfénye. A halált levezető lámák feladata éppen az, hogy elősegítsék az ősfénnyel való egyesülést.

2. A nem anyagi testet kapott lélek ekkor a régi és az új, következő életét meghatározó világok árnyékában, a két virtuális világ között tartózkodik. Ez a „klasszikus köztes lét bardója”, ahol 49 napig tartózkodik a lélek.

3. Az újjászületés bardója (Szidpa bardo)

Ekkor dől el, hogy hová születik újra a lélek.

A közembereknek a lámák segítségére van szükségük. A lámák kötelessége, hogy a haldoklónak felolvassák: „A hallás által megszabadító bardo útmutatás nagykönyve” megfelelő passzusait.

Ezt a „Halottas könyvként” ismert útmutatót Padmaszambhava mester fogalmazta meg és a felesége írta le. Padmaszambhava mester volt a tibeti buddhizmus elterjesztője.

Az első nyugati kiadás 1927-ben jelent meg Oxfordban, Walter Evans-Wentz vallástörténész munkája alapján.

Magyarországon Hetényi Ernő jelentette meg először, 1984-ben, magyar fordításban.