Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1230.

1230.

A nyelv önmagában még nem törvényhozás,

de helyes használat fogalmakkal takar

le ismeretlenséget, feltár szépséget,

lehetőséget összefüggésben hamar,

sokkal hamarabb, mint mikor eltévedünk

s hamis tanúsítványt adunk a világról,

életről, mit onnan tudhatunk meg rögtön,

nem születik siker cselekvés-csatából.

Illetve, ha tévelyegve bolyongunk a

léterdő sűrűjében, észre sem vesszük,

nehéz állapotunknak mi vagyunk oka,

ráadásul van, kinek kedvére tesszük

magunk rontását, mert ő nyerni fog rajta,

ezért kiküszöbölendő tudatlanság,

amennyire lehet, tájékozódjanak,

akik el-elcsúsznak megtévesztő hantán.

Nohát, erre kell szolgáljon a jó törvény,

hogy egyenlő feltételeket teremtsen,

egyrészt értelme felfoghatóságával,

másrészt az egész közösség vele nyerjen,

ne veszítsen senki, mert a tehetséget

úgy is díjazni lehet, hogy igazságos

lesz a megítélés, spontán kialakul

értékrendünk, hol a teljesítmény sávos.

Sőt ösztönöz újdonság kezdeményezést,

ami mindenkinek csak kedvére lehet,

kihasználva egyéni s helyi adottság

előnyeit, egyúttal versenybe mehet

az elavulttal, hogy felváltsa előnnyel,

híveket toboroz, ha kell támogatás,

mert a közélet ilyen síkon segítség,

s még élvezetes is az összhangzat-hatás.

De a nyelvi romlás, az igénytelenség

már valami nem kis betegségre utal,

s hogy az ne válhasson soha halálossá,

biztos gyógyulást nyelvi egészség sugall,

ha újra helyére kerül fejben minden,

tisztán áll elvontság megfeleltetése 

valóságnak, okozat az okának,

eszmélkedés üdvösségének reménye.