Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1018.
1018.
Ostorozzuk magunkat, hogy robotok lettünk, de ebben a hibánk
nem azok utánzása, hanem hogy mikor a magunk képére alkotjuk
őket, csak a mi igen kezdetleges tulajdonságinkat, képességeinket
kölcsönözzük nekik, több nem lehetséges, megelégszünk ennyivel,
és máris magasrendű gépnek tekintjük őket, szinte már embernek.
Pedig tényleg elszomorítóan buták, megérdemlik, ha a rosszaság
csúcsrajáratását látjuk bennük, és hasonlóságukat veszélyesnek is,
csakhogy őket mi alkottuk, mi ruháztuk fel mozdulatokkal, estleg
válaszokkal betáplált kérdésekre, kihívásokra, végülis rólunk szól
a dolog, magunkat tükröztetjük velük, mi vagyunk felelősek értük.
Mi akarjuk az egyszerűbb, alapvető cselekedeteinket rájuk bízni,
rájuk áttenni, mintha az ókori rabszolgák és modern bérmunkások
utódjaiként alkalmazhatnánk őket, mintha valóban a segítségünkre
lehetnének az unalmasan ismétlődő, és mondjuk ki, alantas ügyek
elintézésében, holott minden belőlünk indul ki és megállíthatnánk.
Azaz nekünk kellene előbb olyanná válnunk, mint akiknek nem
kell szégyenkezniük élettevékenységük színvonala miatt, és ha a
természeti népeket vagy a szerves műveltséget nézzük, a magyar
parasztokat, akik ünneplőbe öltözve mentek ám a szántóföljükre
dolgozni, csak ragyogóan élénk és szép életműsor lesz életképes.
Ráadásul időnként még ünnepek is megcsillogtatták a létet, és az
évkör rendjébe beleilleszkedni nem jelentett gépiességet, mert az
egyre változó körülményekhez alkalmazkodni kellett, észnél volt,
aki teljesítette a követelményeket, és agyafúrtságokra is sor került,
mindezt nem követeltük meg tőlük, így nem lett a robotok sajátja.
Buta mód példája, hogy miként uszulnak ránk a világhálón egyre
minket követő robotszerűségek, még hónapokig is elénk ugratva
ugyanannak az árunak a reklámait, tolják képünkbe, amit egyszer
keresni mertünk, ami nemcsak bosszantó, de értelmetlen, ha már
rég megvettem, vagy egyéb észbeli-érzelmi okból tekintettem rá.
Sokszor előfordul az is, hogy a gépiességi célra sokasított gépek
felesleges előírások kezelését végzik, aminek megoldása nem az
kellene legyen, hogy gyorsítjuk a feloldásukat, de megszüntetni
azt a követelményt, ha nem minket szolgál, mert az automatizálás
kiterjesztését ténylegesen előremutató célokra kellene használni.
Két irányban felmerül a gyanú, hogy egyrészt az ilyen sosemvolt
szerkezeteket kifejlesztő, megvételre kínáló és forgalmazó cégek
nem érdekeltek a legjobb megoldásban, állandó továbblépésben,
ha az túl sokba kerülne nekik, ha olcsóbban, alacsonyabb szintű
kínálattal is tudják diktálni a tempót, és az érdekük szerinti árat.
Másrészt világunknak vannak pénzügyi támogatási képességgel,
azaz vagyonnal rendelkező, gazdaságoknak ilyen meghatározói,
akik egybe vannak kötve a politikai hatalommal, s eközben nekik
is érdekükben áll ama tömegigények felkeltése és kielégítése, ami
kordában tartja embermilliárdok széttartó szükségletét és igényét.
Pedig sokaság nyílt vagy rejtett előnyei, teljesítményei csak egyes
emberek révén bontakoznak ki, teremnek újra s teremthetnek újat,
keltenek jó csoportbeli, társadalmi eredményt, mindez tőlük függ,
helytelen, káros őket gépek, robotokhoz hasonló lényként kezelni,
hisz akaratuk, elszánásuk, vállalkozásuk alkothat csak többleterőt.
Amire égető szüksége van az emberiségnek, válaszolni már csőstül
és újra és újra felbukkanó, előreláthatatlan problémák sokaságára, mi
ily nagyszámú embernél fellép, és ugyanannyi kell a megoldáshoz is,
mikor a kiteljesedés nem csökkenti az egységességet, de elősegíti, s
célba érhet a gazdagodás sokrétűsége és eszmei-tárgyi végtelensége.
Comments