Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1246.

1246

Tiszteld mások hitét, hogy ők is tisztelhessék tiszteletedet, mert hitedet

nem biztos, hogy megértik, ahogy te sem az övéket, ne bízd el magad ebben,

tiszteleted azonban megnyitja kapuid befogadni megérthetőket

abból az összetett egészből, ahol az emberek legszentebb titka rejlik.

S ne tőlük várd el titkok belátását, elég, ha őszintén magadba nézel,

mert ebben nem különbözöl tőlük, hogy lelked mélyén szilárd meggyőződés

virul világról és benne mirólunk, akik észbontóan izgalmasan

és szívet melengetőn szépen élünk a többi földi élőlényhez képest.

Nagyjából egészében az van bennük is, amit magadban látsz, megfigyelhetsz,

nem a lényeg oldaláról van különbség köztetek, nem viszonyulásotok

tekintetében, hanem a beágyazódásotok kis és nagy környezethez

okoz eltérő eredményt azoknak szűrésén átjövők hatását nézve.

Amit egyénenként gyűr le mindenki, vagy aláveti magát parancsának,

s utóbbi esetben nem kell önállóan tervezni mindent s kivitelezni,

de előbbiben sem léped át származásod árnyékát, hanem beépíted

a hasznos hagyományt újért lelkesedő tevékenységed bűvös körébe.

Ám nem mindegy, hogyan fogadnak téged a többiek, mert ha lenézed őket,

ők is elnéznek fejed fölött, amikor támogatásra lenne szükséged,

de ha érezték érdeklődésedet személyiségük mélyebb része felé,

tesznek szellemi erőfeszítést megérteni téged, tolni szekered.

Ennyi mondat és versszak, és még szó sem volt ama hit tartalmáról, tárgyáról,

mert ez nehéz dió, másokéról csak külsőségek alapján következtet,

aki mer, gyakran rossz irányba indulva a jelenség magyarázatával,

jobb magunkból kiindulni, s ahhoz mérni mások célkitűzésének módját.

Ekkor pedig inkább a megértés fog uralkodni értékekés fölött, nem

bíráló szándék, hiszen megvan a magunk bizonytalansága is e téren,

el kell ismernünk, hogy szükségünk van kapaszkodókra, hogy felszínen tarthassuk

bizonyosságunkat, amit nem vonhatunk meg emberként élő társainktól.

Ha nekik a múlt cselekvésre csábító adalékokkal tölti meg létük,

s mi abban lusták vagyunk, de más cselekvő történéssel helyettesíthetjük,

el kell ismernünk, hogy egy tőről valók vagyunk, kiegészítve egymást éppen

olyan fokra, amit csak közösen, bár más felől építve érhetünk el.

És aztán a tisztelet egyetemessége úgy érhet el minden kunyhóba,

hogy a legnagyobb palotában is azon dolgoznak, de ők magasabb szinten,

abban a hitben fordulva egymás felé minden oldalról és területről,

hogy az ember több önmagánál, sőt összességénél, mert a végtelent éli.