Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1032.

1032.

A felvilágosodás eltörölte a kereszténységet,

a francia forradalom a felvilágosodást, így nem

maradt látszólag semmink, amibe kapaszkodhatnánk, de nem

így van, ez csak beállítás, mentendő a saját álláspont.

Azaz a saját hiba, a mindent eltörölni jelszava

elfogadása, eszmei nagyravágyás, merthogy egyedül

üdvözítő a miénk az egész világtörténelemben,

amivel túllépünk eddigi férgeseken, hulljanak hát.

S e rákfene a megvilágosodott elmékbe férkőzik

ellenőrizetlenül, oly nagy az ígérvénye, nagyobb, mint

Istené, aki elérhetetlenül távol van, míg ők itt

helyben, csak hallgatni, szavazni kell rájuk rendületlenül.

Akkor pedig, ha megbízták őket, miért kételkednének

magukban, ha van is hiányosság az elméletben, menet

közben pótolható lesz, majd már ezzel senki nem törődik,

fut szekér, csörög kerék, lehet hátrafelé mutogatni.

Hogy milyen elmaradott senkiházi volt az elődvilág,

beleragadva évezredek kilátástalanságába,

bár jelentkeztek önjelölt próféták, megváltók, mártírok,

nem szabadítottak fel életkerék taposta sorsokat.

Csak az újkor hajnalát követte napfelkelte, idáig

elképzelhetetlen fejlődés gazdagságával, értelem

világítja be azóta a földet, mégha lázadnak is

ellene visszahúzó erőkben bízó érdekemberek.

Nincs korlátja az észnek, határa a természetnek eszközt

nyújtó tekintetben céljainkhoz, csak jól kell kitűzni, és

máris megjavul a világ, minden elnyomás látszólagos,

a nép érdekében történik, őt szolgálja végeredmény.

Ebből kellene ma már visszavenni, gyászos tapasztalat

figyelmeztet, mintaként még mindig ott vannak évezredek,

mikor ember lett és maradt az ember, önmérséklet nélkül

nincsen önvizsgálat, hogy jó útra kanyarodjunk már végre.