top of page

Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1076.






1076.

Még rossz házasságban is révbe ér, aki

részesévé válik ilyen új életnek,

mikor kilendülsz a megszokásaidból,

közössé válik, mit addig léted szerzett.

 

Mert hisz természetes folyamat egyesül

bennetek, kis körbe hozva be nagyból

s ott megtermékenyíteni valóságot,

sokasodjon észszülemény halmazat mód.

 

Kibuggyan ugyanis közös tapasztalat,

többletként, új lényként kér helyet világban,

magja szent háza lesz védelmező tere,

megpezsdül szerelem az utódra vártan.

 

Így hárman, majd még többen megjön nyugalom,

most lett igazán értelme az életnek,

beáll igaz rendbe a célok sorrendje,

testi vágyhoz méltósága a léleknek.

 

Most tudod meg, hogy mindig erre készültél,

hivatásodon is túlnő feladat,

ahol megéled jóságos teljességed,

belőletek együtt örök élmény fakad.

 

Innen más szemlélni a többi embert is,

kiknek hasonlóságán lehet örülni,

elkötelezettek társasága jobban

teljesít, egyként tud nehézséget tűrni.

 

Jó házassághoz tehát nem szerencse kell,

hanem csak mindenoldalú jóindulat,

egészségesen nevelkedettek közül

könnyen választhat, ki időt nem mulaszt.

 

Itt van szerepe idősebb nemzedéknek,

tapintatosan kezelni ezt az ügyet,

olyan közeget, színvonalat teremtve,

hogy gyermekeikből fakadjanak rügyek.

 

Kikötő ölében megpihen a lélek,

még ha megtépázta is élet vihara,

mindenki meglelje gazdag szép otthonát,

szükséges, hogy legyen vőlegény és ara.

 

 

 

 




 


20 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK