Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1192.

1192.

A kert a minden, jól jegyezd meg, zöldséget,

gyümölcsöt onnan szerezhetsz legfrissebbet,

és bár sok a munka vele, épségben tart,

téged is, növényeiddel törődni szép

elfoglaltság, izmot és agyat mozgató,

beszéd nélkül is megdicséred magadat,

mikor a kerti látvány hasznot is termel,

ott kinn föld van a lábad alatt, nem padló.

Tavasszal kell veteményezni rendszerint,

mikor a talaj és levegő már meleg,

magvetőnek lenni áldásos hivatás,

hamar jön eredmény, kibújnak levelek,

majd szárba is szökken egymás mellett minden,

kéretlenül is kelnek haszontalanok,

a gyomokat kihúzgáljuk, s megkapáljuk

a földet, hogy jól tartsa a nedvességet.

Aztán máris lehet korait leszedni,

amint a fákon is piros mosolyával

érik a jóízűség, külön tudomány

fára mászni érte, s nem szégyen a létra

használata, meg a szőlő permetezés

a kártevők ellen, akik láthatatlanok,

de aztán jelentkezik a rossz hatásuk,

leszárad a levél, elfonnyad a termés.

Még alig szóltunk egy-két tennivalóról,

mégis látszik, bonyolult elfoglaltság ez,

ha nem is emberpróbáló, de figyelmet

követel, rendszeres törődést és munkát,

semmihez sem fogható kapcsolat: kötést

a természettel, időjárástól függést,

az évszakváltásoknak kézzelfogható

megjelenését, következetességet.

Hiszen vetés előtt ásást kell végezni,

a magokat is elő kell teremteni

valahonnan, eszközökkel, szerszámokkal

is kell rendelkezni, egyáltalán kerttel,

saját tulajdonnal, mert ritkán vesszük azt

bérbe, régebben felesben is művelték, 

azaz megtermett javak fele volt a díj,

s hogy kimenjünk a kertbe, arra idő kell.

És nem a kert tehát minden, de minden más

mellett igen kedves, hasznos elfoglaltság,

lelkünket is karbantartó tevékenység,

mert szabályosságai megnyugtathatnak,

még kudarcok is arra figyelmeztetnek,

nem sikerülhet minden, és ki kell várni

az alkalmas időt, szerencsés időjárást

megbecsülni, s bízni beteljesülésben.