Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1182.

1182.

Nyitni ablakunkat minden pillantással

e gyönyörű, érdekes világra, kisebb

mértékben jelent víg nézelődést,

vagy szomorút, sokkal inkább lelkileg 

kell készen állnunk a befogadásra, méltó

módon válaszolni figyelemmel, szívvel

minden csodára, néha borzadályra,

mit korunk nyújt felénk halkan, vagy harsányan,

de kikerülhetetlenül, szükségesen,

nem is akar egyikünk sem kimaradni

semmiből, de persze túlzásba se esni.

nem is bírunk el mindent, ami szembejön.

Egész domboldalt mezei virágokkal

legfeljebb látványként viszünk el magunkkal,

virágcsokorba csak párat fogunk szedni,

ugyanígy az események kavalkádja

nem várja mindnyájunk azonos figyelmét,

összes színházba sem megyünk egyszerre,

ám nem szerencsés, aki tud válogatni,

hanem művelt, felkészült, önálló agyú.

Nemcsak hogy alkalmazkodni képes személy,

de cselekvően szerepel, avagy alkot,

ehhez képest határozza meg érdeklődését,

fontosabb  lépéseket előre sorol,

elhanyagol, mellőz kevésbé jelentőst,

bár mások választását tisztelni tudja.

de nem akar szenzációhajhász lenni,

sem létrehozni, sem rászokni keresve.

Nemcsak rálát dolgokra, de irányítja

maga körül a folyamatokat, ismer

meg összefüggéseket, és nem szenvedő

alanya tömegemberként gépiesen

keletkeztetett, lehengerlő módszerrel

közölt, gerjesztett, kivitelezett ügyek

őt inkább veszélybe sodró hatalmának,

hanem megtanul óvatos lenni előbb,

mielőtt elkötelezné magát olyan

irányban, érzelmileg azonosulva, 

hol nem látja, hogy hová vezet, milyen a

kifutása, késő bánat eb gondolat.

Viszont még így is lesz elegendő élmény,

de azért meg tegyen, ne toljon szekeret,

mi szakadékba halad, visszaforduljon,

mikor értelmetlenségen kapja magát.

Ne hagyjon senkit semmi bűnbe sodorni,

álljon oda a mindenkinek jó mellé,

szerepeljen, mint aki egyszer él, itt van,

de tudjon végtelen örökkévalóságról.