Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1155.

1155.

Nem kell ugyan függetlenedni mindentől,

nem is lehet, de az elkülönüléshez,

azonosság kereséséhez, találat

bizonyosságához kiállni szükséges

magad mellett, magadért, tudni, hogy ki vagy,

te, aki eddig belesimultál a kis

vagy nagy tömegbe, családba és nemzetbe,

te vagy számodra fő eszköz és cél, vagyis

lehetnek külön vágyaid, nem kell mások

után menned folyton, és ez lesz a könnyebb

út, sikerre vezető, de nem tudod majd

közben megspórolni a fájdalmat s könnyet

részkudarcaidat látva, de aközben

ezer más új lehetőség bontakozik,

és újra fel kell szakítanod a burkot,

érdesebb világban színesben nézz mozit.

Az érdekesség mellett adódó haszon

egyre jobban lefoglal, érdekfeszítőbb

már, mint regényes izgalom, valóságos

eredményt érsz el vágyakat kimerítőn,

és nemcsak bírálod, mi addig bénított,

de szebbet és jobbat próbálsz állítani

helyette, és már megbecsülöd a régit,

építesz rá, hogy újat tudj szítani.

Akkor zökkensz bele, érsz igazán haza,

ha alkotóként kitölti tested-lelked,

mit addig merevült keretnek gondoltál,

hol a követelmény ellenedre termett,

mostantól viszont döntéssel irányítod,

mi legyen cselekvésed saját közege,

mi a fontosabb és mi csupán mellékes,

mi kerül szélére, s mi marad közepe.

Közben észreveszed, hogy csak jóravalót

érdemes bevonni kívánt létezésbe,

ez a világ rendje, te sem lennél jelen,

ha az elődeid nem áldoznak érte.