Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1227.

1227.

Tisztelet és szentség együttese bennünk

szolgál legmélyebben a legmagasabbnak,

két nagy titkáért az életünknek leszünk

hűséges hitünkben embernek maradtak.

Az egyik a honnan, a másik a hová,

születésünk ismétel emberré válást,

és mivel nem élünk végtelenül soká,

intézzük, hogy kapjunk öröklétben szállást.

De ez csak végsőleg merül fel sokára,

előbb törekvésekkel megyünk előre

utunkon, hol mindennek megvan az ára,

s alig kérdezzük, hogy ki létünknek őre.

Mert az nem Világfelügyelő katona,

mindennapok szerzik, szerkesztik szerepét,

megszemélyesített, mégsincs neki hona,

megközelítőleg utalnak rá regék.

Onnan jön belénk is feléje érzés,

hogy összeköttetésben maradjunk vele,

ne taszítsa el önhitt dicsőség-féltés,

ne önmagunkkal legyen a szívünk tele.

Hanem a világgal, mondatja a felszín,

de az nem több, mint amit csinálunk s látunk,

úgy, ahogy ízletesebbnek hat a tejszín,

lényegek helyett káprázatokra vágyunk.

Ezért kell megismerni igazat, valót,

alatta, fölötte, mögötte mindannak,

mi van, ne legyünk látszatnyalóka nyalók,

keserű keserít, édes megaszalhat.

S bár a jelen divat falakat húz körénk,

lelkünket dúsítja kizárólagossá,

párra sem lelhetünk, elvek állnak közénk,

így válik a jólét önzése gonosszá.

E téren valósul örök visszatérés,

nem hogy halál után új életet kezdjünk,

hanem míg itt vagyunk, az legyen eszmélés,

múltba és jövőbe szabadon repkedjünk.

Megismerhessük pontos magyarázatát

annak, mi innen van felfoghatatlanon, 

ebben szereplőnek közösséget, hazát

helyén értékeljük, mekkora hatalom.

Szentség másik szóval, tiszteletre méltó,

szülők, rokonság, falu, város és ország,

hogy egyáltalán nem elvetendő béklyó,

kegyelem, mi üdvözülésünkre szolgál.

Értékel bennünket érdemeink szerint,

hogy fénylő lélekkel álljunk Isten elé,

poklot is járathat, ha hibánkra tekint,

általa válhatunk anyagból szellemmé.

Ajánlás:

Hé, te!

Írjál már valami könnyen emészthetőt,

hogyha mindezt nem csupán magadnak szánod,

mert még legszebb nő is megkíván szeretőt,

ha nem lesz olvasód, azt hamar megbánod.