Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1193.

1193.

Gondolatolvasónak lenni ajándék

mindkettőnek, összességnek, kitalálni,

mit szeretne, aki nekünk kedves, szándék

kérdése egyébként, tárgya lehet bármi.

Nem is olyan nehéz, ha odafigyelünk

egymásra, jó együttműködésre hajlunk,

benne társunk életében sokat nyerünk.

táncolni is tudunk, ha viszket a talpunk.

Mindenki a betevő falatért retteg,

holott arról istenségünk gondoskodik,

ezért a kiosztott feladat rengeteg,

s boldogít, ha mindenki jóról álmodik.

Ébren természetesen, mert alvás közben

meglódul a képzelőerő, olyanban

részesít, ami nincs is, ötletözönnel

okoz meglepetést, még harci rohamban

is részt vehetünk, kifolyhat ott a vérünk,

de az álomkép végefelé már tudjuk,

nem valóság az, és megnyugtat, hogy élünk,

visszatér énünk, elkóborolt a huncut.

Az ilyen látomásból következtetni

más világra, ahol álmunkban járkálunk,

nem megalapozott, ahogy lelket levetni

sem tudunk közben, hogy máséba beálljunk.

Épp ezért még a gondolatolvasásunk

sem lehet bizonyíték lélekvándorlást

látni, mikor alvásunk mélyére ásunk,

magyarázat: testvériség ad hasonmást.

Ha odafigyelünk nagyon valakire,

beleéljük magunkat a helyzetébe,

éppen arra fogunk gondolni, amire

ő, ez nem ördöngősség, de hit reménye.

Hogy jobban közel kerülhetünk egymáshoz,

ha tényleg érdeklődünk, fontos ő nekünk,

ilyen módon mindegyikünk lehet táltos,

végtelenig terjedhet időnk és testünk.