Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1880)

Nem derülhet ki, tényleg lenne-e jó ötleted

más, mások számára, mert hogy mi az, nem kell soha

megmondanod, ha nem engedik meg, hogy igazán  

beleszólj életükbe, de megszokták, hogy szurkálsz.

Érzékelteted, hogy te jobban csinálnád, jobban

tudod, de nem akarsz beleszólni, mindenki úgy

rontja el az életét, ahogy akarja, és a 

tág környezet is veszít, ha nem kéri tanácsod. 

A jelszót, hogy menjen minden a maga útján és

mindenki a maga dolgára, ha egyszer már a

különböző szintű választáson elrendeztük

ország-világ sorsát, nem szereted, mert elnagyolt.

Túl nagy léptékben nyúl hozzá ügyeinkhez, rések

maradnak közösségakarattal lefedetlen,

bizonyára szándékosan s kiszélesíthetőn,

hogy aztán szabad kezet kapva kihasználják, kik

közel vannak a tűzhöz, a beavatottak és

kiszolgálóik, törpe kisebbség az egészhez

képest, ülnek a nép nyakán, közpénznyúzók, törvény

felett állókként garázdálkodnak az országban.

Már-már elégedett vagy, hogy ím, így leleplezted

őket, élesre köszörülve a nyelved viselt

dolgaikon, melyekről úgyis hinned kell, hogy van

alapjuk, ha konkrét bizonyíték még elrejtett.

Mert erkölcsi érzéked nem engedi beadni

a derekad mindenféle bűnmosdató üres

szólamoknak a jótékony hasznosságról, amit

megvalósítanak ezek a kétes ügyelmek. 

És te is többre lennél képes, ha figyelembe

vennék a hozzád hasonlókat érdemben, nemcsak

látszatadományokkal szúrnák ki a szemed, így

teljes joggal lépsz fel ellenük minden fórumon.

Ahol éppen igazad miatt várják, támogasd

a jó ügyet, s nem is annyira egyéni hasznot

remélve teszed, hanem a közjó érdekében,

nemes, korszerű gondolkodásból fakad mindez.

Így tehát te a jó oldalon állsz, és nem érted,

hogy oly sokan miért sorakoznak túloldalon,

csak megtévesztettek lehetnek, megvették őket,

eladják, elárulják országunk tál lencséért.

Hogy van-e ebből kiút, már szinte reménytelen,

ezért szeretnél keményebb fellépést ellene,

a mai határozatlanság ugyanis oda

vezethet, hová több ciklus óta, azaz sehova.

S marad minden a régiben, a sok-sok rossz és szenny

kisöpretlen, ami mérgezi nemcsak a lelket,

de a kilátástalanság testet nyomorító,

nem véletlen kullogunk hátul a mutatókban.

Szinte már egy megváltóra lenne szükség, kevés

e nagy feladathoz a szokásos erőgyűjtés,

különösen ha ördöngősséggel állunk szemben,

ezért ki kell tartanunk magunkért a végsőkig.

Ám végsősoron hétszer születettként kellene

ellenállnod tudatlanságból fakadó, könnyű

vágyú rossz döntés kísértésének, bizonyosság

fokát célul tűzve megtanulni az életből

a legszükségesebbeken túl a legfontosabb

kulcsfeladatokat, s bekapcsolódva szorgos

megvalósításukba, megérkezhetsz magadhoz,

megtalálva elégedettséged táplálóit.