Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1175.

1175.

A mai butáknak nem az eszük tompa,

hanem hamis forrásból ered tudásuk,

elfedi a lisztet belekevert korpa,

teljes kiőrlésnek hazudják vakságuk.

Hogy minden szempont figyelembe veendő,

de nem teljesítik, szét kell választani

szereplőket ahhoz, hogy – mint a Teremtő –

lássuk, mi jó és rossz, semmi és valami.

Mert ha mi nem tesszük, lépnek a helyünkre,

maguk felé hajló kezű hamis szentek,

sőt az ilyen háttér hajlamos a bűnre,

téged vádolván, mivel ők sokra mentek.

És ha felszínes vagy, menthetetlen leszel,

megelégedsz a pillanatnyi örömmel,

értelmezett adatot birtokba veszel,

de a lényeg rejtve marad, és nagy zömmel.

Mert azt pénz és vagyon elfedi előled,

oly nagy mennyiségben, miről nem is álmodsz,

mit látunk, csak porhintés, üres előleg,

nem leplezheted le, ha csupán szád tátod.

Mert nem természetes kényszer szülte hatás,

bármennyire is életrevaló maradt,

évszázadok múlva tör elő a határ,

csírája igazságtalanságból fakadt.

De a kutatója visszamenőleges

tévedés-csapdába esik szüntelenül,

attól félve, hogy rászakadnak az egek,

ha égbekiáltó gazságra fény derül.

Ráadásul olyan összetettség van már,

aprólékosan sorba rakott dominók,

hogy minden összeomlik, ha ledől a vár,

ahol tartanak világurak dáridót.

Ám ha most megrettensz, akkor buta maradsz,

nem hánytorgathatod fel, biztosan veszélyes,

s valóságot erősít az égi malaszt,

mással is foglalkozhatsz, létünk oly széles.

Kezdeti eredményt az éles ész teremt,

hitben kell éltetni igaz valóságot, 

midőn a múlt Napja egyre inkább dereng,

fényes jövőért küzd, ki ma még csak látnok.