Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1077.

1077.

Körömrágástól ha körömszakadtáig,

majd a körömvágás nehézségeivel

jellemeznénk életünknek gyors futását,

nemcsak humoros, valóságos is e kép.

Mert a gyerekkor sok olyan izgalmat ad,

mit pótcselekvéssel tudunk elviselni,

s jóesetben hozzánő a bátorságunk,

hogy már lélekben is bírjuk a kihívást.

Aki elmulasztja felvenni a kesztyűt,

mit élet szükségszerűsége dob elé,

előbb-utóbb, nem bírva a feszültséget,

káros eszközökkel fog egyensúlyt koldulni.

Sokakban felmerül, egészség nevében,

miért kell munkában szinte megszakadni,

honnan van mibennünk e maximalizmus,

kényelmesen is jönnének eredmények.

De a folyamtok nem emberbarátok,

megy minden dolog a maga kijárt útján,

különösen a természet öncélú így,

ritmusa keresztez emberszerű időt.

Aztán meg kell birkóznunk a többiekkel,

akik ugyanonnan merítenek sikert,

amely pályán mi is nyerni szándékozunk,

ottan végső erőnkig kell versenyeznünk.

És még ha ebbe nem rokkanunk is bele,

indulattól lélek, idővel test kopik,

ránk rakódik hosszú teher mérge, súlya,

rugalmasságunkat tudás merevíti.

Megállítanánk mindent szakadék előtt,

mert többre becsüljük már a biztonságot,

mint a kockázatos órjás nyereséget,

mozgásunk lelassul, értékekben fürdünk.

Mit elismerünk, emberi felhalmozás

nyomán született alkotó teljesítmény,

s bár már nehezen hajlik törzsünk, derekunk,

földig hajolunk emberi nagyság előtt.