Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1064.

1064.

Áldás-e, vagy átok újat felfedezni,

utólag derül ki, akkor sem igazán,

mert hogy mit tud vele valaki kezdeni,

sok mindenen múlik, rajta alig talán.

Először meg kell birkózni saját maga

addigi sziklaszilárd felfogásával,

hiszen romba döntheti újdonság hada,

ha az alapokig leásni nem átall.

Aztán fel kell építeni új világot,

olyat, mit még nem látott a földkerekség,

nevelgetve soká nem látva virágot,

rajta, mert ellenáll elméleti restség.

Megszokottság kényelmes, jól tanítható,

de unalmassá is válhat a folyamat,

ám egy találmány lehet izgalmat adó,

szerencsés ebbe bevonni az ifjakat.

A körülmények állandó változása

közepette eszmei az állandóság,

mert gondolat nem az anyag másolása,

inkább annak is irányt adó hatóság.

De szép is lenne így az élet, haladás

tényleg ha főszereplőként működhetne,

nem lenne jelen és múlt között szakadás,

rájuk egyaránt jövő felől tekintve.

A zseni éppen azt tudja megragadni,

minek kifutása végtelenbe vezet,

amit nehéz a jelenben visszaadni

ha már messzeségben szárnyal a képzelet.

Mert a többség erősen a múltban élvén,

még a jelent sem uralja biztonsággal,

a régi érdemek értéktelenedvén,

kevés haszonnal járnak, egyre több kárral.

Erős szívvel kell hát az új útra lépni,

szövetségeseket hamar oda vonni.

tőlük épp csak annyi támogatást kérni,

legyen eszük tanulságokat levonni.