top of page
szilajcsiko

Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1198.







                                  

1198.

 

Csavargásnak is hívják, ha külföldön jársz

sokat, ha dolgozol vagy végzel sportolást,

s hogy az tapasztalatszerzés, amit itthon

kamatoztathatsz aztán, attól függ, hol jársz,

 

milyen színvonalú országban jutsz szóhoz,

meglátod-e az ottani kezdemények

utánozható elemeit, mily szerepet

kapsz, meddig mondogatod, hogy visszatérek.

 

Ki alacsonyan marad, vagy túl magasra

emelkedik csillaga, mind-mind megragad

állapotában, de eredményes küzdés

után megvan hajtóerő, célkitűzés

 

itthon közkinccsé tenni saját életút

máshonnan megszerezhetetlen visszfényét,

megmutatni magad, hogy kint nem vesztél el,

gyarapítottad szülőhazád erényét.

 

Sokat vállal tehát, aki messzire megy,

de a kaland szenvedéssel telerakott,

bár egy másik nép igen érdekes lehet,

ember ott otthonos, hol kicsiként lakott.

 

Persze költözünk gyakran országon belül,

de az anyanyelvünk egyetértésben

segíti könnyen érthetővé tudásunk,

más nyelven életünk nehezen lesz készen.

 

Mennyivel egyszerűbb turistaként járni

a világot, ahol kiszolgálnak minket,

mint a méhek, vonzó tájakra, városra

szállunk, gyűjteni élményt, átélni mindent,

 

amit arrafelé kaphatunk, leírásokban

olvashatunk, ismerősök is mesélik,

kik már jártak arrafelé mielőttünk,

hogy megnézzük, ott életüket mint élik.

 

Más vélemény szerint immár felesleges

úgy utazásokat tenni, mint régente,

mozgóképen minden elérhetővé lett,

többet látsz egy filmen, mint ha odamenve,

 

igaz, ízek, szagok avagy illatok még

nem közvetítődnek, de már idehozzák,  

éttermeket nyitnak, s a kereskedelem

akár a Föld túloldaláról kiszolgál.

 

Ugyancsak érdekes kérdéseket vet fel,

ha szurkolók serege bóklászik távol,

mert csak mennek és jönnek repülőgépen,

alvás nincs, csak ivás, és győzelmi mámor.

 

Úgyhogy az értelmes fenntarthatóságot

a céllal érkezés teheti okossá,

ha tényleg nem bírja a Földünk a nagy terhet,

mit kíváncsiság fordít utazásokká,

 

de tömeges kivándorlás is elavult

ma már, hiszen könnyebb gyárakat odavinni,

hol szívesen dolgoznának magas szinten,

most már egész emberiségben kell hinni.

 

 

 


 

 

 

 

 

 




 


16 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page