Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1042.

1042.

Ma már a történelem nem úgy gyalogol át rajtunk, mint

közvetlen elődeinken, vagy igen régen őseinken, hanem

sokkal gyorsabban, sőt hirtelen elhatározások nyomában,

amikor valaki más földrészre költözik, immár tömegesen,

visszafordulatlan, ez korábban lassúbb volt, vagy időszaki.

Két világháború vitte messze szülőföldjüktől katonáinkat,

de ez csak nálunk volt újdonság, mert a Nyugat addig már

több földrészen is hódítóként gyarmatosított, ha békésnek

mondott kereskedelmi előnyöket fegyverrel kellett épp ott

biztosítani, amely cél errefelé is meg akart már ismétlődni.

De Közép-Európa keleti terjeszkedése mindkétszer elbukott

a berendezett viszonyaikat őrzők ellenállásán, ezért maradt

aztán megoldásnak a munkaerő- és agy-elszívás alakját öltő

viszony a fejlett és fejletlen térségek között, egyenlőtlenség

átkozott fenntartásával, máig, s jövőben is folytatódni akar.

Ilyen leigázó, nomádnak csúfolt mozgást a történelemnek a

kezdetére is beállítottak a Kelet részéről nyugati irányban a

történelem kisajátítói, hogy igazolják a birodalmiság létének

jogosságát, előzményekben mutatkozó örök mintáinak mai

követését, ami csak kitaláció, ám még kevéssé leplezték le.

Nem is könnyű, mert szivárgó terjedés, elvándorlás mindig

volt az időjárás változásának megfelelően, és hát, igen, ha

volt, a kultúra előnyeit is vitték, akik birtokolták, és hívták,

vonzották, akik felhasználhatták, vívmányként tekintettek

találmányokra, de ez csak igen kis embermozgást jelentett.

Ma már viszont tömegek mozognak, a huszadik század is a

kivándorlásé volt, különösen az amerikai világ és álom volt

nagy vonzerejű, ám onnan a század első felében még voltak

visszajöttek is, az én falumba is, és hozták összekuporgatott,

megtakarított pénzüket, földet vásárolva éltek jobban aztán.

Más kérdés, hogy nemsokára az új társadalmi rend nemcsak

nagybirtokokat osztott szét, hanem hamarosan mindenkitől a

földet elvette, közösségi termelésre kényszerítve embereket,

szövetkezeti nagyüzemektől vártak csodát, s tőkehiány miatt

csak félévszázad múlva érkezett, nem a csoda, hanem a tőke.

Azaz éppen attól kezdve szól bele a történelem újra és nagyon

az emberek életébe, amikorra egy híres filozófus meghirdette

elméletét a történelem végéről, mert igazából most kezdődött

igazán a be nem vallott főszerepe, lebontva az egyes emberig,

mindenkire új életvitelt erőltetni akarva, esetleg más helyen.

Az elköltözés mérlegére tízszeres kereset csak dupla rezsivel

ígérvénye kerül, ami nagyon vonzó, ha ott is kell érte hagyni

egész előző életünket, csapot és papot, esetleg lemondva már

kitanult szakmáról is, vagy átképzést vállalva, sokkal nehezebb

sorsot, keményebb munkát, megkövetelt nagyobb teljesítményt.

De aztán kiderült, még ez sem segít a fejlett országokon, mert új

nép bevándoroltatásánál gyorsabban áramlott ki a nagytőke oda,

és futtatta fel a termelést, ahol jobban megtérült, elmaradottabb

vidékekre, a kutatást is oda víve, hát itt nyújtanak kecsegtetőbb,

ingyen segélyt csábítónak, mi még gyorsabban juttat szakadékba.

Mert közben a népszaporulat lecsökken mindenütt, hol jólét van,

létfeltételek színvonala megemelkedik, így sokkal égetőbb lesz

az utánpótlásigény felnőttekkel, mint gyerekszületésekre várni,

gyermekvállalóknak kedvezni, a történelem új, kiszámíthatatlan

arcát mutatja ismét, mert a kultúra közben nem akar elkeveredni.