Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1028.

1028.

A gondolkodásunk színvonala hanyatlást mutat, annak teljesen

az ellenkezőjét visszaadva, mint amit elvárhatnánk, hiszen igen

sok lehetőségünk van fejlesztésére, széleskörű lett a tapasztalat,

tanulni is lehet a logikus gondolkodást, s ellentmondásmentessé

tehetnénk legegyszerűbb s bonyolultabb mondatainkat könnyen.

Ha akarnánk, ha törődnénk vele, de nem igen kell foglalkoznunk

ilyesmivel, és nemcsak azért, mert okossá tett eszközeink eléggé

jól gondoskodnak a napi rutin sok-sok követelménye betartásáról,

hanem mert vállalkozások rejtett szándékai, vagy jobban mondva

a működésük feltétele, hogy kritikátlanul fogadjuk el termékeiket.

A lélekről szóló kezdeményezésekről, s olyan, kifejezetten áruként

terjesztett dolgokról van szó, ahol még az sem tisztázott számunkra,

hogy a lelkünk lett általuk megcélozva, mert már az érzékelés és a

tudatosság úgy összekeveredett, a jel és jelentése nem választódik

szét bennünk, hanem megrágás nélkül nyeljük, mit belénk öntenek.

Igyekeznek minden nyitott kapunkat igénybe venni, ami tehát más

módon történő ’hazudtunk minden hullámhosszon’-csatornán fajú

bűnöket hozhat magával, nem egyedül csak a csupasz tartalommal

befolyásol, hanem a látványa mozgalmasságával, színességével és

bonyolultságával, hogy az ő céljait kövessük befogadása gyanánt.

Ehhez képest azok, akik csupán szóval tartanak bennünket, s nem

nagyon építenek a látványra, lyukat beszélnek a hasunkba, és sok

példával, esettel kísérve érzékeltetve mondanivalójukat, így annak

összefüggő értelmezésére nincs is időnk, erőnk, csak csapongunk

az elénk tárt felületen, közben saját nézetünk is kilúgozódik végül.

Hiszen még ha egyetértünk is alapjaiban, a részletekben félreviszi

a gondolkodásunkat, mert egyáltalán nem meggyőző, hogy éppen

az következik abból, de a bizonyításon átsiklik az előadó, aki csak

egy leegyszerűsítést közvetít, s még akkor is, ha kivonatol másnak

a gondolatmentéből, onnan építkezve gyors eredményt akar elérni.

De e lehengerlés nem működik sem regényolvasás közben, sem a

filozófiai művek tanulmányozása során, mert akkor van rá időnk,

hogy elgondolkodjuk rajta, visszatérhetünk a mondat, a bekezdés

vagy az egész gondolatmenet elejére, s meg is érthetjük a magunk

módján, tudati színvonalán, jól-rosszul, hozzá a mértéket mi adjuk.

Addig próbálkozhatunk, amíg kielégítő eredményhez nem jutunk,

de ha műsoros előadást, mozifilmet fogyasztunk, felszínes lesz a

válasz részünkről, vagy el is marad, mert magávalragadó az egész,

és már csak a menetére figyelünk, a képkavalkád egymásutánjára,

jól adagolt gondolatcsúcsokra, hogy fel sem tudunk ocsúdni közben.

Nincs mit hozzátennünk a magunk eszéből, életéből, amit viszont

megkívánnak a művészi alkotások, hiszen csak befogadójuk saját

hozzátételével érvényesek, hitelesek, s ha nincs befogadás, akkor

pedig megbukik a szerzőjük, de manapság már itt is jön a kritika

elsősegélye, elolvassuk és utána döntünk, érdekel-e a mű minket.

Színházat, mozit már a kezünkben elférő eszköz pótol, ahonnan

mindig csak azt kapjuk, mit valaki már előbb beletett, beletöltött,

vitathatatlan, személytelen, rá vagyunk kötve sugárzóra, míg élő

jelenlét alkalmával színházban, kiállítás nézegetése vagy olvasás

során, kiváltódik vitánk, ha nem értünk egyet, s ezt kifejezhetjük.

A gyors, rövid, de nem tömör, éles, de nem élénk, ütős, de nem

tanulságos közléssel szenzációkeltés darabjai záporoznak ránk,

vigyáznunk kell hát, ne adjuk fel igényességünket, tájékozottság

biztonságát, ne tegyük kevesebbé magunkat, világunkat, álljunk

ki a határozott világlátásunk értékőrzése követelményei mellett.