Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1030.

1030.

Ha a jóslatot magyarázatként fognánk fel, többet tudnánk

meg róla, és főként tartalmát jobban felhasználhatnánk,

mert részletekben is igaznak látnánk, nemcsak átabotában,

túlzásnak, sőt hihetetlennek tartva több megállapítását,

holott mind rólunk szól, tőlünk kiindulva született meg.

De ha nem kifejezetten ránk értették, hanem személytelen

jutott el hozzánk, és megnézvén s magunkra ismervén azt

érezzük, rólunk szól meglepő találatokkal, akkor méginkább

el kell gondolkodnunk, miként lehetséges ez, miről van szó,

van-e rejtett összefüggés a háttérben, amit a mi jóslónk lát.

Nincs, hanem életbölcselet hozza létre, ami kifejezésmódot

keresve a mi szűkebb és tágabb környezetünkre vetíti ki a

felhalmozódott ismereteit az embert, embervilágot illetően,

sokszor kendőzetlenül megjelenítve elfogadhatatlannak ható

veszélyességeket, vagy felfoghatatlan reménység fénysugarát.

Emberegyedre szabást, levezetést megelőzött általánosságnak

igen képszerű megragadása, mert az életritmust csillagászati

szintről jövő összefüggések hatásaként fogták fel, hiszen azok

ott vannak fölöttünk ismeretlen, de hatalmasabban nálunk, mit

olyan nagyságként tisztelünk, akivel ily áttételesen találkozunk.

Előbb tehát az egeket kellett belakni ahhoz, hogy aztán később

visszaköszönjenek ránk szereplői, nemzedékek sora fejtette a

rejtvényt és halmozott egymásra alakzatokat összekötve a fény

pontjait rajzolattá, ahogy gyalogutat tapos ki azonos célú igen

sok lépés, s pontosítás után is igen sokrétű maradt az égi világ.

Amely esetek megrögzítésre érdemesnek bizonyultak, eseményt

és jellembeli jellegzetességet tartalmaztak, a tanulságokra téve a

hangsúlyt, az időtállóságra, nélkülözhetetlent örökíthetően adva,

így minden felkerült a csillagvilágba, a legyőzhetetlentől a kákán

is csomót kereső lényig, még nekünk is visszaolvasható módon.

Van ebben azonban valami érdekes valósággal-egyezés, nemcsak

képzelet szülte történetek, mert a Naptól való távolodás és hozzá

közeledés mentén serényen érvényesítettek földön szerzett tudást,

a bolygók viszonylataiba többet bele tudtak foglalni, mint pusztán

látványtárlatot, helyi léptéket azonosítva jó-rossz földi értékekkel.

S az is világos legyen előttünk, hogy nem elvont jelekkel oldották

meg az évmilliók alatt őseink az égi mutatvány magyarázatának s

leírásának feladatát, munkáját, hanem úgy teljesítették, hogy annak

nyomai máig megmaradtak, de újabb korokban megszemélyesítést

alkalmaztak rájuk, a társadalmat berendező állapotokat tükröztetve.

Mindebből látszik az, hogy a visszaút még gazdagabb lehetőségeket

hordoz magában, bír ugyan földrésznyi közmegegyezéssel, hogy mi

hat ránk magasból, mihez igazodva alakulnak kifejezésmód eszközei,

de igencsak különböző lesz az itt és most történtekre vonatkozó, vagy

a jövőre alkalmazott személyre szabott befogadása, illetve a kivetítése.

Különbözik abban is, ahogy ránk vonatkoztatja a jósló, s abban is, amit

abból mi magunkra veszünk, amiért jól megél ez az eljárás a tudomány

mai korszakában is, hiszen olyan valószerűre mutat rá, bevon bennünket

az élet olyan zugaiba, amivel a tudomány nem foglalkozik, egyszerűbb

magyarázattal szolgál, emberszerűvel, és mindig könnyen érthető marad.

Jóslatigényből pedig nem egyénenként egy van, de számos vonatkozásban

támadhat, azt beszorozva az emberiség létszámával, világossá teszi, hogy

miért kell annyira leegyszerűsíteni, hogy mindenki csipegethessen belőle,

a befogadók rábólinthassanak, megérintse őket, hogy saját magát annak a

tapasztalatvilágnak a részeként tudhassa be, értékelje, hogy ott lenni látja.