Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1136.

1136.

Sokan mondják, bogaras vénember lettem,

kenyerem javát eddigre már megettem,

minden hátra lévő időm csak ajándék,

igazi örömöt is másoknak szánnék.

Fiataloknak, mert ők még nem kopottak,

akik újdonságba még nemrég is fogtak,

kiknek még eljövendő az élet java,

széles folyóval gyűlik élmények tava.

Ugyanakkor azért meghatott is vagyok,

hisz’ eddig szereztem sok tapasztalatot,

mit szívesen átadnék, ne legyen sirám,

de az a helyzet, senki sem kíváncsi rám.

Mindenki maga akar bizonyosodni,

mi a jó és szép, hogy lehet okosodni,

ügyes önállóan, saját utat járva,

azzal nem törődnek, ki közben az árva.

Hogy együtt esetleg könnyebben haladnánk,

közösen a rossznak nagyobb pofont adnánk,

s ha szembe jönnek választalan kérdések,

megoldást kell keresni, nem dicsőséget.

Viszont hogy érzel-e hivatásra hívást,

mersz-e vállalni ismeretlen kihívást,

tényleg a te dolgod, senki sem pótolhat

elszánást benned, tiéd a határozat.

De segít a több szem többet lát módszer,

aki már volt beteg, tudja, mi a gyógyszer,

kérj tanácsot, nem esik le korona

fejedről, mit még fel sem helyeztek oda.

Ugyanakkor mégis felsejlik értelme

miért lehet idős korban friss az elme,

azaz amíg él, senki nem lehet sziget,

ha vizet prédikál, igyon ő is vizet.

Ugyanígy, időtlen gondoljon jövőre,

alkotója legyen, miközben az őre

világunk örvendetes változásának,

hol lélekegyensúlyt teremtenek vágyak.